Oldal kiválasztása

2. hét-A domonkos rend alapítása

2. Hét: A DOMONKOS REND ALAPÍTÁSA

Dániából hazatérve Domonkos (vö: Szent Domonkos fiatalkora) szembesült azzal, hogy milyen nagy sikerük van a a katar eretnekeknek Dél-Franciaországban. Megértette, hogy az eretnekség elleni küzdelemhez olyan emberekre van szükség, akik egyrészt alapos hitbeli, illetve teológiai képzésben részesültek, ugyanakkor ezt a tudást ne csupán a kolostor falain belül használják (fiatal rendtársaik tanítására), hanem lehetőségük legyen másokat is tanítani, mivel úgy vélte, másoknak is joguk van ismerni az igazságot, ám az eretnek tanítások miatt ezt elveszítik. Ugyanakkor azt is felismerte, hogy az eretnekek sikeressége hiteles életvitelükben gyökerezik, ezért fontosnak tartotta, hogy az általa megálmodott Prédikátorok Rendje ne halmozzon fel vagyonokat, földeket, hanem egyszerűségben, szegénységben, koldulásból és adományokból tartsa fenn magát..
1207 körül nyilvános vitán vett részt egy eretnek igehirdetővel, valahol Fanjeaux környékén, nem messze Toulouse-tól, amit megnyert. Több legenda is beszámol arról az eseményről, hogy próbaként a tűzbe dobták azokat a papírokat, melyek Domonkosnak a Szentírásból vett érveit tartalmazta, ám egymás után háromszor is kivetette magából a tűz az írást.
Miután 1215 körül az eretnekeket legyőzték Simon de Monfort keresztes hadjáratával, amiben Domonkos nem vett részt! Domonkosnak felajánlottak egy házat, sőt, a domonkosok szerint – s ezzel szívesen dicsekszenek – ez valójában egy kocsma volt, s itt kezdte meg működését hat másik testvérrel a Prédikátorok Rendje, amit III. Honorius pápa 1216-ban hivatalosan is elismert. Az erről szóló pápai bullát a mai napig Toulouse-ban őrzik.

Domonkos Nővérek fényképe.