Oldal kiválasztása

Jn 14,6: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”

Jézus egyik legismertebb és legmisztikusabb kijelentése ez. Tele vagyunk kérdőjellel az értelmét illetően. Mit ért itt út, élet és igazság alatt?

Az, hogy ő az élet, hát talán ez a legegyszerűbb: az élet itt az örök életet, a teljességet és boldogságot jelenti, amit maga Jézus szerzett meg nekünk, tehát ha Benne hiszünk, akkor életünk lesz: kiteljesedhetünk, beteljesedhetünk, élhetünk örökre Isten boldogságában. Ezt többször is hallhatjuk tőle, tiszta sor.

Az, hogy ő az út, még ez is érthető valamennyire: az Atyához csak ő tud elvezetni, ő ismeri legjobban az Atyát, őt kell követni és akkor biztosan célba érünk – ha vele vagyunk és megmaradunk a szeretetében, akkor úton vagyunk, a megfelelő, jó úton. Ez is aránylag egyszerű.

No de mi az „az igazság”? És miért éppen „igazság”? Mondhatta volna azt is, hogy „Én vagyok az út, a szeretet és az élet”, és akkor semmi gondunk nem lenne azzal, hogy mit kell érteni alatta. De ő az igazságot azonosította magával, és nem véletlenül.

Az igazság olyan valami, amibe gyakran beletörik a bicskánk – Pilátus bicskája, a társadalomé, a filozófiáé, a hétköznapi életé. Ha röviden akarnánk „meghatározni”, hogy mit értünk általában alatta, azt mondhatnánk: az igazság a valóságnak való megfelelés; valami, amit ösztönösen keresünk, ami biztonságot ad; ami valamiféle objektív mércéjét adja az életnek. Vagy másik oldalról közelítve: igaz az, ami olyannak mutatja magát, amilyen valójában – hiteles.

Ma mintha a relatív igazságok sokaságával állnánk szembe, mintha hatalmunkban állna kiválasztani a nekünk megfelelő „igazságot”: mindenkinek igaza van, csak éppen a maga szempontjából. Ami számomra „hamis” vagy „téves”, valaki más számára „igaz” lehet. Ha van olyan, hogy általános igazság, valami, ami mindig, minden körülmények között igaz, azt nem kedveljük túlzottan, mert az ilyen igazság kötelez: megköveteli, hogy igazodjunk hozzá. 2×2=4: ez nem személyes választás kérdése – ha igaz, el kell fogadnom, hozzá kell igazodnom, mert ha nem teszem, nevetségessé válok. Az ilyen igazság kényszerítő erejű: nem lehet nem elfogadni.

Vajon Jézus, mint igazság, milyen igazság? Egyrészt azt látjuk az életéből, hogy Jézus nem kényszerít, de nem is ködösít. Olyan igazság, ami kimondja magát, és amit mond, az valóban úgy van: hiteles, megfelel a valóságnak, nem csap be. Másrészt, nem relatív igazság, hanem az abszolút igazság igényével lép fel: mindig, minden körülmények között igaz, és mindig, minden körülmények között elköteleződésre szólít fel. Jézus, az Igazság, ha megszólít, nem lehet úgy elmenni mellette, mintha semmi sem történt volna, mert valami mindig történik a szavára – akkor is, ha elsőre nem érezzük. Éppen ezért tudunk őrá tekintve a legbiztosabban eligazodni: tévedhetetlen útmutató igazság. A jézusi igazság, mint valóságnak megfelelés, végső soron az Istennek megfelelés, aki a legteljesebb Valóság, a legteljesebb Élet. Harmadrészt tehát, az Igazság egyben Élet is: nem csak azért, mert az élet hiteles és megbízható útmutatója, hanem mert a teljességre visz, kiteljesít bennünket.

Ez a három – út, igazság, élet –, elválaszthatatlan egymástól. Jézusban mindent megadott nekünk az Atya, hogy biztosan hazaérjünk az örök életre: útmutatást, segítséget, biztonságot és teljességet… Utat, Igazságot, Életet.