Oldal kiválasztása

Galéria – 2014

Hivatászarándoklat - 2014. május

Mint minden évben, idén is megtartottuk immár hagyományosnak mondható hivatászarándoklatunkat, melyben hálát adtunk saját hivatásunkért, imádkozunk azokért, akik még keresik a hivatásukat, és természetesen a különféle hivatásokban élőkért is imádkozunk, legyenek ők akár szerzetesek, akár családosok, stb. Máriaremetéről indultunk, és a Budakeszi Makkosmária Kegytemplomig zarándokoltunk.

Benedikta n. beöltözése - 2014. aug.6.

Nagy Éva jelöltünk beöltözése, melynek során a Benedikta nevet kapta.

Laura n. doktori védése - 2014. okt. 13.

2014. október 13-án Laura nővérünk fényes sikerrel megvédte doktori disszertációját a Corvinus egyetemen, több mint 120 fős hallgatóság és egy hat fős bizottság előtt. Az eseményt kollégái "történelmi pillanatnak" nevezték, mely az érték- és ember-orientált gazdaság irányába történő paradigmaváltást jelöl. Hálásan köszöni Laura nővér és a közösség mindenkinek, aki támogatásával, imáival hozzájárult a munkájához.

Életképek - 2014

Néhány kép a nyárból. Mira nővér augusztusban képzést tartott nekünk a Test teológiájáról II. János Pál pápa alapján, valamint ehhez kapcsolódóan a szerzetesi ruha, a habitus spirituális (és fizikai) jelentőségéről, értelméről.