Oldal kiválasztása

7. hét – A szentségimádás

7. HÉT: A SZENTSÉGIMÁDÁSRÓL

Szerzetesi életünk középpontjában Istennel való kapcsolatunk elmélyítése áll, ami több módon is történik. Az Úr Jézussal való egyik legjelentősebb találkozás a szentmisében a szentáldozás által valósul meg. A szentmisén felmutatott, s az áldozásban magunkhoz vett Oltáriszentséggel mélyül a kapcsolatunk a szentségimádásban is.

A szentségimádás előkészíti lelkünket a szentmisére, s ugyanakkor folytatása is annak, mintegy az Úrfelmutatás meghosszabbítása.

A szentségimádásban lehetőség nyílik annak a titoknak a személésére, ami az Eucharisztiában történik: Krisztus szeretetből felajánlja magát az Atyának, s minket is belevisz ebbe a dinamikába. A csendes imádás számunkra is alkalom: a hódolat, önátadás, hála, kérés és engesztelés ideje.

Házainkban hetente ötször tartunk fél órás szentségimádást, s a templomi közösségekkel együtt is vannak közös imaalkalmaink. Ilyenkor egy-egy szép szentségi énekkel kezdünk és zárunk, s közben csendet tartunk. Hetente egyszer pedig az „Áldott legyen az Isten…” kezdetű litániát is elimádkozzuk a szentségimádás végén.

Számomra nagyon sokat jelentenek mind a Hozsanna, mind az Éneklő Egyház Oltáriszentségről szóló énekei, amelyeket szinte kimeríthetetlen tartalmúak. Egyik nagyon szeretett énekem Aquinói Szent Tamás imája az Oltáriszentséghez, melynek első versszaka a következő:

Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem!
Kenyér- és borszínben titkon vagy jelen.
Néked szívem, lelkem átadja magát,
Mert Téged szemlélve elveszti magát.

A napi közösségi szentségimádás alkalmai nagy ajándékok a számomra. Tapasztalom, hogy az Úrral nagyon személyes kapcsolatba lehet lépni ez által is, s hogy engem személy szerint is nagyon alakít és formál ez az imádság. Remélem, mindig egy kicsit más emberként tudok felállni, s továbbindulni egy-egy szentségimádás után.

Domonkos Nővérek fényképe.