Oldal kiválasztása

Ármella nővér visszaemlékezései

Rendben vagyok

Érettségi után azonnal elmentem Szarvaskendre domonkos novíciának. 1949. júniustól 1950. májusig voltam ott. Fél év jelöltség volt, a többi fehér ruhás újoncidő.
Ármella n. jelölt 1950.

Ármella nővér még jelöltként

Erről csak annyit: Jó dolgunk volt, végre lelkiekkel foglalkozhattunk, előttünk kilátástalan jövő állt, de nem törődtünk vele. Tudtuk, hogy a jó Isten velünk van. Egyébként ki akartam próbálni a szerzetesi életet, hogy ha bármi történik velünk, akkor is tudom biztosan, hogy van hivatásom és kitartok.
Egy kritikus este nagy nyüzsgést észleltünk – az egyébként csendes – zárdában, majd nemsokára szólt a magisztra nővér, hogy csomagoljunk össze, mert másnap reggel el kell hagynunk a zárdát. Ez a püspök atya rendelkezése volt, mert nem lehetett tudni, hogy mi lesz a nővérekkel. Így legalább mi ne essünk áldozatul, hogy majd valamikor, az újrainduláskor készen álljunk tovább lépni.
Amikor beléptem, otthon nem akartak elengedni, különösen apukám ellenezte, meg is fenyegetett. Így nehéz szívvel indultam haza. Magammal vittem a szabálykönyvet, zsolozsmás könyvet, meg a szerzetesi ruhámat, rózsafüzéremet. Otthon nagy gond és baj fogadott. Kuláklistára kerültek a szüleim. Naponta zaklatták őket, Farkiréten laktak, de Hódmezővásárhelyen is volt házunk. Így két hazát adott a sors. Ebből a városi volt a fontosabb.
ScanImage001Kicsi

Ármella nővér 1953-ban

A külső dolgok nem zavartak, de amikor elmentem gyónni, és a világi pap gyónásom anyagából megállapította, hogy ki lehetek, erősen befolyásolni akart: a szerzetesrendek feloszlatása a Jóisten akarata, tehát most férjhez kell menni, és gyermekeket nevelni. Tekintve, hogy volt is komoly fiú ismerősöm – aki hazatértemkor ismét jelentkezett régi tervével, és szerette volna, ha hozzámegyek – bonyolultabb lett a helyzet. Elmentem régi hitoktatómhoz, a jó öreg Zsíros atyához, aki fél perc alatt megoldotta egy életre szólóan a problémámat: „Kedves Mariska, a hivatás a Jóistentől van. Ember nem veheti el. A maga gyóntatója minimális teológiai tudással sem rendelkezett. A hivatás megőrzése nehezebb körülmények között sokkal nagyobb érdem.” Megértettem, hogy így a történelem próbára teszi istenszeretetemet. Cinkosan azt gondoltam magamban: „Látod Jézusom, nem csak Te szerettél és szeretsz engem, hanem én is Téged, és légy mindig velem! Nem baj, akármi történik is!”
A jó jezsuita atyák rögtön felkértek hitoktatásra is. Három iskolában tanítottam 1952 tavaszáig. A tanyáról jártam be megtartani az órákat. Jó időben kerékpárral, nem volt gond. Télen viszont 8 km gyalogút, utána 8 km vonatozás következett, meg a sötétségben némi félelem a kutyáktól.
1952-ben el kellett mennie az atyáknak is; beszüntették az iskolai hittant; a szüleimtől ellenszolgáltatás nélkül mindent elvettek, így dolgozni mentem, hiszen családfenntartó lettem. Először a Szegedi Konzervgyárban dolgoztam három műszakban, majd a Társadalombiztosításhoz kerültem, és onnan mentem nyugdíjba.
Ármella n. 1955.

Ármella nővér 1955-ben

A noviciátusból úgy engedtek el bennünket, hogy majd nemsokára biztosan visszamehetünk, bár éreztük, hogy ez egyáltalán nem lehetséges, hiszen a történelemnek kifutási ideje van.
1952 végétől az életem szinte két sínen futott. Az egyik a látható munkaviszony, ahol elvégeztették velem az alapfokú marxista szemináriumot, majd a középfokút, utána a marxista egyetemet. Szakmailag pedig az alapfokú, középfokú könyvelési tanfolyamot, majd az ipari mérlegképes könyvelői oklevelet szereztem meg.
Ármella n. 1971.
A jó jezsuita atyák gondosan előkészítették a távozásukat. Megszervezték a fiatalok csoportjait, és bevezettek a csoportmunkába. Majd az iskolai hittan helyett is házaknál, csoportokban tanítottam hittant a szülők kérésére. Emiatt 1955-ben házkutatás volt nálunk. 1952-től véglegesen a városban laktam. Este fél 11-kor megjelent hat férfi, akiket a bátyám engedett be, így én már arra ébredtem a nálam alvó két kislánnyal, hogy keljek fel, mert engem keresnek a Belügyminisztériumból. Félálomban csak annyit kérdeztem: Honnan ismernek engem ott?  Mire megjegyezték, hogy ők ávósok, így sem tudom, kik ők? De igen, így már tudom! – feleltem. Megmutatták a házkutatási parancsukat, és felszólítottak, hogy adjam elő mindazt, amiről úgy gondolom, hogy terhelő rám nézve. Mondtam nekik, hogy nem tudom, ők mit tartanak ilyennek, ezért vegyék úgy, mintha az egész szobát előadtam volna. Megkezdték a munkát, közben állandóan keresztkérdésekkel akartak zavarba hozni.

A bűnöm igazából csak az illegális hitoktatás és a jezsuitákkal való kapcsolattartás volt. Reggel jegyzőkönyvet készítettek egy csomó dologról, amit elvittek, és azzal fejezték be, hogy majd később jönnek értem, most nem visznek el.

Határozat Armellan_megfigyelesere

Rengeteg névsor volt nálam, mert az atyák átadták a kereszteltek névsorát több évre visszamenőleg. Ezeket megtalálták, de megvolt a csoportnévsor is, hogy ki–kivel foglalkozott. Amikor ez is a kezükbe került, azt hittem, megáll a szívem. De amikor hajnalban a névsorokat rakták össze, és foglalták jegyzékbe, hogy elvigyék, ezt kidobták, mint értéktelent. Ekkor úgy éreztem, hogy ez nem lehet véletlen, a Jóisten megsegített.
Később behívatott a munkahelyi főnököm, és közölte, hogy nem lehet illegálisan hittant tanítani, ezért a folyamatban lévő átszervezés engem is érint. Mehettem volna Szegedre, de Szentesre hívtak. Így az utóbbit választottam. Ez napi 37 km-t, 3 órás utazást jelentett marhavagonban, plusz a gyalogutat mindkét állomásnál. Az utazás „gyönyöreihez” tartozott, hogy a vonatok szinte naponta késtek, és télen hideg volt. Viszont folytatódott az illegális hitoktatás, mert Szentesen nem tartottak nyilván, mivel bejáró voltam, otthon pedig azt hitték, hogy Szentesen vagyok.
Az volt a meggyőződésem, hogy a Jóisten nagyon jól ismeri a helyzetet, és ezért azt hittem, hogy nem ad addig hivatást, míg nem fordul a történelem kereke jobbra. Mégis egy csoportfoglalkozás után, legnagyobb meglepetésemre az azóta már Jolánta nővér szólt, hogy szeretné Szent Margitot követni; szerzetes szeretne lenni. Ezen elgondolkodtam:

Hogy lehet az, hogy a Jóisten most is ad hivatást? Hát Őt még az ilyen körülmények sem veszik el az ajándékozó kedvét? 

Elkezdődött tehát a hivatásgondozás. Fokozatosan, többen is „Jolánta nővérhez” hasonlóan nyilatkoztak, és egy SVD-s atya Székkutason nagy segítségünkre volt abban, hogy magánjellegű fogadalmakat vett át, vagyis az ő kezébe tettünk magánfogadalmat. Emiatt az ávósok még Tószegen is zaklatták.
Beáta nővér nem úszta meg így, mert őt az illegális munka miatt elvitték. Ehhez járult még, hogy ő a plébánián is dolgozott. Amikor visszaengedték, el kellett mennie Vásárhelyről. Ezért egy darabig egyedül kellett csinálnom mindent, de azért mindig tartottuk a kapcsolatot.
A házkutatás után évekig érzékeltem, hogy követnek, figyelnek. Volt olyan, hogy a vasárnapi csoportmegbeszélésen – amit nálunk tartottunk – bejött az előszobába két férfi azzal a kérdéssel, hogy nem láttam-e egy gépkocsit előttünk elhaladni? Mindenáron be akartak menni a szobába, de elébük álltam azzal, hogy láttam a keresett gépkocsit, és ha utánam jönnek, segítek nekik, elvezetem őket a harmadik szomszédba: „Menjenek csak be oda, ott rendőrségi nyomozó lakik, vele is beszéljenek!” Gyorsan visszamentem, és kértem azokat, akik közben nálunk voltak, hogy csak délután menjenek haza, amikor már megtisztult a környék. Ehhez hasonló eset – különböző variációkkal – igen sok volt. Nem is beszélve a beépített besúgókról, akiket állandóan küldözgettek hozzám. Meg is mondták becsületesen: „Úgy válaszoljak, hogy azt nekik el kell mondaniuk.”
Ármellan_lejáratása

                                                                           Hivatalos határozat Ármella nővér lejáratására

A 70-es évek jelentettek könnyebbülést. 1974-ben áthelyeztek Szegedre a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatósághoz főkönyvelőnek. Elődöm egy férfi, pártvezetőségi tag volt, aki idegösszeomlással ment idő előtt nyugdíjba. Helyette neveztek ki engem, és én ebben a beosztásban maradtam nyugdíjazásomig.
Az utolsó években már bátrabban lehetett dolgozni, ezért amikor Beáta nővér nyugdíjba ment, ő is intenzíven bekapcsolódott a munkába. Az ő jelenléte sokat számított nekem, mert a félelem addigra már nagyon belém ivódott. Ő meg kiheverte a meghurcoltatást, és bátrabban dolgozott. Jómagam is beiratkoztam a pesti teológiára, természetesen levelező tagozatra, majd a hitoktatói tanfolyamra. Közben visszakerültek a jezsuita atyák, és megindult az élet. Az átmeneti időben nagy nehézséget jelentett, hogy a papokat is kézben tartotta az ÁVO. De végül, mivel úgy vélték, hogy engem sikerült lejáratni, és ezzel megszűnt minden apostoli tevékenységem, valamint a csoportjaim is, lezárták az aktámat.

Megfigyelés_lezárása

A „fű alatt” növekvő hivatások létszáma folyamatosan növekedett, de – megfelelő rendi képzés hiányában – a fogadalmakat Imre domonkos atyánál tehették az érdeklődők. Később kiderült, hogy Imre atyának nincs joga ahhoz, hogy nővéreket vegyen fel az apostoli ágba, csak a szemlélődőbe. 1988-ban ezért Rómában, a Szerzetesi Kongregációnál kellett elintéznünk szanálásukat, hogy mindenki oda tartozhasson, ahová lelkiismerete szerint tartozni akar.
Ladiszla n és Ármella n

Ladiszla n. és Ármella n. a rend újraindulásakor

A nagy változás évében, 1990-től kezdődően Hódmezővásárhelyen egy magánházban indult a noviciátus Beáta nővér vezetésével. Majd 1991. június 29-én Szombathelyre jöttünk. Itt július 3-án 11 kis nővér öltözött be, és kezdte meg a noviciátus újoncévét.

domonkos-noverek-fogadalomtetele-a-szombathelyi-szekesegyhazban