Oldal kiválasztása

Húsvéti üdvözlet Irakból – 2018

“Majd odafordult hozzá”

Jn 20, 14-15: ebben részben azt olvassuk, hogy Mária Magdolna elment a sírhoz, hogy lássa Jézus testét. Miközben kereste, hátrafordult, és bár látta, nem ismerte meg az Urat, hanem tovább kereste. Csak amikor Jézus a nevén szólította, akkor fordult meg ismét, és ébredt rá, hogy az Úr szól hozzá.
Mária félt. Azt érezte, hogy az Úr nincs vele. Sokszor mi is, Mária Magdolnával együtt, miközben zavarodottan az Urat, az Úr arcát keressük, önmagunk körül fogunk, és folyamatosan kérdésekkel bombázzuk magunkat. Ki döntött helyesen? Azok, akik visszatértek a Ninivei-síkságra? Vagy azok, akik száműzetésben maradtak? Vagy netán azok, akik elhagyták az országot?
Azok, akik visszatértek, többnyire az ismét iskolába járó gyermekeikben, a város újraépítésében, a megtisztított, helyreállított utakban látják a jövőt. De még nagyon sok tennivaló van. És, bár látszólag az emberek teljes szívükkel és minden reményükkel a jövőt építik, valami akadályozza őket. A szívük mélyén az emberek, és velük együtt mi, domonkos nővérek is, azt kérdezik: vajon meddig tart ez a viszonylag nyugodt időszak?

Minden reggel új napot kezdünk, de a nap végén azt kérdezzük, volt-e valami értelme annak, amit csináltunk, hiszen az életünket még mindig folyamatosan veszélyeztetik a terroristák.  

Az iraki kormány gyengekezű, és nemigen törődik azzal, mi történik a Ninivei-síkságon, és egyáltalán az országban, s közben azt sugallja az embereknek, hogy az országba való visszatérés vagy maradás a helyes döntés. Mindeközben számos ígéretet is kapunk a kormány részéről, de ennek oka valójában a 2018 májusában esedékes választások.
Azok, akik visszatértek korábbi otthonaikba, a mai napik látják az Iszlám Állam okozta pusztítást. A mai napig hallják, amikor felrobban egy-egy elrejtett akna vagy bomba (például Qaraqoshban vagy Bashiqaban). De az élet megy tovább. És tudjuk, hogy a feltámadott Úr ott van, még ha a háború okozta homály miatt nem is látjuk Őt.

Talán meg kellene értenünk, hogy az Úr a lét új értelmezését kívánja tőlünk, amelyben képesek vagyunk befogadni életünk, valóságunk minden ellentmondását, és bízni abban, hogy mindaz, amit teszünk, Általa megváltó értelmet nyer.

Domonkos közösségként népünkkel együtt osztozunk a visszatérés és az új élet kezdetének örömeiben, és természetesen osztozunk a jövő iránti aggodalmaikban is. Az általunk Qaraqoshban és Telusqufban vezetett általános iskola, a két óvoda és a helyi papokkal együtt végzett lelkipásztori, apostoli feladataink segítenek tájékozódni, miközben a helyes utat és az Urat keressük. Azok számára, akik visszatértek, a száműzetés földrajzi értelemben véget ért, mégis mindannyian tudjuk, hogy az Úrhoz is vissza kell térnünk. Az otthonunktól, városainktól való eltávolodás által eltávolodtunk hagyományainktól, templomainktól, sőt, önmagunktól is.
Azokat, akik nem tértek vissza a Ninivei-síkságra, továbbra is segítjük az Erbilben elindított és még működő iskolánkon és két óvodánkon keresztül. Még nem világos, mi lesz velük jövőre, de azt hallottuk, hogy a kurd kormányhoz tartozó iskolákat be fogják zárni.
Bár ezek az események homályba borítanak mindent, mégis minden jóakaratú emberben és humanitárius szervezetben látjuk a feltámadott Úr kezét, hiszen ezek az emberek, szervezetek nem csupán az újjáépítésben segítenek, hanem nagyon támogatnak minket minden szolgálatunkban is. Áldja meg őket az Úr mindazért, amit a szenvedő emberekért tesznek! Ne feledjétek, hogy azzal, amit tesztek, az épületek, városok előtt valójában magukat az embereket építitek újjá…
Bízunk benne, hogy egy nap képesek leszünk felismerni az Úr hangját, felé fordulni, és közösségünkhöz sietve tudjuk hirdetni:

Láttam az Urat

Áldott Húsvétot kívánunk!
Nővéreitek a Feltámadott Úrban,
Sienai Szt. Katalinról nevezett Domonkos Nővérek
qaraqosh

Az élet visszatér a Szeplőtelen Szűzről nevezett qaraqoshi rendházunkba