Oldal kiválasztása

3. Aquinói Szt. Tamás

Aquinói Szent Tamás

 

 

Aquinói Szent Tamás, később egyházdoktor (1225-1274) nemesi családban született, a mai Olaszország területén, Roccaseccában. Mint legfiatalabb fiúgyermeket, Monte Cassinoba küldték bencés oblátusnak, sőt, a család úgy tervezte, hogy Tamás felnőttként majd a monostor apátja lesz. Tamás 14 éves koráig élt Monte Cassinoban, majd onnét Nápolyba küldték, hogy az 1220-ban alapított egyetemen a Szabad Művészeteket tanulja.

Ez az akkor még kicsiny egyetem máris aggodalmak forrása volt a pápa számára, hiszen számos újító és az új szelekre fogékony gondolkodó vert itt tanyát. Az ilyen új szelek hozójaként tartották számon többek között a római jogot és Arisztotelészt is. Tamás is itt hallott először arról, akit később egyszerűen a Filozófusként emleget műveiben. De ami még ennél is fontosabb, ezen az egyetemen találkozott először a Prédikátor Testvérekkel, ezzel az egészen új és élő közösséggel, melynek életformája, szegénysége, mozgékonysága, intellektuális tevékenysége és apostoli élete csakúgy vonzotta magához az egyetemi ifjúságot, mely alól Tamás sem volt kivétel. Így történt, hogy 19 éves kora körül ő is kérte beöltözését. Így tehát a dolgok nem családja tervei szerint alakultak, és Tamás még ifjúként, családja akarata ellenére lépett a Domonkos Rendbe. A domonkos életvitel valóságos életideált valósított meg számára: evangéliumi és apostoli, szemlélődő, ugyanakkor aktív, teologális, mégis másoknak szentelt élet. A Testvérek egyik konventjében, a Szent Jakab kolostorban Tamás pontosan azt kapta, amire egy imádságos, hallgatag és elmélkedő személyiségnek van: békét, imádságot és sok-sok tanulmányt, stúdiumot.

A konvent azonban hamarosan az Egyetem egyik iskolájává nőtte ki magát, ahol számos hallgató Nagy Szent Alberthez csatlakozott, hogy őt mesterükként hallgassák. Tamás maga is tőle kapta első filozófiai képzését, és amikor Albertet Cologne-ba helyezték, Tamás is követte őt, hogy ott segítője legyen a nagy domonkos iskolában, s így lett ez a később nagy teológus egy másik nagy teológus, sőt, polihisztor tanítványa, később munkatársa és barátja.

Tamás állítólag igen hallgatag diák volt, és emiatt, valamint különösen nagy, erős testalkata miatt, diáktársai néma ökörnek hívták. Ennek kapcsán Nagy Szent Albert egyszer megjegyezte: „Ti néma ökörnek hívjátok őt, de mondom nektek, ha egyszer ez az ökör elbőgi magát, az egész világon hallani fogják”

Nagy Szent Albertnek meg volt mind a képessége, mind a tudásvágya, hogy Arisztotelész tanait érthető módon fejtse ki kortársai számára. A dolog azonban nem volt veszélytelen, hiszen akkorra Arisztotelész tanai komolyan keveredtek az őt magyarázok tanaival, többek között Avicennáéval és Averroës-éval, Akkoriban a kor nagy kihívásai között az Arisztotelésszel szembeni állásfoglalás volt. Természetesen nem az arisztotelészi logika okozott problémát, hanem sokkal inkább metafizikája, természetfilozófiája és etikája.

Tamás végül önálló professzor lett, oly annyira, hogy végül egészen sajátos módon közelítette meg Arisztotelészt. Célja nem annyira az volt, hogy minden hasznos cél érdekében megismertesse őt másokkal, hanem sokkal inkább az, hogy a keresztény teológia szintézisének megalkotását szolgálja vele. Nem azt várta, hogy Arisztotelész, mint természettudós, megismertesse vele a természet titkait, hanem sokkal inkább azt, hogy a természet maga is Isten felé vezető útként táruljon fel előttünk. Tamás veleszületett ösztönnel távolította el Arisztotelész tanaiból a nem helytálló, illetve a műveiről írt kommentárokból a neoplatonista elemeket. Ebben a munkában Tamás mestere, Albert is részt vett, és mindketten kitartottak ebben a fáradságos és komoly figyelmet igénylő munkában. Amikor Tamást halála után azzal vádolták meg, hogy túlságosan is átadta magát az arisztotelészi tanoknak, az akkor már igen idős Albert gyalog ment el Kölnből Párizsba, hogy megvédje az akkor már halott tanítványa emlékét és ezzel együtt egész életművét.

Tamást katolikus egyház egyik legnagyobb (skolasztikus) teológusaként és filozófusaként tartjuk számon. Műveiben a pogány szerzőktől keresztényekig bárkit szívesen idéz, aki egy kicsit is segítheti az igazság keresésében és a hit értelmes kifejtésében. Számos írása közül legismertebb a már említett Teológia Foglalata (Summa Theologiae), de számos más művet is írt mint a Summa contra Gentiles, kommentárok a Miatyánkról, a Hitvallásról (ezek magyarul is megjelentek), valamint a Szentírás számos könyveiről, emellett nem egy politikai művet is írt (ezek közül egy nemrég jelent meg magyarul is: A fejedelmek kormányzásáról, Attraktor kiadó). Szent Tamás a teológiát kiválóan tudta ötvözni a filozófiával. Jelentőset alkotott többek között a teológiáról, antropológiáról, a természettörvényről, a világ célra irányultságáról, az erényekről, az erkölcstanról, valamint az érzelmekről szóló írásaiban. Rendkívül magas értelmi és rendszerező képességgel, szorgalommal és munkabírással rendelkezett, s racionális munkái néha elbátortalaníthatják az olvasót. Műveiből azonban nem csak a kristálytiszta értelem sugárzik át, hanem a mély hit, szeretet, alázat, egyszerűség, a tanulatlanabbak iránti tapintat, emberség. Gyönyörű, az Egyház által is elismert himnuszokat és imádságokat is írt; ő a szerzője az úrnapi mise- és zsolozsmaszövegeknek. Az általa tanított teológiát szent-tamási teológiának hívjuk, az őt értelmező teológiát pedig tomizmusnak. A katolikus iskolák, és minden tanuló, tanár védőszentje.

XXII. János pápa 1323-ban avatta szentté. Ünnepe január 28. (a régi domonkos naptárban március 7.)

thomasaquinas_kep