Oldal kiválasztása

A szétszóratás – 1950

A feloszlatás előtt Kőszegen, Velemben, Szombathelyen, Szarvaskenden, Vasváron, Budapesten, Szegeden és Hódmezővásárhelyen volt a domonkos nővéreknek közössége. Ezek közül a legnagyobb a kőszegi anyaház volt,  ahol 1948-ban a fiatal növendékekkel együtt 74 nővér élt. (Az országban ekkor összesen 203 domonkos nővér volt). Óvodákat, iskolákat, internátusokat, tanítóképzőt tartottak fenn, melyekben szép eredménnyel nevelték és oktatták a magyar ifjúságot.
 
Az utolsó közös kép - valószínűleg a kőszegi nővérek közösségéről. A kép már a gyűjtőtáborban készült.

Az utolsó közös kép, ami a gyűjtőtáborban készült.

A tragikus események 1950 előtt kezdődtek, amikor államosították a nővérek által működtetett iskolákat is.

A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950. évi 34. számú törvényerejű rendelete:

1950_hatarozat_feloszatas

 

 

A kongregáció krónikája így örökítette meg ezt a szomorú eseményt:

 

Június 13. és 20-a között minden iskolánkat, internátusunkat teljes felszerelésével, szertárakkal és könyvtárakkal az állam birtokába vette. Igen szomorú napok voltak ezek. A 80 éves Kongregáció minden alkotása, az ifjúságért végzett fáradhatatlan munkálkodásának gyümölcse elvétetett tőlünk. Az iskola – hivatásbeli működésünk színtere – becsukódott előttünk. Visszaszorultunk a klauzúra falai közé töredelmes, engesztelő lélekkel, kérve a jó Isten irgalmát, hogy legalább ezt hagyja meg nekünk.”

 

A pártállam azonban irgalmatlan volt és rövidesen bekövetkezett az, amitől féltek a nővérek. 1950 júniusától kezdve a zárdáinkat kiürítették az állami hatóságok.

 

A szegedi ház volt az első, ahonnan június 9-én vitték el a nővéreket előbb Pécelre, a Jézus Szíve Népleányok Társaságának házába, majd 10 nap múlva Máriabesnyőre – más szerzetessekkel együtt. 1950. szeptember 15-ig itt voltak összezsúfolva.

img575

 

A kőszegi nővérek június 19-én következtek, őket – embertelen körülmények között – a váci püspökségre szállították. Pétery József püspök mindent megtett a házába bezárt szerzetesekért, megkönnyítve számukra az ott töltött időt. Sokan hálásan emlékeztek vissza Pétery püspök jóságára.

 

img344                                                                             A gyűjtőtáborban, más szerzetesekkel együtt.

A sok mosoly Krisztusnak szól. A nővérek, atyák nem tudták pontosan, hogy mi vár rájuk
Tisztában voltak vele, hogy – emberi szemmel – semmi jó.
Szétszóratás, börtön, rosszabb esetben pedig a Gulág és/vagy a halál.

 img547img548