Oldal kiválasztása

49. hét – Tommaso Anselmi és a Kongregáció megalapítása

49. hét – Tommaso Anselmi és a Kongregáció megalapítása

Miután II. József 1782-ben megszüntetett 3 domonkos férfi kolostort (Pest, Pécs, Vác), Magyarországnak 4 kolostora (Kassa, Sopron, Szombathely, Vasvár), s ezeknek együttvéve 40 tagja maradt. A Rend 1857-1905 között ideiglenesen egyesítette a magyar, osztrák és cseh-morva kolostorokat, és a lehanyatlott fegyelem megreformálát a fiatal, olasz származású Tommaso Anselmire (1830-1890) bízta, aki munkáját más rendtársakkal együtt Grazban kezdte meg. Ez a kolostor a reform hatékonysága érdekében közvetlenül a rendfőnök, Alexander Vincent Jandel joghatósága alatt állt.

Anselmi az észak-itáliai Dolcedoban született, 17 évesen lett domonkos, és csupán 27 éves volt, amikor 1857-ben megkapta a tartomány kolostorainak reformjára szóló megbízatást. Ez a reform a Rend életében a többé-kevésbé elhagyott monasztikus összetevőkre helyezte a hangsúlyt, ezáltal próbálva megteremteni a szemlélődő szerzetesi élet és az aktív prédikáció közötti egyensúlyt. Anselmi kezdetben sok ellenkezésekbe ütközött, mégis az itt töltött 33 éve alatt sikerült újra meghonosítania az ún. szerzetesi obszervanciát (fegyelmet), főként a közös élet és a közös zsolozsma helyreállítását, a böjtöt, és a rendi nevelést.
Ő alapította meg az első Kőszegi női domonkos kolostort 1868-ban. Baráti körébe tartozott egy grazi család, akik világi harmadrendiek voltak. Az olasz származású édesapa, Johann D’Azula a város egyik ismert tisztségviselője, nyugalmazott főszámvevő, a Stájer hercegség országgyűlési képviselője volt. Az édesanya, Teresia Lassberger, osztrák származású volt. 5 gyermekük született: 4 lány és 1 fiú. A Graz-i atyák nagy befolyással voltak domonkos hivatástudatuk kialakulására, fejlődésére. A legidősebb lány belépett a Linz-i domonkos monostorba, a fiú pedig a Graz-i domonkos testvérekhez. A többiek is kifejezték vágyukat, hogy szeretnének szerzetesek lenni. Anselmi figyelme ezért rájuk irányult, amikor a soproni és szombathelyi domonkosok segítségét kérték egy új, magyar közösség alapításához. Így a családnak mind az 5 gyermeke domonkos szerzetes lett.

Anselmi a D’Azula nővérek beleegyezése után még újabb jelentkezőket keresett: Grazból Antonie Lichtenegger jelentkezett, Sopronból pedig Marie Fink, majd Anna Schwarz (aki tanítónői diplomával rendelkezett). Még további 4 grazi nő követte őket: Louise Schrank, Anna Ballin, Amalie Schönherr és Olga Steinbock. A jelentkezők a grazi és a soproni domonkosok lelkivezetettjei voltak, életüket és lelkiségüket ezért jól ismerték. Anna Ballin olasz, a D’Azula nővérek olasz-osztrák, a többiek pedig osztrák származásúak, és valamennyien német anyanyelvűek voltak.

Anselmi 1868 februárjában felhatalmazást kért egy egyházmegyei jogú, apostoli domonkos női közösség megalapítására Kőszegen a szombathelyi püspöktől, Szenczy Ferenctől, amelyet Árpád-házi Boldog Margitról szeretne elnevezni (aki a magyar leányifjúság védőszentje). A közösség munkaköre a leányifjúság nevelése és tanítása lenne. Miután az engedélyt megkapta, a jelentkezők beöltözését 1868. október 15-re tűzte ki. (Az időpont nem véletlen: október 15. Avilai Szent Teréznek, a Kármel XVI. századi megreformálójának ünnepe, ezért Anselmi példaképének tekintette őt.) A beöltözésre a szombathelyi domonkosok Szent Márton templomában került sor.

A szertartás számunkra érdekes része a beöltözési beszéd: ez tartalmazza Anselmi elgondolásait és indoklását az új közösség feladatára ill. a letelepedés helyére vonatkozóan. A homíliából egyértelmű, hogy jól ismeri a korszak aktív női domonkos kongregációinak tevékenységét és gyors gyarapodásukat Európában, ugyanakkor helyesnek és fontosnak is tartja azokat. Ebben a szellemben akarta megalapítani a magyar közösséget, ezért tűzte ki a nővérek számára feladatul a leányifjúság nevelését. Bár az első nővérek között egyetlen magyar sem volt, mégis kijelenti: szándékosan Magyarországot választotta az alapítás helyéül. Kitűnik, hogy szándéka elsősorban az volt, hogy magát a Domonkos Rendet támassza és virágoztassa fel Magyarországon. Ehhez eszköz a férfiak esetében a kolostorok fegyelmének megreformálása, a nők esetében pedig – reform egyik vetületeként – az új alapítás.

A jelöltek megkapták és magukra öltötték a Domonkos Rend habitusát és új szerzetesi nevet is kaptak. A szertartás után Anselmi az általa adott Konstitúciónak megfelelően kinevezte az új közösség elöljárát: a perjelnő a 22 éves D’Azula (Johanna) Margit lett. A linzi monostorból 3 apáca érkezett a kőszegi kolostorba: köztük D’Azula M. Jácinta, aki a novíciák mesternője lett, így biztosítva a rendi képzést, hiszen a kőszegi kolostor nővérei valamennyien újoncok voltak. Anselmi atya haláláig segítette a rendi képzést. Ő volt a nővérek lelkivezetője, ő vezette a lelkigyakorlatokat, beöltözéseket és fogadalomtételeket, a közösséget rendszeresen látogatta. Ő irányította a nővérek anyagi ügyeit, a Rendi Tanács ülésein is gyakran jelen volt.

Az első évek nagy szegénységben teltek. Az épület berendezése nagyon hiányos volt, évekig tartott, míg a lakóházat sikerült úgy átalakítaniuk, hogy az megfeleljen a kolostor céljainak. Az első 1-2 évben, mivel nem rendelkeztek semmiféle biztos jövedelemmel, előfordult az is, hogy a szó valóságos értelmében éheztek.

Az 1869-es év másik nehézsége a perjelnő, D’Azula M. Margit halála volt. Miközben nagy tettrekészséggel magyarul tanultak, a nővérek már 1868. Novemberében megkezdték a tanítást az iskolában, és a gyerekek közé kerülve szinte azonnal bárányhimlőt kaptak, köztük a perjelnő is. A himlő következményeként tüdőbajt kapott és többé nem épült fel. Halálos ágyán, a közösségben elsőként letette örökfogadalmát. Szeptember 28-án halt meg, amikor az alapítás még 1 éves sem volt. Helyette húgát, D’Azula M. Rózát választották perjelnővé.

A közösség azonban a nehézségek ellenére is gyorsan megszilárdult. 1869-ben már 6 új jelentkezőjük volt, 1870-ben 5, és a következő években is körülbelül ennyi jelölt volt a közösségben. Fokozatosan egyre több magyarul tudó, vagy magyar anyanyelvű nővér kérte a felvételét. A Kongregáció sok új kolostort és intézményt hozott létre. Sőt, később önálló Kongregációvá vált több alapítás is: Ausztriában (Gleisdorf), Csehországban (Olomouc), majd Szlovákiában (Kassa).

anzelmi