Oldal kiválasztása

6. hét – A rózsafüzér

6. HÉT: A RÓZSAFÜZÉRRŐL

A rózsafüzér imádság már gyermekkoromtól központi szerepet töltött be az életemben, a Szentmise után. Olvastam a fatimai gyermekekről, akiktől a Szűzanya mindig azt kérte, hogy imádkozzák a rózsafüzért, s megígérte, hogy ebben ő is velük együtt imádkozik. Ez nagyon lelkesített és biztos voltam benne, hogy a Szűzanya velem is imádkozik, bár én nem láthatom őt. Mindig az Angyalhoz társultam és vele együtt köszöntöttem Máriát.

Később tudtam meg, hogy a domonkos rendhez kötődik a rózsafüzér imádság. Ők terjesztették és szervezték a rózsafüzér társulatokat, mert a legenda szerint a rózsafüzért maga Szent Domonkos kapta a Szűzanyától, hogy ezzel segítse őt az eretnekek elleni prédikációban.

Bár történetileg ez nem állja meg a helyét, de valahol mégis nagyon kifejező, hogy épp a domonkosok vallanak magukénak egy egyszerű imát, ami Jézus élete titkainak szemlélésére vezet.
Egyre jobban megfogott a rózsafüzér-ima, s mivel ez egy szemlélődő ima, így utazáskor is lehet szemlélni Jézus életének eseményeit a titkokban és ez alakíthatja az én életemet is Jézus követésére.

Az Örvendetes rózsafüzérben figyelem Mária viselkedését, belső hozzáállását mindahhoz, ami vele történik, az Igenjét Isten akaratára. Figyel, szívében forgatja, elgondolkodik Simeon szavain, Jézus megtalálják a templomban. Lukács evangéliuma így írja: „Anyja szívébe véste ezeket a szavakat.”
Szeretek úgy imádkozni, hogy minden tized előtt szemléljem csöndben a titkot, ezt különösen gyalogláskor, utazáskor tudom megtenni.

Számomra a rózsafüzér nem sablonos ima, hiszen nemcsak a titkok szemlélése gazdagít, de az Üdvözlégy és Miatyánk minden szava sokat mondó gondolatot ad, a Dicsőséggel pedig dicsőíthetem a Szentháromságos egy Istent.

Domonkos Nővérek fényképe.