Oldal kiválasztása

A leggyengébb láncszem

lánc

Nemrég az egyik olvasmányom eléggé felrázott. Romano Guardini: Krisztus, minden életszentség mintája c. könyvet olvastam. Arról volt benne szó, hogy Jézus akarata mennyire egy volt Isten akaratával. …..
Ez nagyon elgondolkodtatott, és őszintén belegondoltam, vajon én mennyire keresem Isten akaratát. És azt láttam, hogy nagyjából sehogy. Sok az életemben a rutin, a megszokás, automatizmus. Mintha magától értetődőnek venném, hogy ismerem az Isten akaratát. Mintha a közösség, a káptalanok döntései után szépen hátra dőlhetnék. Nem keresem Isten akaratát, és ez persze nagyon elszomorított.

 

            Jézus akarata egy az Atya akaratával. Olyan mélyen, hogy a két akarat tulajdonképpen egy… Én és az Atya egy vagyunk… ha ebbe belegondolunk, ez valósággal szédítő. Jézus és az Atya akarata egy. Ez a feltétele a megváltásnak. Isten azt akarja, vagy ha tetszik, szent szívének gondolata, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 3,14). Ha Jézus akarata nem egyesült volna az Atya akaratával, akkor a megváltás nem valósult volna meg.
Isten akarata, szent szívének gondolata szerető bölcsesség. Tudjuk, h ezt a szerető bölcsességet a személyes imán, a közösségen, a káptalanokon, az elöljárókon, magisztrán, az Egyházon és a világban látható jeleken keresztül ismerhetjük fel. Ezekben kell keresnünk, felismernünk, elfogadnunk és életre váltanunk. Ez a feltétele a megváltás művében való részvételünknek. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, sajnos nekem ritkán jut eszembe, de domonkosként ez az elsődleges hivatásunk: a lelkek üdvössége. Vagyis a megváltás művében való részvétel, amelynek sokféle konkrét módja van, de az alap az Isten akaratával, szerető bölcsességével való együttműködés.
Guardini azonban továbbmegy és azt mondja, hogy egy lánc éppen annyira erős, mint a láncszemei közül a leggyengébb láncszem. Amennyire keresem Isten akaratát, és amennyire együttműködök Isten akaratával, annyira vagyok erős, vagy éppen gyenge láncszeme elsősorban ennek a közösségnek, az Egyháznak és Isten Országának.
A gyenge láncszemen persze nem a kisebb-nagyobb emberi gyengeségeket, betegséget vagy az életkorunkat értem. És nem is azokat a hibákat, amelyek számunkra zavaróak. Az emberi gyöngeség, betegség, hibák nem problémák Jézusnak. Ezek csak minket zavarnak, és a szeretet azt kívánja, hogy ezeket javítgassuk, dolgozzunk rajtuk. De Jézusnak ezek nem problémák.
Ami Jézusnak probléma, az a habituálisan, szokás-szerűen ellenálló, együttműködni nem hajlandó, kiskapukat kereső vagy, rosszabb esetben, az együttműködést színlelő akarat. A világegyházban ennek most sok jelét láthatjuk.
Ami Jézusnak probléma lehet – számomra, számunkra pedig veszély, és ez a közösség számára is veszély –, ha az életemet a saját kényelmemnek és a saját elképzelésemnek (érzéseimnek) megfelelően kezdem el berendezni, lehetőleg több kiskapuval, vészkijárattal. Minél több kiskapu, minél több vészkijárat, annál gyengébb a láncszem, és így végső soron maga a lánc. Pedig csak egyetlen üdvözítő kapu van: Krisztus. Ő, akár személyesen, a szentségekben, akár az elöljárók személyében, de Ő az egyetlen olyan kapu, ami nem gyengíti a láncot. Ő nem kiskapu: Ő az ajtó.
Isten akarata szerető bölcsesség. Ezt ismerte fel Szent Margit és ezzel a szerető bölcsességgel való együttműködés volt az, ami a tetteit, imáit vezette. Felismerte, hogy számára így valósul meg domonkos hivatása: a lelkek üdvösségének előmozdítása.
Adja meg az Úr, hogy mi is mind mélyebben tudjuk keresni az Ő akaratát, az ő szerető bölcsességét. Adja meg az Úr, hogy kiskapuinkat, ha vannak, gondosan bezárjuk és rajta, az Irgalom kapuján belépve éljük domonkos hivatásunkat, és mindinkább készek legyünk együttműködni Vele. A hivatásunk, a lelkek üdvössége nem gyerekjáték, még ha a mai világ ezt akarja is velünk elhitetni.