Oldal kiválasztása

Levél Irakból – 2017. aug.6. Színeváltozás ünnepén

Dominican Sisters of St Catherine of Siena Ankawa- Erbil- Iraq

240/1/456,  P.O.Box=1065/45                                                    الراهبات الدومنيكيات للقديسة كاترينة  دير البشارة – عنكاوا – اربيل  

Bátorság, egész népe az országnak – mondja az Úr. Dolgozzatok! Hiszen én veletek vagyok! – mondja a Seregek Ura. (Ag 2,4)

2017. augusztus 6. – Színeváltozás ünnepén

Kedves testvérek, nővérek és barátaink!

Három év telt el azóta, hogy elűztek minket otthonunkból, ti pedig kísértek minket imáitokkal, hogy átvészeljük a nehéz napokat. Ezen évek alatt kiabáltunk, sikítottunk Istenhez, csodálkozunk, és kérdéseket tettünk fel Neki, megkérdőjeleztük hitünknek, de nevettünk is, ráleltünk a remény, a szeretet pillanataira is, amelyek és az Úr, az Egyház és minden, minket sokféleképpen támogató egyének iránti hálából születtek. 2014. augusztus 6-án olyan alagútba léptünk, amelyről nem tudtuk, mikor ér véget. Sőt, voltak napok, amikor úgy gondoltuk, már sosem fogjuk látni a fényt. Három évvel ezelőtt, éjszaka elhagytuk otthonainkat és elindultunk az ismeretlen felé. Megkezdődött otthontalanságunk, száműzetésünk és kérdéseink utazása. De az igazat megvallva, mindenezek ellenére mindig arról álmodtunk, hogy hazatérünk, házainkat épen találjuk, úgy, ahogy hagytuk őket. Nagyon vágytunk visszatérni, gyertyát gyújtani az imához, learatni a vetést, és könyveket olvasni. Még akkor is reméltünk, amikor megtudtuk, hogy saját szomszédjaink árultak el minket, akik már az Iszlám Állam előtt is sokat ártottak nekünk.

Ez volt a helyzet 2016 őszéig, amikor az iraki erők megkezdték a Ninivei-síkság felszabadítására irányuló katonai műveleteket. Isten megfürösztött minket kegyelmében, amikor városaink, egyik a másik után, felszabadultak. Az Iszlám Államot legyőzték, és úgy tűnik, a Ninivei-síkság felszabadult.

Amikor először látogattuk meg keresztény városainkat, megdöbbentünk az ott végbevitt pusztítás mértékétől. Fájdalmas volt látni ezt a pusztítást. Azonnal megértettük, hogy ezt nem a katonai erők, vagy okosfegyverek okozták, hanem a gyűlölet. A gyűlölet azonban elhagyja mind az elnyomottat, mind az elnyomót. Csak Isten tudja, mennyi szeretetre van szükségünk, hogy ezek a mély sebek begyógyuljanak.

Miközben kábán jártuk keresztény városainkat, csodálkozva emlékeztünk vissza Istennek Ezekiel prófétához intézett kérdésére: „Emberfia, életre kelhetnek még ezek a csontok?” és mi magunk válaszoltunk neki: „Te tudod, Uram!” (Ez 37,3). A bibliai személyek történeteitől és tapasztalataitól megihletődve hisszük, hogy Isten képes új módon életre kelteni minket.

Ma pedig Isten csodálatos munkálkodásának lehetünk tanúi. Mutatkoznak a remény jelei. Bár az újjáépítés folyamata lassú, már megkezdődött, és néhány család már visszatért otthonaikba. Batnaia városának 90%-át elpusztították, de a tisztogatási munkálatok már megkezdődtek. A keresztény Telskufba és Karakosh-ba néhány család már visszatért, és minden héten újabb családok térnek vissza. Telskufban jelenleg 600, Karakosh-ban 450 család él. Telskufot kevésbé rombolták le, mint Karakosh-t. Bár Karakosh-ban a pusztítás mértéke kb. 30%-os, az újjáépítés nem könnyű, és a Nem Kormányzati Szerveknek (NGO) az újjáépítéshez nyújtott segítsége nem áll arányban a pusztítás mértékével. Karakosh-ban 7000 ház van, ezek közül 2400-at teljesen elpusztítottak. Azt reméljük, hogy még az iskolakezdés előtt, szeptemberig annyi házat újjáépítünk, amennyit csak lehetséges, de természetesen ehhez hiányoznak az anyagi feltételek. Eddig csak az Egyház és néhány NG szervezet segített az újjáépítésben.

Nővéreink visszatértek Telskuf-ba, és bízunk benne, hogy az iskolaév kezdetéig találnak valami helyet, ahol megkezdhetik az óvoda működtetését. Hamarosan Karakosh-ba is visszatérünk. Mivel az ottani rendházunkat részben lerombolták, egy családi házat állítottunk helyre, ebben fogunk élni, amíg nem térhetünk vissza a rendházba. Az árvaházat is teljesen felégették, de Karakosh-ban találtunk egy helyet, ahová a nővérek és a kislányok visszatérhetnek.

Amint azt talán már hallottátok, Moszult felszabadították, de az ott végbevitt pusztítás elsöprő erejű volt. Évekbe telik, amíg helyreállítják a várost, de Istennek semmi sem lehetetlen. Persze nem könnyű eldönteni, visszatérjünk-e Moszulba vagy sem. Néhányan még mindig próbálják megérteni Isten akaratát, ugyanis az Iszlám Állam veresége még nem jelenti azt, hogy a Ninivei-síkság megtisztult ettől a mentalitástól. Mi azonban, mint közösség, úgy döntöttünk, hogy népünkkel együtt visszatérünk, és imádkozunk azért, és reméljük, hogy mindenkinek lesz bátorsága visszatérni szülővárosába, és képesek lesznek mindent elölről kezdeni.

Köszönünk minden nekünk nyújtott támogatást. Kérünk, imádkozzatok értünk, életünknek ebben az az új szakaszában, hogy újra tudjunk kezdeni mindent.

Hálával és imádsággal értetek,

Szienai Szt. Katalinról nevezett Domonkos Nővérek,

Erbil, Irak