Oldal kiválasztása

Domonkos hivatások növekedése (1)

Domonkos hivatások az Egyesült Államokban – hogy lett ilyen sok?

(Első rész)

Sokszor és sokfelől lehet hallani a panaszt és sajnálkozást, hogy a papi és szerzetesi hivatások száma a szekularizált Nyugaton drámaian csökken. Ez a kijelentés nem teljesen alaptalan, de meglepő módon, sokkal kevesebbszer lehet hallani az ezt panaszolóktól azt a kérdést, hogy miért is van ez így. Ha pedig, az általános trendtől eltérően, a hivatások száma feltűnően növekszik, még ennél is kevesebbszer hangzik el a „miért” kérdés. Az alábbiakban ezért arra keresem a választ, hogy vajon mi az oka annak, hogy az egyik amerikai domonkos provinciában (azaz tartományban), az ún. Szent József-provinciában, a belépők száma az utóbbi 6-7 évben hirtelen jelentős növekedésnek indult.
A teljes kép kedvéért: az Egyesült Államokban négy tartománya volt és van a domonkos (férfi) rendnek (egyébként az is nagy szó, hogy a domonkos rendben egyetlen provincia-összevonás sem volt az USA-ban): a keleti parton (Szent József-provincia), a nyugati parton (Jézus legszentebb neve), az Államok középső területein (Szent Albert), és délen (Porres Szent Márton-provincia). Mind a négyben folyamatosan voltak hivatások az utóbbi évtizedekben, de a keleti tartományban akkorát ugrott a belépők száma kb. 2006-tól, hogy saját maguk is meglepődtek rajta: többen lépnek most be, mint valaha, még a hivatás-csúccsal járó 1962-3-as évek számait is meghaladva. Ebben az évben pl. 18 novícius lép be: http://orderofpreachersvocations.blogspot.hu/2013/06/announcing-2013-novitiate-class-for_8.
Amúgy ez nem teljesen egyedülálló jelenség OP színekben, hasonló történt a Szent Cecíliáról nevezett Domonkos nővérkongregációban is, csak náluk ez a folyamat még korábban elkezdődött.
Három évvel ezelőtti káptalanjukon a domonkos atyák ezért elgondolkodtak azon, vajon mi az oka ennek. Augustine DiNoia OP érsek, a provincia tagja, megosztotta a káptalani tagokkal ezzel kapcsolatos gondolatait. Ezt a beszédet szeretném most bemutatni. Augustine DiNoia érseknek egyébként különleges rálátása van ezekre a folyamatokra római kúriai tevékenysége révén is: a Hittani Kongregációban Ratzinger bíboros munkatársa volt, 2009-től az Istentiszteleti Kongregáció titkára, 2012-től pedig a Hittani Kongregáción belül az Ecclesia Dei bizottság alelnöke.
Mi tehát a jelentése őszerinte a hivatások növekedésének egy konkrét provinciában? A hivatások számának megugrása nem ok az öntömjénezésre, hanem először is alkalom annak felismerésére, hogy a hivatások száma először is hálára ösztönöz, hiszen minden hivatás az Úrtól van, nem emberi erőfeszítés eredménye; és persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a tartománynak hatékony közbenjárói voltak: a Szűzanya és maga Szent József.

A tényeket ezután három nézőpontból közelíti meg: egyházi, történeti és kulturális.
Az egyházi (azon belül római, hiszen DiNoia érsek egy évtizede a Római Kúriában dolgozik) nézőpontból az tűnik fel, hogy a domonkos rendnek van egy konkrét, világos történelmi identitása, amely nyolcszáz éves, és amelyhez a rend – sok helyen, ha nem is mindenhol – hűséges maradt, a zsinat utáni általános felfordulás közepette is. „A római perspektívát két alapvető meggyőződés határozza meg: mekkora kárt okozott a szerzetes intézményekben az, amikor a történelmi karizmába vetett bizalom megrendült, és mekkora veszteséget okozott, amikor a szerzetesi életformát úgy alakították át, hogy elfogadhatóbb legyen a környező kultúra számára.”
Van még egy szempont, ami a római nézőpontot befolyásolja: a rengeteg új szerzetesi vagy szerzetesi jellegű intézmény születése. A római kúria tisztségviselőinek sok fejfájást és nem kis aggodalmat okoz, hogy ezek közül több új közösségnek nincsen szilárd alapja vagy valóban szentéletű alapítója. Ebben a helyzetben még nagyobb a jelentősége, ha egy szerzetesintézmény – a Szent Józsefről nevezett provincia – hűséges maradt saját történelmi identitásához.
Benedek pápa 2010-ben két szerdai katekézisében összefoglalta, hogy a domonkos karizma alapelemeit és jelentőségét az Egyház számára: „Szent Domonkos két értéknek, amelyet a sikeres evangelizáció szempontjából elengedhetetlennek tartott, kiemelt jelentőséget akart biztosítani: ez a közös élet a szegénységben és a tanulás/stúdium.” Mivel a rendnek nem voltak nagy birtokai, amelyeknek az adminisztrálása lekötötte volna erőiket, a testvérek szabadok voltak a stúdiumra és a prédikációra. Másodsorban, Domonkos azt akarta, hogy követői megalapozott teológiai képzést kapjanak, és nem habozott a kor egyetemeire küldeni őket. „Domonkos, aki teológus-prédikátorokból álló rendet akart alapítani, arra emlékeztet minket, hogy a teológiának olyan lelki és pasztorális dimenziója van, amely gazdagítja a lelket és az életet. A Prédikátor Testvérek mottója: contemplata aliis tradere – segít felfedezni az igazság szemlélődő tanulmányozásában a pasztorális irányultságot, hiszen ott van az a vágy, hogy másoknak továbbadjuk szemlélődésünk gyümölcseit.”
DiNoia szerint, a Szentatya által is leírt identitás hűséges megőrzésében nem kis szerepe volt annak, hogy a II. Vatikáni Zsinat alatt és az utána következő évtizedekben, a Szent József tartomány vezetése és a képzéssel megbízottak úgy fogták fel a zsinatot, mint ami alapvetően folyamatosságban van a zsinat előtti Egyházzal, és azon belül a szerzetesi életnek a zsinat előtt élt megfogalmazásával. A hetvenes évek nehézségei ellenére is, a „folyamatosság és reform” hermeneutikája érvényesült a tartományban, és ez adott biztonságot, stabilitást a tartomány fejlődésének.

(A zsinat értelmezéséről ld. XVI. Benedek pápa 2005-ös beszédét, magyarul letölthető itt: http://www.gloria.tv/?media=43105)

Azaz, a tartomány vezetése nem úgy tekintett a zsinatra, mintha az egy új Egyházat hozott volna létre, s következésképpen mindaz, ami a zsinat előtt volt – beleértve a szerzetesi élet zsinat előtti megvalósulását – értéktelen vagy idejétmúlt volna, ezért valami teljesen újat kellene kitalálni – hiszen a szerzetesi élet sosem pusztán egy adott történelmi kor produktuma. Továbbá, a tartomány fejlődése számára fontos volt, hogy volt határozott iránymutatás és egyúttal belső közmegegyezés  – kisebb nézetkülönbségek ellenére is – a tartomány tagjai között arra vonatkozóan, hogy mik a domonkosság alappillérei. Azok a fiatalok, akiket Isten a szerzetesi életre hív, rögtön ráéreznek arra, ha ez a közös identitás jelen van, és ösztönösen felismerik, ha egy közösségből hiányzik az önazonosságban való megegyezés. De végtére is, Isten azért küld hivatásokat a domonkos rendbe, mert a domonkos karizmára sürgető szükség van. A domonkos hagyományt több tényező összecsengése teszi egyedülállóvá: a természetes rend jóságáról és értelmességéről való meggyőződés; annak állandó tudatosítása, hogy Isten kegyelme és irgalma olyan ajándékok, melyeket sosem érdemelhetünk ki és nem szerezhetünk meg magunktól; realizmus arra vonatkozóan, hogy az emberi természet Isten kegyelme és irgalma nélkül gyenge; az isteni kinyilatkoztatás belső érthetőségének értékelése; csodálatraméltó ellenállás minden olyan törekvésnek, amely a katolikus hitet az erkölcsre akarja redukálni; töretlen áhítat az Eucharisztia és Krisztus szenvedése iránt, összekapcsolva ezt a Boldogságos Szűz Mária közbenjárásába vetett hittel; szenvedélyes készség arra, hogy minderről prédikáljunk és tanítsunk, akár alkalmas, akár alkalmatlan, mert meg vagyunk győződve arról, hogy a világnak életfontosságú ezt hallani, és az életébe kerül, ha nem hallja; végül, elkötelezettség  a liturgikus imának, a kormányzás káptalani formájának, a közös életnek, amelyet Istennek szentelt a szegénység, tisztaság és engedelmesség fogadalma. Ez egy remek kombináció, és az Egyháznak szüksége van arra, hogy hűségesek legyünk ehhez az örökséghez, ma jobban, mint valaha.
Az egyházi nézőpontból vizsgálva a hivatások növekedésének jelentését, végül megállapítja DiNoia, hogy őszerinte a rendbe lépő fiatalembereket ennek a karizmának az élő megvalósulása vonzza a rendbe. Amint a CARA-nak (Apostoli tevékenységgel kapcsolatos alkalmazott kutatások központja a Georgetown egyetemen) a felmérése mutatja, „lelkiség, ima, közösség és az életstílus” azok a tényezők, amelyek új tagokat vonzanak a szerzetesi közösségekbe.

Hivatás-videó tőlük (angolul):

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=9iubcVp-hmE