Oldal kiválasztása

Jézus keze

JÉzus keze

 

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy nyissam ki a tenyerem, és helyezzek el benne minden embert, akikkel találkozom, az összes gondjukkal és bajukkal együtt, és így az egész nagy csapatot az Úrra bízhatom.
Azt nem tudom, hogy Szent Margitnak mekkora keze volt, de az biztos, hogy elfért benne az egész egyházunk, és minden benne lévő, akiket imádságban, buzgó szeretettel emelt az Úrhoz.
De mire volt képes még ez a kéz? Nem félt segítséget nyújtani a fertőző betegeknek, akiktől legtöbben az arcukat is elfordították, attól sem félt, hogy tűzforró, nehéz lábasokat cipeljen, vagy hogy elvégezze a leghitványabb munkákat. Ez a kéz mindig másokért létezett. Nem hiszem, hogy fertőzést taszító, vagy tűzálló keze volt… Nem. Margit maga Jézus keze volt ebben a világban, a keze is, és az egész lénye az volt. Minden tettében Jézus élt. Ő működött általa. Az a Jézus, Aki egy leprás láttán ,,könyörületre indulva, feléje nyújtotta a kezét” (Mk.1/41) Az a Jézus, akinek miután keresztre szegezték a jobb kezét, nem húzta vissza gyorsan a balt, hogy: ,,Úgy gondolom ennyi már bőven elég lesz…” – Nem, hanem azt is szeretetből kinyújtva, mindenét adta.
Sokszor érezhetjük, hogy a mi kezünk, vagy mi magunk, vagy amit teszünk, az nagyon kevés, kicsi, vagy gyenge. Erről jutott eszembe Wass Albertnek egy műve: ,,Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.” A történet úgy folytatódik, hogy az emberek kigúnyolják, és azt mondják, ezt az oszlopot az első szél ledönti, de nem döntötte le. Se az első, se a második, se a harmadik. Erre az emberek megharagudtak és lerombolták azt, de ő nem szitkozódott, hanem kiment és hittel a szívében újraépítette művét. Szeretem ezt a képet mindenestül megfordítani: az oszlop építője maga az Isten, az oszlop pedig mi vagyunk emberek. Lehet, hogy néha úgy látjuk, hogy amit teszünk, vagy ahogyan élünk, az homok és köd, amit olyan könnyen elfújhat a szél, de az oszlopot az Úr keze építi. Lehet, hogy nem márványból, de épít, nap mint nap. Épít általunk, épít bennünket.
És lehet, hogy minket nem leprában szenvedő emberek vesznek körül, ahogy Margitot, de emberek. Mindenféle nehézséggel és problémával, emberek, akikhez nem mindig könnyű odafordulni, de akik rajtunk keresztül is mindig Jézus kezét várják. Csak az a kérdés, hogy minden félelmünk és gyengeségünk ellenére kinyújtjuk-e?