Oldal kiválasztása
Bertran Szent Lajos a 16. században élt domonkos szerzetes és áldozópap volt, aki 1526. január 1-jén született Valenciában. Ugyanannál a keresztelőkútnál keresztelték meg, mint nem egészen két évszázaddal korábban közeli rokonát, Ferrer Szent Vincét, és kezdettől szívében hordozta a vágyat, hogy rokonához hasonlóan domonkos prédikátor legyen.
Lajos kora gyermekkorától jámbor életet élt: naponta zsolozsmázott, és rendszeresen járult szentáldozáshoz. Bár apja jó keresztény volt, és valaha karthauzi szerzetesnek készült, ellenezte, hogy fia lemondjon örökségéről és rendbe lépjen. Lajos tizenhat évesen elszökött otthonról, hogy csatlakozzon a Domonkos Rendhez, de kísérlete sikertelenül zárult: hazavitték. Titokban azonban látogatta a testvéreket, akik megengedték neki, hogy a szentmiséken szolgálatot lásson el és dolgozzon a kertben. Végül 19 éves korában ölthette magára a domonkos habitust, majd három évvel később, 1547-ben pappá szentelték.
Korán felelős beosztást kapott, 1551-ben újoncmester lett, aki saját életének példájával vezette a rábízottakat: ha kellett, szigorú, ha szükséges volt, nagyon gyengéd is tudott lenni. Magatartásával növendékeinek példaképe lett, akinek a Rend sok értékes hivatást köszönhet. Több kolostor perjeleként is kiváló szolgálatot teljesített. Már gyermekként megmutatkozott a szegények iránti részvéte, mely elöljáróként is jellemezte. Mindezek mellett mindig megmaradt prédikátornak, aki a lagymatag életet élő keresztények megtérítésén fáradozik: saját szigorú életével mutatta ebben a jó példát.
Lajost szíve a missziós munka irányába vonzotta, ezért 1562-ben elhagyta Valenciát, és az akkor spanyol fennhatóság alatt álló Új-Granadába, a mai Kolumbiába hajózott. Itt hét évig fáradozott az indiánok megtérítésén. Bár az őslakosok nyelvét az európai embernek szinte lehetetlen megérteni, Lajos kérte és megkapta az Úrtól a nyelvek adományát, melynek köszönhetően beszédét megértették hallgatói, bár anyanyelvén kívül csak latinul tudott. Missziós munkája során számos viszontagsággal kellett megküzdenie: éhséggel, szomjúsággal, vadállatokkal, trópusi betegségekkel, barátságtalan spanyol gyarmatosítókkal. Egy alkalommal egy pogány pap megmérgezte, de csodálatosan megmenekült: a mérget egy kis kígyó formájában kiadta magából. Más csoda is történt vele életében. Egy alkalommal egy férfi fegyvert szegezett rá, mire ő megjelölte magát a kereszt jelével, melynek hatására a fegyver feszületté változott. Fáradhatatlan munkájával mintegy 15.000 bennszülöttet térített meg.
1568-ban kinevezték a bogotai konvent priorjává, de ő mégis visszatért Spanyolországba, a spanyol hódítók indiánokkal szemben tanúsított jogtalanságai miatt keletkezett ellentétek miatt. Hazájában ismét prior és újoncmester lett, aki a fiatal domonkosokat Isten szeretetére és missziós lelkületre nevelte. A rábízott kolostorok anyagi és szellemi értelemben is virágoztak. Ezen idő alatt levelezésben állt Nagy Szent Terézzel (aki többször kérte tanácsát) és több kiemelkedő személlyel.
Önsanyargatásai és a missziós élet megviselték egészségét. Súlyos szenvedéseit példásan viselte, és 1581. október 9-én, az általa előre megjósolt időpontban távozott a mennybe, ahol a missziók és a domonkos újoncok védőszentje lett. Holttestét a XIX. században teljes épségben találták. 1608-ban V. Pál pápa boldoggá, X. Kelemen pápa 1671-ben szentté avatta.
Bertran_Lajos_2