Oldal kiválasztása

36. hét – Természet és kegyelem

36. HÉT – Kegyelem és természet

“…magadnak teremtettél minket, Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.” (Szent Ágoston)

Isten az embert a maga képére teremtette (vö. Ter 1,26–27): olyannak, hogy vágyjon a szeretet teljességére, és szabadon válaszolhasson az Teremtőjének szólítására. Az ember természete szerint ilyen. Isten legnagyobb kegyelme és ajándéka számunkra, hogy a Vele való barátságra meghív minket, szövetséget köt velünk, és Jézus Krisztusban – aki Isten az Istentől, és aki értünk emberré lett – igazi választ ad az ember legmélyebb kérdéseire, a végtelen jóságot kereső, nyugtalan vágyakozására.

A természet és a kegyelem viszonyát nem írhatjuk le a „TERMÉSZET + KEGYELEM = ÜDVÖSSÉG” képlettel. Valójában nem két különálló tényezőről beszélünk, melyeket utólagosan összeadva eljutunk egy harmadik dologhoz, az eredményhez. A kettő ennél szervesebb egységben áll, nem idegenek egymástól: jóllehet a kegyelem egészen meghaladja a természetet, mégsem lerombolja, hanem feltételezi, felemeli és tökéletesíti azt; a természet pedig nyitott a kegyelemre, melyben igazán kiteljesedhet, elérhet végső céljához.

A természethez azonban nem automatikusan jár a kegyelem, hanem Isten szabad elhatározásából ajándékoz meg vele, hogy természetfeletti módon megismerjük és szeressük Őt, és így részt kapjunk isteni életében. Isten kegyelme tehát nem egy kiérdemelt, vagy megvásárolt „extra, lelki opció”, hanem ingyenes ajándék, amely szükséges az üdvösséghez, vagyis ahhoz, hogy elérjük végső célunkat, Istent magát. Mindez akkor válik hatékonnyá bennünk, ha szabad akaratunkkal hozzájárulva, igenlő választ adunk Isten üdvözíteni vágyó akaratára és szeretetére, amely már a teremtésben megnyilvánul. Ez viszont azért válik lehetségessé, mert Ő már előbb igent mondott ránk. Ez a minket megelőző meghívás, mely egy természetfeletti célra mutat, Isten szeretetéből fakadó kegyelmi adomány.

A kegyelem Istenben megtalált, valódi boldogságunkkal is összefügg. Így feltehetünk egy sor ismerős kérdést:
Mi tesz boldoggá igazán? Kitől / Mitől várom a boldogságot? Elég vagyok egyedül ahhoz, hogy elérjem azt, ami boldoggá tesz? Létezhet olyan boldogság, ami az enyém, de mégis több nálam? Nem Attól kaptam-e eddig is mindent, akitől várhatom a boldogságot?

13582110_1163140663730443_2744194628504874483_o