Oldal kiválasztása

43. Bicchieri Boldog Emília

Emilia 1238-ban született Észak-Olaszországban, egyszerű és vallásos család hetedik leányaként.
Még születése előtt édesanyjának látomása volt: egy fiatal nőt látott fehér ruhában, fátyollal a fején, kezében fehér rózsacsokor, körülötte pedig több fiatal nő, szintén fehér ruhában, miközben himnuszokat énekelve a templomba vonultak. Amikor a későbbi Emília édesanyja elmondta mindezt domonkos lelkivezetőjének, ő azt mondta, hogy lánya fog születni, aki nagy dolgokat tesz majd az Úrért és szent lesz. Ennek ellenére Emília ugyanolyan bánásmódban és nevelésben részesült, mint a többi testvére, bár megtanult olvasni, és mint minden más leány, háztartást vezetni, stb.
A fiatal lány, amikor csak ráért, felkereste a szükségében szenvedőket, és minden pénzét, vagy kapott ajándékát másoknak adott, s míg nővérei a házasságra készültek, és azon igyekeztek, hogy kívül-belül alkalmasak legyenek rá, addig Emília eldöntötte, hogy apácaként az Urat fogja szolgálni. Ám édesapja, akit nagyon szeretett, meghalt, amikor Emília tizenhét éves volt, de halála előtt apja még áldását adta szándékára és hozzájárult ahhoz, hogy szerzetes legyen.
Miután az örökségből Emília biztosította anyja megélhetését és a róla való gondoskodást, nekifogott, hogy Vercelli-ben kolostort építsen Szent Domonkos harmadrendi nővérei számára. Ez volt az első, harmadrendi apácáknak épített kolostor, és az ottani domonkos atyák örömmel és lelkesen támogatták munkájában.
1256-ban, Szent Mihály ünnepén társaival, akiknek száma ekkor már harminc körül járt, fehér habitusban, fekete fátyolban, fehér rózsákkal a kezükben ünnepélyesen bevonultak a rendház templomába, miközben édesanyja csodálkozva látta megelevenedni régi látomását. Emíliát társai elöljárójuknak és alapítójuknak tekintették, így a noviciátus után, amelynek elöljárója egy külsőleg kinevezett szerzetesnő volt,fiatal kora ellenére, egyhangúlag elöljáróvá választották. Életük egyszerű volt: az imádság és a szeretetszolgálat jegyében zajlott, és korántsem volt olyan zárt, mint akkoriban a másodrendi nővérek élete.
Emília szigorú, de jóságos elöljárónak bizonyult. Ő maga nagyon kemény önmegtagadásokat gyakorolt, s különösen is a töviskorona szemlélésében lelte örömét. Egyszer azt kérte az Úrtól, hogy hadd legyen része szenvedéseiben és kérése meghallgatásra talált. Fején három napra, súlyos fájdalmaktól kísérten, megjelentek a töviskorona okozta sebek. Ez a tapasztalat Emíliát csak elmélyítette az Úr szenvedésének imádságos szemlélésében.
Emília életével kapcsolatban számos csodát megemlítenek az életrajzírók, mint például gyógyításokat az ispotályban, ahova általában szentáldozás után ment, és azzal vigasztalta a betegeket, hogy ne féljenek, Jézust hozta magával. Emellett kétszer megjelent neki a Szűzanya, és mindkétszer imádkozni tanította Emíliát. Csak sejthetjük, hogy ez inkább Isten misztikus megtapasztalása lehetett, mintsem „imádságok” tanítása.
Élete vége felé Emília a legkomolyabb megpróbáltatásban, a hitben való kételkedésben részesült, olyannyira, hogy volt, amikor áldozni sem mert méltatlanság-érzete miatt. Nagyon vágyott az eucharisztia után, mégis sokáig nem járult szentáldozáshoz, egészen addig, míg végül maga az Úr nem hívta őt egy látomásban, és akkor, szívét, nem pedig kételyeit követve, magához vette az eucharisztiát. Jézus azt mondta neki, hogy számára sokkal kedvesebb, ha iránta való tiszta szeretetből és vágyból inkább áldozik, mintsem, hogy önmagát méltatlannak tartva, távolt tartsa magát tőle.
Emília élete mélyen imádságos, szemlélődő élet volt, amelyet különösen is áthatott az Úr szenvedése és az eucharisztia, valamint a felebarát, főleg az elesettek iránti szeretet. Élete példa számunkra, hogy imádkozzunk, hogy minden földies vágytól megszabaduljunk és mind mélyebben keressük az Úrral való kapcsolatot. Emília 1314-ben halt meg, földi maradványai jelenleg a vercelli katedrálisban nyugszanak.
Helyi tiszteletét XIV. Kelemen pápa engedélyezte, amellyel megnyitotta az utat boldoggá avatásához.
Boldog Emília, imádkozz értünk!
Beata_Emilia_Bicchieri