Az örökfogadalommal a nővér véglegesen, haláláig elköteleződik a domonkos szerzetesi élet és közösség mellett, és egész életére Krisztus követésére és Isten szolgálatára szentelődik, aki ettől fogva életének középpontja, öröme, társa és egyetlen igazi szenvedélye. Ez nem csak a közösség életének, de az egész Egyháznak is kiemelkedő eseménye, hiszen azzal, hogy valaki életre szóló igennel kötelezi el magát Isten szolgálatára, arról tesz tanúságot, hogy a szerzetesi életnek van értelme. Hogy az nem emberi menekülés vagy elzárkózás, hanem Isten által adott és boldog életforma azok számára, akiket Ő hív meg erre. A szertartás egyik legmeghatóbb pillanata, amikor a Mindenszentek litániája alatt, a fogadalmat tevő kereszt alakban arccal a földre borulva (véniát téve) kifejezi teljes önátadását a mindenek Urának, ezzel is választ adva arra a kérdésre: „…mit adhatnék én az Úrnak…?” 
A végleges Istennek szenteltséget a fátyol megáldása fejezi ki, a Krisztus iránti kizárólagos jegyesi szeretet szimbólumaként. Az örökfogadalom letételével a nővér teljes jogú tagja lesz a szerzetesi közösségnek.
„Minden szerzetesi hivatás titok. Elsősorban Isten titka, akitől a kezdeményezés származik, aki arra hívja választottját, hogy a nagyobb szeretet útjára lépjen. Sokszor mi sem tudjuk, nem értjük, hogy miért éppen ránk esett a választása, de Belé vetjük bizalmunkat, abban a hitben, hogy irgalma nagyobb a mi gyengeségeinknél, és hogy semmi sem választhat el minket az Ő szeretetétől. Legyen ezért hála Neki, minden hivatás kezdeményezőjének, hatalmas ajándékáért, azért, hogy egész életünket Neki szentelhetjük.” (Andrea nővér)
Vénia a Mindenszentek litániája alatt