Oldal kiválasztása

twopopes-578x289

 

Az újonnan megjelent és máris elhíresült „A két pápa” c. Neflix filmnek tulajdonképpen az „Az egy pápa” címet kellene viselnie, ugyanis a film meglehetősen árnyalt, kiszínezett és szimpatikus portrét fest Jorge Mario Beroglio-ról, vagyis Ferenc pápáról, míg Joseph Ratzinger-t, azaz XVI. Benedek pápát teljes karikatúrában mutatja be. Ez az egyenlőtlenség végzetesen aláássa a filmet, amelynek a célja az, hogy a zsémbes, legalista Benedek lelki ellentétjét a haladó szellemű, barátságos Ferenc pápában fedezze fel. Ám egy ilyen tematikus ábrázolás végsősoron mindkét személyt torzítva mutatja be. Így ami akár egy rendkívül érdekfeszítő személyiség bemutatása lehetett volna, az egy előre borítékolható és langyos apológiává lett pusztán azért, mert a rendező a katolikus világnak ezt az ábrázolását választotta.
Az, hogy egy Ratzinger-karikatúrával állunk szemben, világosan látszik abból, hogy a film első percében a bajor bíboros úgy jelenik meg, mint aki előre bebiztosítja 2005-ös pápává választását. Pedig valójában az igazi Ratzinger bíboros háromszor is könyörgött II. János Pál pápának, hogy engedje nyugdíjba vonulni, lemondva ezzel a Hittani Kongregáció vezetéséről, és hogy a tanulmányoknak és az imádságnak szentelhesse életét. Csak azért maradt a Hittani Kongregáció élén, mert János Pál rendre visszautasította a kérését. 2005-ben, II. János Pál pápa halálakor még Ratzinger nyílt ellenfelei is elismerték, hogy az akkor 78 éves bíboros semmi másra nem vágyott, csak hogy visszatérhessen Bajorországba és megírhassa krisztológiai művét (A názáreti Jézus). A Ratzinger bíborost törekvő személynek bemutató ábrázolás persze nagyon is jól passzol a „konzervatív” egyházi személy karikatúrájához, de valójában ennek semmi köze az igazi, hús-vér Joseph Ratzingerhez.
Sőt, abban a képzelt jelenetben, ahol Benedek pápa és Bergoglio bíboros találkoznak a Castel Gandolfo-i palota kertjében, az idős pápa összeráncolt szemöldökkel ostorozza argentin kollégáját, keményen kritizálva az akkor még bíboros teológiáját. Még egyszer aláhúzom: még azok is, akik Ratzingert rendszerint becsmérlik, elismerik, hogy „Isten rottweilere” valójában mindig nagyon kedves, szelíd szavú és mindig udvarias másokkal szemben. A harsogó ideológia célja nem más, mint egy jópofa karikatúra, nem pedig az, hogy az igazi Ratzingert bemutassa.
De Benedek pápa személyének legsúlyosabb torzítása csak a film végén jelenik meg, amikor a megfáradt Benedek elhatározza, hogy lemond a pápaságról, és – a film szerint – bevallja, hogy már nem hallotta Isten hangját, és csak akkor kezdte újra hallani, amikor megújította a barátságát Bergoglio bíborossal! Értsék jól, amikor ezt mondom, még véletlenül sem a Ferenc pápával szembeni tiszteletlenségre hívom az embereket. De azt állítani, hogy az elmúlt száz év egyik legintelligensebb és lelkileg legéberebb katolikus emberének Bergoglio bíboros közbelépésére lenne szüksége ahhoz, hogy meghallja Isten hangját, ez minden abszurditáson túl megy. Ratzinger bíboros/Benedek pápa karrierje elejétől a végéig spirituális értelemben a legvilágosabb teológiát dolgozta ki, mégpedig a hagyományba ágyazottan. Az, hogy 2012-ben már fáradt és beteg volt, és úgy látta, hogy képtelen kormányozni a Katolikus Egyház teljes apparátusát, ez tény. De hogy lelki, spirituális értelemben elveszett lett volna – ilyesmiről szó sincs. Ismét mondom, az lehet, hogy néhány baloldali ember agyszüleménye szerint a „konzervatívok” a szabályok tisztelete és a tekintélyelvűség mögé rejtik spirituális csődjüket, de ezt a hermeneutikát aligha alkalmazhatja bárki is Joseph Ratzingerre.
A film legjobb jelenetei azok, amelyekben Bergoglio életének korábbi szakaszaira tekint vissza, és amelyek alaposan megvilágítják a későbbi pápa pszichológiai és spirituális fejlődését. Az a jelenet, amelyben egy rákbeteg haldokló gyónását hallgatja, különösen is megható; mint ahogy az is, ahogyan a neki alárendelt két jezsuitával való kapcsolatát kezeli a „Piszkos háború” idején, messzemenőkig megmagyarázza a szegények és az egyszerű élet iránti elköteleződését.
Ami sokat lendített volna a filmen, szerény véleményem szerint, az az, ha Joseph Ratzinger is hasonló „bánásmódban” részesül. Ha csak egy rövid pillanatra is láthattuk volna a 16 éves, kifejezetten náciellenes családban felnőtt fiút, akit a már hanyatló Harmadik Birodalom idején katonai szolgáltra kényszerítettek, akkor jobban megértenénk Ratzingernek a szekuláris/totalitariánus utópiák, ideológiák és a személykultuszokkal szembeni mélységes gyanakvását. Ha csak egy rövid pillanatra is láthatnánk a filmben azt a fiatal papot, aki a II. Vatikáni Zsinat során a liberális frakciót vezető Frings bíboros teológiai tanácsadója volt, és aki alig várta, hogy a Zsinatot megelőző konzervativizmusnak hátat fordítson, akkor megértenénk, hogy Ratzinger korántsem a status quo szűklátókörű őrzője volt csupán.
Ha csak egy pillanatra is láthatnánk a filmben a tübingeni egyetem professzorát, aki megbotránkozott a zsinatot követő szélsőséges megnyilvánulásokon, amelyek a zsinaton született teológiai babát a fürdővízzel együtt kiöntötték, akkor talán jobban megértenénk, miért olyan visszafogott a változás érdekében meghirdetett változások hangoztatásakor. Ha csak egy pillanatra is láthatnánk a filmben a Hittani Kongregáció prefektusát, miközben árnyalt, alaposan átgondolt, kritikus, mégis mély tisztelettel megfogalmazott dokumentumot állít össze a felszabadítási teológiáról, akkor talán belátnánk, hogy Benedek pápa még véletlenül sem volt közömbös a szegények helyzetével szemben.
Nos, azt gondolom, egy ilyen személyiségrajzból sokkal hosszabb film születne, de ugyan kit érdekel? A fenébe is, hajlandó voltam három és fél órát végig ülni az egyébként elég unalmas „Az ír” c. film miatt. És boldogan végig ülnék négy órát is, ha az éppen olyan őszinte és megvilágosító erejű lenne, mint amilyen volt ez a film Bergoglio kapcsán. Ezzel nem csupán egy remek személyiségtanulmányt kapnánk, hanem két különböző, de egymást mélységesen kiegészítő egyházi szemlélet megvilágosító ábrázolását is.
De nem, ehelyett kaptunk egy karikatúrát.

 

Írta: Robert Barron püspök (https://www.wordonfire.org/resources/article/the-one-pope/26140/)

R. Barron Los Angeles segédpüspöke, sok-sok tevékenysége mellett a “Word on fire” új evangelizációs program ill. a Word on fire Institute alapítója és életre hívója . Érdemes megnézni a honlapjait és tanulni tőle…:).