Az odahallgatás művésze
A szólás és a sajtószabadság világában élünk… Sőt, a tömegkommunikációs eszközeink olykor már-már kényszerítenek minket, hogy hallassuk hangunkat a különböző fórumokon, kommentekben, akkor is, amikor tulajdonképpen nem is konyítunk a témához… Az interneten sokan vélik, hogy minden témának szakértői: olykor megkísérthet bennünket is, hogy elhiggyük, egyszerre vagyunk professzionális „orvosok”, pszichológusok, történészek, nyelvészek, teológusok, szakácsok stb. egyaránt, ami feljogosít, sőt, szinte kötelez bennünket, hogy a magunk véleményét a nagyvilág elé tárjuk, olyankor is, amikor az nem teljesen helyénvaló, mert nélkülözi a valós alapokat… Mintha villogna egy lámpa „Csak hallasd a hangodat!” „Ne gondolkodj túl sokat! Szólalj meg azonnal!”
A véleménynyilvánítás és a különböző véleményekkel való párbeszédre való képesség fontos és pozitív erény, sőt elengedhetetlen a belső (lelki, intellektuális) éréshez és fejlődéshez, de ebben a kiélezett mentalitásban, amely kisebb-nagyobb mértékben jellemzi világunkat, az egyén szubjektív véleményére kerül a hangsúly, ami, ha nem átgondolt, nem segíti elő a közösség és a másik javát, hanem épp ellenkezőleg, rombolja azt, a saját egónkat és önbecsülésünket fényezve.
Így egy olyan csendben eltöltött élet, mint Szent Margité, kívülről érthetetlennek tűnhet. Mintha megfosztották volna attól, hogy mindig mindenről értesüljön és mindenhez azonnal hozzászóljon. De ha közelebbről rátekintünk Margit életére, látjuk, hogy ez a visszavonultság és visszafogottság nem kongó üresség és némaság, hanem sokkal inkább fókuszált figyelem és nyitottság arra, ami/Aki igazán fontos, aki maga is vállalta a csend kiszolgáltatottságát: mielőtt ugyanis keresztre feszítettek Jézust, miközben kilétéről, tanításáról vallatták, ő aki valóban “hozzáértőként” szólhatott volna, csendességbe burkolózott, és életének odaadásával, a kereszt misztériuma által adott tökéletes „választ” az ember legmélyebb kérdéseire, feltárva önmagát.
Margit nem akart mindenáron és minden helyzetben érvényt szerezni saját véleményének, hanem először meg akarta hallgatni a m/Másik hangját, be akarta fogadni a Megtestesült Igét. Ez ugyanakkor nem egy passzív, hűvös vagy extrém kritikába hajló hallgatás, hanem egy olyan figyelem, amely dialógusba lép a hallottakkal, s végső soron azzal, Aki szól hozzá. Ez a csendes dialógus Margit egész életet átformálja, amely új, krisztusi módon tanítja meg szeretni a körülötte levő embereket, legyenek azok bármely státuszban (királyi sarj vagy szegények, betegek), amely a jól ismert tetteiben, s csodáiban is megmutatkozott. Ebből az odahallgatásból és dialógusból tehát nem annyira szép szavak, hanem egy új cselekvésmód fakad, egyfajta cselekvő szeretet, amely türelmes és irgalmas, amely ‒ még ha ismeri is a tökéletesebb válaszokat ‒ türelmesen vár, és csak akkor szól, amikor az mások épülését szolgálja, anélkül, hogy a maga javát keresné…
Mindaz tehát, amit nem értünk vagy kérdésként teszünk fel Margit visszavonult életével kapcsolatban, talán Krisztussal egyesült életének egészében talál válaszokat… S ez minket is hív, hogy amikor itt-ott egy-egy csípős vagy épp túlzó módon lelkendező kommentet írnánk, avagy könnyelműen kijelentenénk mindenek fölött igaznak vélt véleményünket, előbb a magunk életét alakítsuk az Igazsághoz, amely „hatásosabb” és mindenek előtt hitelesebb tanúságtételre ad lehetőséget.
