Oldal kiválasztása

Nővéreink az idén több táborban és ifjúsági találkozón is jelen voltak – mint pl. Délvidéken és Egerszalókon – melyek különböző korcsoportokat invitáltak néhány napos, közös együttlétre. E táborok során a résztvevők és a vezetők egyaránt, új módon tapasztalhatták meg a közösségi lét örömét, amelynek tükrében Isten szerető arcának képe is hitelesebben ragyoghat fel a szívekben. Továbbá idén is megrendezésre került a kőszegi gyerek hét, amely a gyermekek számára alkalmat nyújtott, hogy játékos úton ismerhessék meg hitük alapvető igazságait.

2017-ben sem maradt el az immár hagyományosnak mondható ifjúsági lelkigyakorlat, amely lehetőséget kínált a fiatalok számára, hogy néhány napot csendben és imádságban töltsenek az Úrral. A lelkigyakorlat során nővéreink és Tokodi László OP előadásai adtak támpontokat a résztvevők számára. Az előadások a Krisztushoz vezető út különböző lépéseit, avagy az Istenhez felvezető létra egyes fokait (vö. Ter 28,10–22) helyezték a figyelem fókuszába.

Augusztus hónap kiemelkedik az események tekintetében közösségünk számára. Augusztus 2.-n négy fiatal (Fekete Blanka, Terjék Tünde, Kovács Viola, Hadházi Beáta,) költözött közösségünkbe, s a jelölt-bevezetés szertartását követően megkezdték jelölt idejüket. Szent Domonkos atyánk főünnepéhez kapcsolódóan Kongregációnk Egyed Rita nővér első fogadalmát ünnepelte Kőszegen, akinek fogadalmi miséjén a junior nővérek is megújították egy évre szóló, ideiglenes fogadalmukat. Ezt követte Nevada Orsolya beöltözésének szertartása, aki közösségünkben a Bernadett nevet kapta. Mindez után hálatelt szívvel ünnepeltük Deák Hedvig és Héjja Lujza nővéreink ezüst fogadalmi évfordulóját, melynek ünnepi szentmiséjét Lukács János SJ és Roska Péter atya celebrálták. Augusztusi közösségi alkalmunk a képzés, s így a stúdium idejének is bizonyult, melyen Jeges Mirjam OCD imádságról szóló és Magyar Mirjam OP rendtörténeti előadását hallgattuk meg, melyet egyéni reflexió és közös beszélgetés követett.

Az együtt töltött közös idő eltelte után alkalom nyílt arra, hogy közösségi lelkigyakorlatunk során – melyet az idei évben Udvardy György pécsi megyéspüspök vezetett – visszatérjünk Istenhez, életünk igaz és tiszta forráshoz, hogy a csendben megtapasztaljuk az Úr Szavának erejét, melynek hirdetőivé, prédikátoraivá kívánunk válni. A közös és személyes ima szépségét a Püspökszentlászlót körül ölelő tájak látványa tette még felemelőbbé és színesebbé.