Oldal kiválasztása

Imádság

Rendünk hivatása – a szüntelenül szemlélt igazságot továbbadni – arra szólít minket, hogy a kontempláció egész életünket átjárja. Istennek szenteltségünk és küldetésünk fő forrása a közösen végzett zsolozsma és a Szentmise, amelyen együtt veszünk részt, ill. a közös Szentségimádás.

“A közösségben végzett zsolozsma az egész Egyház imádságához kapcsolódva megvilágítja az Istennek szentelt személyek sajátos meghívását a dicsőítésre és a közbenjárásra”.[1]

„A Eucharisztiában az üdvösség misztériuma van jelen és működik, benne Krisztussal együtt az Atyát dicsőítjük örök üdvösség tervéért a Szentlélekben, könyörgünk hozzá az egyetemes Egyházért és az egész világ üdvösségéért. Az Eucharisztia ünneplése a közösség liturgiájának középpontja: az Úr halálának és feltámadásának emlékjele a testvéri szeretet köteléke és az apostoli tevékenység elsődleges forrása; az Úr áldozata, amelyhez saját önfelajánlásunkat kapcsoljuk, átformál minket és az egész világot Krisztusban, Isten dicsőségére.”

A személyes ima mély, belső kapcsolatra vezet Jézussal. „A közös ima jelentését és értékét a magánima őszinteségéből és mélységéből kapja. Szent Domonkos mindig Istennel vagy Istenről beszélt. Domonkos hivatásunk mély imaéletet kíván meg: ezt táplálja a napi egy óra személyes ima és a rendszeres lelki olvasás. Törekszünk arra, hogy életünk szüntelenül Istenre irányuljon. Így a kegyelem fokozatosan eljuttathat bennünket a szemlélődés életállapotába. Dicséretes a domonkos hagyományoknak megfelelő lectio divina és a rózsafüzér, amely az üdvösség misztériumának szemlélésére vezet minket, s amelyet minden nap elimádkozunk. Személyes imánkban támpontot jelenthet Szent Domonkos kilenc imamódja és kompassiója a bűnösökkel.” (Konstitúció, I./II.)

A szemlélődés és a tevékenység egységére törekszünk, melyek az egyetlen Igazságban, Krisztus erejében és kegyelmében gyökereznek.

 


[1] II. János Pál pápa, Vita Consecrata, 95.