Oldal kiválasztása

Teljesen mindegy, hogy Istenben egy, három vagy tíz személy van, „mert ebből nem lehet semmilyen szabályt levonni a gyakorlati viselkedés szempontjából… A Szentháromság tanából nem lehet semmilyen következtetést levonni a gyakorlati élethez, akkor sem, ha rögtön megértenénk; még kevésbé, ha meggyőződünk róla, hogy felülmúlja fogalmainkat.”

Ezt Kant írta. Valóban igaza van, és a Szentháromságról szóló tanítás csak elhanyagolható hab az egy Istenről szóló tanítás képzeletbeli tortáján?

Ezt a problémát Szent Tamás is felvetette. Ő két fontos okot említ, miért is lényegbevágó a Szentháromság ismerete számunkra. Azt mondja, hogy a Szentháromság egy Isten kinyilatkoztatása először is segít helyesen gondolkodnunk a teremtésről. Megérthetjük belőle, hogy Isten szeretete irántunk szabad és ingyenes. Ha ugyanis tudjuk, hogy Isten mindent Igéje által alkotott, akkor ezzel kizárjuk azt, hogy Istenből úgymond csak úgy spontán „kifolyt” a teremtés. A szeretet eredése, azaz a Szentlélek pedig azt bizonyítja, hogy Istent nem valamilyen külső ok kényszeríti a teremtésre (szüksége lenne pl. a teremtmények viszont-szeretetére), hanem saját jósága iránti szeretete. Aztán a Szentháromságról, a Fiú és a Lélek eredéséről szóló tanítás nélkül érthetetlen az is, amit az üdvösségtörténetről állítunk: az ember üdvössége a Fiú megtestesülése és a Szentlélek elküldése által teljesedik be: ezzel a két „küldéssel”, amelyek a Szentháromságon belüli eredéseknek az időben való folytatásai, ér el minket Isten, és ezek által mi is beléphetünk a Szentháromság életébe. Azaz, az üdvösségnek is „szentháromságos struktúrája” van.