Oldal kiválasztása

27. hét – A domonkos testvérek

27. HÉT: A DOMONKOS TESTVÉREK

A Szent Domonkos által 1215-ben Franciaországban alapított Prédikátorok Rendje már 1221-ben megjelent Magyarországon, mivel maga a rendalapító a kunok megtérítésére küldte ide a prédikátor testvéreket, és Magyarországi Pál vezetésével meg is érkeztek országunkba. Rengeteg viszontagság érte a rendet a 800 év során a Kárpát-medencében, így az évszázadok alatt a török hódoltság, a reformáció, a jozefinizmus és a kommunizmus többször is megszakítottaaz ismertebb nevén csak domonkosokként emlegetett közösség kibontakozó életét.

A mai magyar közösség is az újrakezdés folyamatában halad előre, és már 15 testvérrel végzik munkájukat Sopron, Szentendre és Debrecen városaiban. Sokrétű tevékenységet folytatnak a kolostorok helyi adottságait jó kihasználva. A debreceni plébánián a pezsgő lelkipásztori életet segítik elő, a Sopron főterén álló templomuk ismert miséző- és gyóntatóhely a környéken, a szentendrei testvérek pedig főképp Budapesten és környékén tevékenykednek a prédikálás művének beteljesítésén, hogy minél több ember jusson el az igazság ismeretére.

testverek