Oldal kiválasztása

4. Boldog Suso Henrik

A Domonkos Rend talán kevésbé közismert oldalát, a misztikát képviselő Seuse (Suso) Henrik valamikor 1295 és 1300 között született a Bodeni-tó környékén, valószínűleg Konstanzban. 13 évesen korengedménnyel felvették novíciusnak a Domonkos Rend konstanzi kolostorába. Henrik évekkel később szerzett tudomást arról, hogy szülei ezzel egyidőben nagyobb összeget adományoztak a rendnek. Ezt ő álcázott simóniaként (egyházi javadalmak pénzért való megvásárlása) élte meg, ezért évekig lelkiismeretfurdalása volt, amitől későbbi tanárának, Eckhart mesternek a segítségével sikerült megszabadulnia.
Szerzetesi élete első öt évét különösebb buzgóság nélkül töltötte el. 18 éves korától, egy megtérési élményét követően, szigorú aszketikus életet kezdett élni. Ebben az időszakban mély misztikus élményei és látomásai voltak, melyek során Jézus Krisztus az Örök Bölcsesség személyén keresztül mutatkozott előtte. Kíméletlen önsanyargatásainak célja Istennel, a szenvedő Jézussal való egyesülés volt. Legismertebb ezek közül talán az a tette, amikor egy hegyes pálcával a szíve fölé karcolta az IHS betűket, amelyek aztán élete végéig látszottak a testén.
Mintegy 22 év után, 40 évesen döbbent rá, szintén egy misztikus élmény hatására, hogy a valódi és helyes aszkézis az Isten által küldött szenvedés elviselése, nem pedig a saját magára rótt önsanyargatások. Jézus Krisztus egy szeráf alakjában jelent meg neki, szárnyaira írva pedig ez volt:

„Fogadd készséggel a szenvedést. Viseld a szenvedést türelemmel. Tanulj Krisztus módjára szenvedni.”

Ebből megértette, hogy bőven lesz még része szenvedésben anélkül is, hogy magának találná ki ezeket. Ekkor egy anekdota szerint meglátott egy kutyát, amint éppen egy ócska rongyot tépett cafatokra. Ezt a rongyot eltette, és ha rátört a türelmetlenség a sok megpróbáltatás vagy szenvedés miatt, elővette, hogy emlékeztesse magát: ő maga ez a rongy, amit most mások tépnek, és Jézus Krisztus módjára kell ezt elviselnie.
1324-27 között Kölnben tanult Eckhart mesternél. Tanára tévtanításokért történő elítélésekor őt is Antwerpenbe idézték, ahol védenie kellett magát. Ezután Konstanzba küldték, ahol novícius magiszteri kinevezést kapott, majd 1344 körül prédikátori és lelki vezetői szolgálatot kezdett, és priorrá választották egy viszonylag nehéz, ínséges időszakban.
Női kolostorok gondozását bízták rá, amit jó érzékkel végzett. Rendkívüli tehetsége volt a nők lelkigondozására. Szűz Mária, az Úr édesanyja miatt minden nőt tisztelt. Lelki leánya, a tössi kolostorban élő Elsbeth Stagel még Henrik életében elkezdte írni az életrajzát, amit ő maga javított és kiegészített, ennek következtében végül egy részben párbeszédes jellegű misztikus mű maradt ránk, ami nemcsak Henrik, de részben Elsbeth életének leírását is tartalmazza.
Lelki leányának adott, ma is aktuális tanácsa, hogy pusztán csak kíváncsiságból ne foglalkozzunk magasröptű dolgokkal, mert az önmagában nem vezet el az életszentségre, hanem inkább azokkal a dolgokkal, amelyek a mindennapi élet során Istenhez vezetnek. Ne elragadtatásokra, nagy lelki élményekre vágyakozzunk, hanem arra, hogy Isten akaratát megtegyük, így egyesülve Vele.
1347-ben csúnyán megrágalmazták, ezért Ulmba helyezték, itt is halt meg 1366. január 25-én. XVI. Gergely pápa avatta boldoggá 1831. április 16-án.
Henrik rendkívül jól bánt a szavakkal. Írásait, bár nem versek, mégis joggal nevezhetjük költészetnek. Német nyelvű írásait ő maga dolgozta át és rendezte még halála előtt négy kötetbe, melyeknek összefoglalóan az Exemplar címet adta. A négy kötet: 1. Seuse életének leírása a már említett misztikus kettős életrajz, 2. Az Örök Bölcsesség könyve az Örök Bölcsesség és a Szolga közötti misztikus, szerelmes párbeszéd, melynek egy korábbi változata is fennmaradt latin nyelven Horologium sapientiae címen, 3. Az Igazság könyve, amelyben Eckhart mester tanítványaként tanárát magyarázza és védi, 4. Leveleskönyv, amibe korábbi leveleinek egy részét írta bele erősen átdolgozva.
A két évszázaddal későbbi kármelita misztikushoz, Avilai Szent Terézhez hasonlóan kapja ő is az Úrtól a Vele való kapcsolat kulcsát, amikor Istent keresi:

„Emberségem az az út, melyen járnod kell, a szenvedésem az a kapu, melyen át kell menned, ha ahhoz akarsz eljutni, akit keresel.”