Oldal kiválasztása

Nagyböjt 5. vasárnapja

A házasságtörő asszony története

Nagyböjt V. vasárnapján Jézus és a házasságtörő asszony történetét olvassuk az Evangéliumban. Szentbeszédekben, beszélgetésekben gyakran két kérdés szokott felmerülni ezzel a résszel kapcsolatban. Egyrészt, hogy vajon mit írt Jézus a porba? Másrészt, hogy miért csak a rajtakapott asszonyt taszigálják oda a templomban tanító Jézus elé: hol marad bűntársa, a férfi?
Kíváncsi emberi természetünket izgatja, hogy miért és mit írhat Jézus, míg a farizeusok a válaszára várnak. Egyes vélemények szerint bűneiket sorolja, mások szerint az ítéletet, amely rájuk vár. De talán nem ez a fontos. Amíg ír, vár, és az asszonynak, meg a köveket szorongatóknak is időt ad a gondolkodásra, magukba szállásra. Isten, aki „hosszantűrő és nagyirgalmú” mindig arra vár, hogy a „bűnös megtérjen és éljen”. Amit a farizeusoknak mond („Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ”), az is ugyanerről a várakozásról szól. Ugyanúgy kívánja az ő megtérésüket, ahogy az asszonyét, akinek élete ebben a pillanatban egészen az ő kezében van: egy rossz szó, és csattannak a kövek. Vajon mit mond majd most az a Jézus, aki korábban azt tanította: már az is házasságtörést követ el, aki bűnös kívánsággal asszonyra néz? Végletekig sokat követelő tanítása sokszor zavarba ejt bennünket, és saját zavarunk takar-ja el szemünk elől a tényt, hogy Jézus valójában sohasem ítél el egyetlen konkrét embert sem, aki ezeket megszegi. Lélegzetelállító magasságokba hív, amikor valamit „parancsol”, s közben mindig gyöngéd marad. Óriási igényeket támaszt, és azután lehajol, hogy megbocsássa a legnagyobb botlást is.
Azt gondolom, hogy a „miért csak az asszonyt” kérdést sem lehet pusztán korabeli kulturális alapon megmagyarázni. Igen, nyilván részre-hajló és képmutató volt az az ítélet, amely a férfit olyan könnyen futni hagyta, míg az asszonyra az előírt megkövezés várt. Jézus azonban egy sokkal mélyebb irgalmat mutat itt fel. A hűtlen asszony Izrael, a jegyes, aki elpártolt Istentől, elárulta szeretetét, szövetségét. Ő az, akinek Isten újra és újra megbocsát, akit újra és újra magához fogad, átölel, felemel. Ez a Jézus elé járuló tömeg Izrael, akik „mindnyájan vétkeztek és nélkülözik Isten dicsőségét”. A házasságtörésen ért asszony mintegy megtestesíti őket – és bennünket. Jézus irgalmasan rámutat, hogy nem hozhatunk magunk helyett haragvó indulattal bűnbakot Isten elé: mindegyikünknek egyenként, személyesen kell hozzá térnie, bűneit felismernie és megbán-nia. Ő mindegyikünkre vár, és türelmes irgalommal visszafogad. Személyesen hozzám szól hát Jézus várakozó-vágyakozó felszólítása: „Menj és többé ne vétkezzél!”