Oldal kiválasztása

Reguláris obszervancia

A világban, de nem a világból” (Jn 17,16) való életünket nagyban meghatározza a domonkos szerzetesi fegyelemhez való hűség. A Regula és a Konstitúció által őrzött monasztikus hagyományok alapkövei ma is elengedhetetlenek ahhoz, hogy hitelesek maradjunk az Úrban. Ezek alkotják és ápolják a domonkos életet és a közös fegyelem által irányítják azt. Ezért a szerzetesi fegyelem (ún. reguláris obszervancia) „úgy rendezi életünket, hogy segít minket abban az elhatározásunkban, hogy Krisztust szorosabban kövessük, ill. hogy apostoli munkánkat eredményesen teljesíthessük.” (Konstitúció I./I.)

Ebben segít bennünket a szilencium (csend), a közös gyakorlatok (közös étkezés), a habitus (rendi ruha) viselése, az aszkézis gyakorlása, a bűnbánat cselekedetei, és a klauzúra (a ház azon területe, amely egyedül a nővérek részére van fenntartva).

  • „A külső és belső csend kiemelten fontos az ima, a stúdium, és a bensőséges szerzetesi élet szempontjából. Ezt az imának, a stúdiumnak és a pihenésnek szentelt helyeken és időkben mindig őrizzük meg.”
  • „Az étkezések közösségi életünk szerves részei, mert ugyanúgy kell a testi ételt a közös asztalnál magunkhoz vennünk, amint közösen részesedünk az Eucharisztikus kenyértörésben is. Így az étkezések is alkalmat teremtenek az Úrnak való hálaadásra és kifejezik a testvéri szeretetet.”
  • „Rendi ruhánk fehér habitusból és skapuláréból, fekete kappából és fátyolból, valamint bőrövből és rózsafüzérből áll. A közös liturgiánál és apostoli tevékenységeinknél mindig rendi ruhát viselünk megszentelt életünk jeléül. A fehér szín a tisztaságot jelképezi, a fekete pedig a bűnbánatot; a fekete-fehér együtt pedig a ’Beszédetek legyen: igen, igen; nem, nem’ (Mt 5, 37) radikalitására utal.”
  • „Krisztus gyökeres megtérésre hívta azokat, akik elfogadják az ő üzenetét. Ezért az állandó Istenhez térés, a metanoia, a keresztény élet egyik ismertetőjegye. Mivel Krisztus nyilvános működését negyven napos böjttel kezdte, a keresztény hagyomány az önmegtagadást és aszkézist sosem célnak tekintette, hanem mindig a szív és a lélek Istenhez fordításának eszközét látta bennük.”
  • „A közösségi kiengesztelődés (bűnbánati káptalan) rendszeres alkalmai lehetőséget adnak hivatásunkhoz való hűségünk felülvizsgálására, szerzetesi életünkben való fejlődésünkre, a közös bűnbánatra és ezzel a közösség elmélyítésére Jézus Krisztusban.” (Konstitúció, I./I.)