Oldal kiválasztása

1579-ben született Peru fővárosában, Limában, egy előkelő spanyol nemes és egy fekete rabszolganő törvénytelen gyermekeként. Mint mulatt, a legalacsonyabb társadalmi osztályba tartozott. Édesanyja nagy szeretetben és nagy szegénységben egyedül nevelte Mártont és nővérét. Apjuk egy időre magához vette két gyermekét, ezek a jólét és tanulás évei voltak számukra, de később, amikor Panama kormányzója lett, újra visszavitte őket anyjukhoz. Ez után, még kisfiúként egy borbély mellé került inasnak, s mivel akkoriban a borbélyok sebészi feladatokat is elláttak, Márton elsajátította az orvoslás tudományát. Éjszakánként sokat vezekelt és imádkozott, és az imádság iránti szeretetet vele együtt növekedett. Reggelente szentmisén vett részt, majd késő estig fáradhatatlanul szolgálta a betegeket. Az emberek egyszer csak arról kezdtek beszélni, hogy csodás gyógyításokat is művel. Egyre többen keresték fel bajaikkal, így egyre kevesebb ideje maradt az imára. Szeretett volna visszavonulni a nagy népszerűségből, ezért édesanyja engedélyével 15 évesen kérte felvételét a domonkos rendbe Limában, de csak, mint szolgát alkalmazták alamizsnaosztásra, mert a faji megkülönböztetésen alapuló rendelkezések szerint nem hogy pap, de segítő testvér sem lehetett. 9 éven keresztül élt szolgálva a kolostorban, mígnem kitartó és imádságos élete végül meggyőzte az elöljárókat, és harmadrendi laikus testvérként fogadalmat tehetett a Rendben. A kolostorban is a betegeket ápolta és gyógyította olyan odaadással és szeretettel, hogy ezzel kivívta az egész konvent tiszteletét és csodálatát. Már életében szentnek tartották. A kolostorban rendtársaival együtt szegénykonyhát hozott létre, és azon kívül is rengeteg karitatív szolgálatot végzett. Ismeretségei révén kórházat, árvaházat alapított. A legszegényebbek éppúgy jártak hozzá segítségért, tanácsért, mint az előkelők. Maga a perui alkirály is gyakran felkereste, és e barátság lehetővé tette Márton számára, hogy még több nyomorulton tudjon segíteni. Sok-sok csodát tulajdonítottak neki, de a legnagyobb csoda alázatossága volt, amellyel szüntelen imádságban és határtalanul szolgáló szeretetben élt.

Porres_Marton_

 

Assisi Szent Ferenchez hasonlóan az állatokat is nagyon szerette és szívesen gondjukat viselte. Például hosszú ideig kijárt a temetőbe etetni egy hűséges kutyát, amelyik nem bírt megválni gazdája sírjától. Egy kedves legenda szerint, egy alkalommal a kolostorban olyannyira elszaporodtak a patkányok és egerek, hogy a sekrestyében a liturgikus ruhákat és eszközöket is megrágták. A sekrestyés testvér ezen joggal felháborodva ki akarta irtani őket, Márton azonban védelmébe vette az állatokat mondván: „Ha ezek a szegény teremtmények naponta megkapnák táplálékukat, nem okoznának soha senkinek kárt.” Megígérte a sekrestyésnek, hogy megoldja a problémát. Megkérte a rágcsálókat, hogy kövessék, és azok hosszú sorban ki is vonultak utána a kert egy távoli végébe, ahol Márton gondoskodott róluk, és így egy sem ment vissza a kolostorba.
Ezért szokás Mártont egerekkel vagy más kis állatokkal együtt ábrázolni.
Vezeklései, a szünet nélküli munka, a napi csupán két-három órás alvás végül fölemésztette energiáit. 1639. őszén tífuszban megbetegedett és november 3-án meghalt.
1837-ben XVI. Gergely pápa boldoggá, majd 1962-ben XXIII. János pápa szentté avatta. Védőszentje többek között a társadalmi igazságosságnak, a meszticeknek, a kocsmárosoknak, a borbélyoknak, az egészségügyi dolgozóknak. Ünnepe november 3.
Porres_Marton