Oldal kiválasztása

Fra Angelico teológiát művelt: megfestette azt a szépséget, amely a feltámadt Krisztus fényét tükrözi az ő teremtményeiben.

A kortársai által Fra Giovanni da Fiesole néven ismert reneszánsz festő és domonkos testvér 1395 körül született, Guido di Pietro néven, az itáliai Toscanaban. Szüleiről és korai életéről semmit sem tudunk, 1417-ben azonban már festőként találkozunk vele. Bátyja, Benedetto nyomán feltehetően ő is iniciáléfestészetet tanult, s hivatásában is követte őt a domonkos rendbe. 1420 körül a Firenze közeli Fiesole-i obszerváns konvent tagja lett, ahol imádságban, csendben, valódi, mély fegyelemben és engedelmességben élte erényes életét. Szerzetes akart lenni, annak ellenére, hogy – tehetségét tekintve, s a quattrocento pezsgő mecénás légkörét jól kihasználva – lehetett volna híres és gazdag világi festő is. Mesterségét szerzetesként nem a maga, hanem Isten dicsőségére kamatoztatta: előbb iniciáléfestéssel foglalkozott, később pedig – mivel rendi elöljárói felismerték benne a prédikáció egy rendkívüli lehetőségét, s támogatták művészi munkáját – táblaképek, ill. freskók festésével. Festményei valóban a művészet által tették prédikátorrá.
Festői stílusát Giotto nyomán ugyan a sziénai iskolához szokás kötni, mégis egyértelmű, hogy egészen sajátos ihletésű és stílusú festőt ismerhetünk meg benne, akinek minden alkotása a teológia és a misztika egy-egy zavarbaejtően gyönyörködtető példánya. Bár alkalmazza pl. a levegőperspektívát, mégsem követi híres kortársa, Masaccio rövidülés-technikai bravúrjait, vagy kora színkezelési megoldásait. Egészen másra összpontosít: képein a miniatúrafestészet ragyogó színeivel ábrázolt derű és a szépség mint csatorna jelenik meg Isten és ember között.
Legismertebb freskósorozatát az akkor újonnan épített Firenzei San Marco domonkos kolostorban készítette 1436 és 1445 között, ahol még Cosimo de Medici mecénás pártfogását is élvezte. A freskók az egész házat átszövik: a káptalantermet, az ebédlőt, a folyosókat nagyméretű képek, egyes testvérek celláit kisebbek díszítik. Mindegyik egy-egy evangéliumi történés megjelenítése. Szépségükkel és rendkívüli megjelenítő erejükkel óhatatlanul kontemplációra hívják a szemlélőt. Mintegy arra késztetik: lépjen be a jelenetbe, a hittitokba, amit lát, elmélkedjen azon, váljon részévé, merüljön el benne egészen. Számos képen találjuk ott Szent Domonkost és más domonkos szenteket, amint épp maguk szemlélődnek egy-egy evangéliumi jeleneten, Krisztus és az evangéliumi szentek jelenlétében.
1445-ben IV. Jenő pápa Rómában hívta őt, ahol rövid megszakítással (1450 és 1453 között a Fiesolei konvent priorjává választották) egészen 1455 február 18-án bekövetkezett haláláig dolgozott. Szinte minden táblaképe, köztük számos gyönyörű Mária-ábrázolása ehhez az időszakhoz köthető. Gyakori témája az angyali üdvözlet és a szenvedéstörténet: Jézus megváltói művének kezdete és beteljesedése.
A Santa Maria Sopra Minerva templomban van eltemetve, ahol a másik nagy domonkos szent, Sziénai Szent Katalin teste is nyugszik. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1982 okt. 3-án, 1984-ben pedig a katolikus művészek védőszentjévé nyilvánította.

“Annak, aki Krisztus munkáját végzi, mindig Krisztussal kell maradnia”.

Ez a Fra Angelicotól származó mottó megnyilvánult életének tökéletes hitelességében, és képeinek szinte isteni szépségében, legpáratlanabb mértékben pedig Mária ábrázolásaiban.
Fra_Angelico