Oldal kiválasztása

The_Denial_of_Saint_Peter-Caravaggio_(1610)

 

Jézus szenvedéstörténetében van valami különleges, ami fölött gyakran átsiklunk.
Megfigyelhetjük, hogy a Passiótörténetben Jézus egyre kevesebbet beszél. Van, amikor „semmit sem szól”, s végül teljesen elhallgat. Ez a csönd nem véletlen, hanem Jézus Passiójának misztériumához tartozik, ahhoz a misztériumhoz, amelynek a Nagyhéten részesei lehetünk.
A Nagyhét misztériuma, beleértve a Feltámadást, az emberi történelem legmélyebb misztériuma, amely által Isten meg akarta és meg akarja szabadítani az embert a bűntől és a haláltól.
Jézus, az Atya Örök Igéje, aki emberré lett, aki emberek ezreinek hirdette az Örömhírt, aki némáknak adta vissza a beszéd képességét, aki szavakkal és tettekkel vigasztalta vagy bátorította azokat, akiknek valami fájdalmuk volt, élete legmegrendítőbb, legnehezebb óráiban HALLGAT. (Lk 23,9). Mint a bárány, amelyet levágásra visznek, nem nyitja ki a száját (Iz 53,7), és semmit nem felel azoknak, akik vádolják Őt (Mt 27,12.14.).
Jézus az emberiség legnagyobb harcára készül – teljes hallgatásban. Az emberiség minden bűnét CSEND-ben veszi magára. A kereszt csendjében és a kereszt csendje által vált meg minket.
Ugyanakkor a Passiót történetében ott vagyunk mi is.
Jézuson kívül mindenki beszél, csinál valamit: van, aki elárulja a barátját, mint például Júdás; más kardot ránt és azzal keménykedik, mint Péter, vagy játssza a fontos döntéshozót, mint Pilátus; van, aki üvöltözik, ezt teszi a tömeg nagy része; van, aki ujjal mutogat másokra, mint a szolgáló; van, aki gúnyoldóik, ezt teszik a katonák… és így tovább. Mindenkinek akad valami fontos tenni- és mondanivalója.

A mi emberi szavainkkal, hőbörgéseinkkel, hősködésünkkel, árulásunkkal, fogadkozásainkkal, gyávaságunkkal, félelmeinkkel szemben Jézus egyetlen dolgot mutat fel: Szenvedésének Misztériumát és annak teljes csendjét.

Csendben, szeretetből vállalja a Szenvedést: nem áll ellen és nem hátrál meg. Hallgat. Megtehetné, hogy angyalok légióit kérje segítségül, de nem teszi, mert az Ő Atyjának, akinek akaratát mindig is kereste, már tervei vannak.
Az Atya azt akarta, hogy Egyszülött Fia a Szentháromság végtelen szeretetét árassza ki az emberiségre, ezekre a nyüzsgő, hadakozó, ordítozó, gyáva, ígérgető, de ígéretet megtartani nem tudó emberekre.

 

Azt akarta, hogy Fia ezt a végtelen szeretetet az Ő meggyalázott, megalázott és elhagyatott szent szívéből árassza ki ránk.

Akkor is, amikor az emberek ezt a szeretetet elutasítják. Ebben áll Jézus Szenvedésének legnagyobb misztériuma. És ebben a teljes elutasítottságban hozza el számunkra a megváltást. A megváltás újjáteremtés. Valóságosan új életet ad azoknak, akik elfogadják.
Az előttünk álló héten, a Nagyhéten az isteni szeretet csendjének misztériuma előtt állunk. Mit kezdünk vele?
Tovább hangoskodunk, fontoskodunk, keménykedünk és ígérgetünk? Vagy belépünk Jézus csendjébe, tekintetének szelídségébe, amely ott van akkor is, amikor az Őt megtagadó Péterre néz?

Jézus mindegyikünkre ezzel a csönddel és szelídséggel tekint.

Rajtunk áll, hogyan reagálunk Jézus tekintetére: úgy mint Péter, akinek, miután megtagadta Jézust, találkozott a tekintete Jézuséval és abból bűnbánatot majd új életet merített. Elrejtőzött Jézus tekintetében… keservesen sírt majd Jézus szenvedéséből újjászületett.
Júdás viszont nyomorúságában elmenekült Jézus tekintete elő, tekintetük nem találkozott, és Júdás nem is akarta, hogy találkozzon. Júdás képtelen volt Jézust látni… az egyetlen dolog, amit látott, a saját bűne, árulása volt. És nem is bírta elviselni. Nem adta oda Jézusnak, nem engedte, hogy Jézus rá és bűnére nézzen, és össze is roppant alatta.
A Nagyhét elegendő időt ad nekünk arra, hogy eldöntsük, belépünk-e Jézus egyre mélyebb csendjébe vagy pedig a hangoskodó tömeg valamelyik figurájához csatlakozunk. Rajtunk áll, hogy a zúgó tömegben megkeressük-e Jézus csendes alakját és szelíd tekintetét, és engedjük-e neki, hogy ránk és bűneinkre nézzen. Rajtunk áll, hogy odaállunk-e mellé, hogy segítsünk neki vinni a saját bűneinket. Rajtunk áll, hogy megengedjük-e neki, hogy Húsvétvasárnap új életet adjon nekünk.
Jézus nem azt éri, hogy váltsuk meg helyette a világot: tudja, hogy nem csak képtelenek, hanem alkalmatlanok is vagyunk rá. Nem tettek vagy szavak kellenek Jézusnak, hiszen itt Ő maga, a Megtestesült Ige cselekszik.

Csak Jézus tekintetét kell keresni, és akkor Húsvétvasárnap ezt mondhatjuk: Az Úr szeretett engem és meghalt értem (Gal 2,20).