Oldal kiválasztása

BOLDOG PIER GIORGIO FRASSATI (1901-1925)

Pier Giorgio, akit II. János Pál pápa a „nyolc boldogság férfijának” nevezett, az olaszországi Torinóban született 1901. április 6-án. Édesapja, jogász, később a La Stampa olasz napilap tulajdonosa és főszerkesztője, édesanyja a kor tehetséges festője volt.
A róla készült fotókon mindig mosolygós Pier Giorgionak nem volt könnyű, és áldozatoktól mentes élete. A látszólag harmonikus családi élet csak a külvilág számára megalkotott álca volt. Édesapja komoly terveket szőtt egyetlen fia számára, mindenekelőtt utódját látta benne a szerkesztői székben. Ezért nehezen viselte, hogy a fia nem mutatott kellő érdeklődést az újságírás iránt.
Húgával, Lucianaval rendkívül szoros kapcsolat fűzte őket egymáshoz. Kezdetben magántanulók voltak, de mikor mindketten megbuktak az év végi vizsgálókon, a szüleik iskolába íratták őket. Pier Giorgio, miután a helyi iskolában is megbukott, a jezsuitákhoz került. A tanulás mellett itt érlelődött meg hite, és kezdett el komolyabban a vallással foglalkozni. A szentmisehallgatás, szentáldozás és a rózsafüzér imádkozása napjainak szerves részét alkották. Istenkapcsolatából merített erőt ahhoz, hogy átlendüljön a mindennapok nehézségein, de ez lendítette őt előre a szeretetcselekedetek gyakorlásában is. Bár családja tehetős volt, neki szinte soha nem volt pénze. Egyrészt, mert a szüleitől csak ritkán kapott zsebpénzt, másrészt, mert amije volt, azt szétosztotta a nélkülözők között. Rendszeresen kijárt Torino szegénynegyedeibe, hogy gondoskodjon azokról, akiknek semmijük sem volt.
Fontosak voltak számára az emberi kapcsolatok. Barátaival gyakran tett hosszabb túrákat a hegyekbe. Minden erejével azon volt, hogy a hozzá közel állókat Istenhez is közelebb vigye. Mély, személyes imaéletének gyümölcseit megosztotta az általa alapított kis közösségek tagjaival.
Érettségi után úgy döntött, hogy nem a papi hivatást választja, bányamérnöknek kezdett tanulni. 1922-ben a domonkos harmadrend tagja lett, és Savonarola után a Girolamo nevet vette fel.
Fiatalon, 1925. július 4-én hunyt el gyermekbénulásban. Betegségéről családja csak az utolsó napokban szerzett tudomást. Pier Giorgio halálának híre mindenkit megdöbbentett, de még nagyobb volt a család döbbenete, mikor meglátták azt a több ezer, nagyrészt szegény és nincstelen embert, akik elmentek, hogy leróják végső tiszteletüket Pier Giorgio földi maradványai előtt. Ekkor jutott szülei tudomására fiuk karitatív tevékenysége.
Boldoggá avatására 1990-ben került sor. Emléknapja július 4. Életének üzenete minden fiatal számára követendő példa kell, hogy legyen:
„Mi, akik Isten kegyelme által katolikusok vagyunk, nem pazarolhatjuk el a legszebb éveinket, mint ahogy azt sok boldogtalan fiatal teszi, akik csupán azzal vannak elfoglalva, hogy kiélvezzék az életben a jó dolgokat. Ám ezek valójában nem hoznak nekik semmi jót, csak a mai erkölcstelenség gyümölcse terem számukra. Felkészülve kell várnunk, és tudnunk kell kezelni a küzdelmeket, melyeket el kell viselnünk, hogy beteljesítsük a célunkat. (…) Ehhez a következőkre van szükségünk: állandó imára, hogy elnyerjük Isten kegyelmét, mely nélkül minden erőfeszítésünk hiábavaló, tovább fegyelemre, szervezettségre (…), végül pedig fel kell áldozni saját vágyainkat, mert enélkül nem fogjuk elérni célunkat.”
Irodalom:
  • Glynn MacNiven-Johnston: Pier Giorgio Frassati
  • Luciana Frassati: Pier Giorgio Frassati – I giorni della sua vita