A hivatás lehetséges jelei
Amikor itt jelekről beszélünk, akkor nem azt értjük alatta, hogy ha kipipálod legalább 70 %-át az itt felsoroltaknak, akkor biztosra veheted, hogy szerzetesi hivatásod van. Nem megkérdőjelezhetetlen és minden esetben adott jelekről van itt szó, és nem is tévedhetetlen információ az, amit itt találsz. Minden hivatás egyedi és megismételhetetlen, mégis, a tapasztalat azt mutatja, hogy lehetnek közös elemek benne, melyek arra utalnak, hogy vedd komolyan a hivatásnak a vissza-visszatérő gondolatát, mert lehet, hogy az Isten noszogat általuk.
Ezek a „jelek” tehát nem felmentenek az Isten akaratának keresése alól, hanem segítség akarnak lenni abban: ha érintve vagy, akkor ezek mentén tudsz majd beszélni róluk egy hivatásgondozóval, lelkivezetővel, tapasztalt szerzetessel…
-
vágy a szívedben Isten után – gyakran gondolsz Rá, egyre erősödik a vágyad utána, szeretnél a barátja lenni – és mintha lassan minden e köré rendeződne az életedben;
-
vonz Jézus személye, szomjazol arra, hogy jobban megismerd Őt, közelebb kerülj Hozzá;
-
vonz az Oltáriszentség, az Úr valóságos jelenléte, szívesen időzöl el hosszabban is Nála, akár csak csendben üldögélve is;
-
egyre többre vágysz Istennel kapcsolatban, szíven üt a szeretete, és vágysz mindent odaadni Neki;
-
vonz a fogadalmak szerinti élet, vonz a szerzetesi radikalitás;
-
vonz egy adott közösség karizmája: ahogyan élnek, amit tesznek, ami motiválja őket, mind olyan, ami téged is motivál, érdekel, érint;
-
fontos számodra mások üdvössége, szeretnéd, ha minél többen ismernék és szeretnék Jézust, szeretnél másokat Hozzá vezetni;
-
mélyülő érdeklődés van benned az imádság iránt – itt is érvényesül a „többre vágyok”; az imádság számodra valóban Istennel töltött idő;
-
úgy érzed, Isten arra hív, hogy egészen Neki add az életed, és ez a hívás újra és újra megismétlődik, akár különféle formában is (vissza-visszatér);
-
amikor úgy érzed, mindened megvan, mégis erőteljesen megjelenik benned, hogy „valami még hiányzik neked”, üresnek és értelmetlennek látod Isten nélkül az életet (szép és jó, de nem elég);
-
örömödet leled mindabban, ami Istennel kapcsolatos;
-
mások látják benned/rajtad, esetleg meg is jegyzik, hogy jó szerzetes lenne belőled;
-
az Úr „udvarol” Neked: elhalmoz ajándékaival, elhárítja az akadályokat, lehetségessé teszi a lehetetlent;
-
a szerzetesség gondolata békével és örömmel tölt el;
-
szívesen olvasod a Szentírást, és élni kezd számodra: felismered Isten neked szóló szavát benne, jobban megismered és megszereted Őt általa;
-
vágysz arra, hogy aktívan részt vegyél plébániád életében, hogy segíts másokat;
-
keresed azok társaságát, akikkel tudsz beszélgetni mindarról, amit az istenkapcsolatodban megélsz;
-
szívesen töltesz időt szerzetesekkel, ha lehetőséged van rá, szolgálsz velük, vonz a társaságuk;
-
lehet, hogy millióegy érvet tudsz felhozni arra, hogy miért is nem való neked a szerzetesség, a szíved mégis megdobban rá, és nem hagy nyugodni a gondolat;
-
minden más kevésnek és élettelennek tűnik, mintha nem lenne benne igazi öröm.
A hivatástisztázás lehetséges akadályai
Aggodalom, szorongás. Teljesen normális dolog, hogy van benned félelem is. Próbálj bízni és nem aggódni túl a dolgokat, keresd a belső békét. Bízz abban, hogy Isten nagyobb és erősebb, mint a félelmeid, és segíteni fog.
Bizalomhiány. Ha nem bízol eléggé Istenben, kérd, hogy erősítse meg a bizalmadat. Isten azt akarja számodra, ami boldoggá tesz téged és a lehető legjobb számodra. Ha nehezen megy ez számodra, beszélgess a lelkivezetőddel arról, hogy milyennek látod az Istent.
Zaj, rohanás, túl sok munka. Talán azért nem hallod Isten hívását, mert nem hagysz teret arra, hogy csendben hallgasd őt. A fejed folyamatosan tele van munkával, zajjal, zenével, a közösségi médiával, egyéb figyelemlekötő és figyelemelvonó dolgokkal. Próbáld egyre inkább kiiktatni ezeket, vagy legalább mindennap elkülöníteni csendes időt arra, hogy Istennel légy és Istenre figyelj.
Nem imádkozol, nem éled a hited. Ez igen komoly akadály lehet, ezért, ha úgy érzed, hogy valamiben változtatni kellene az életeden, életviteleden, akkor azt maradéktalanul tedd meg, és mindennap szánj egy kis időt a személyes imádságra. Nem kell hosszú legyen, 15-20 perc is elég, de fontos, hogy jelen légy Isten számára és beszélgess Vele.
Bűn, világiasság. Ha csapdába ejtett valami visszatérő, szokássá vált bűn, vagy világias életmódot folytatsz, lehetetlenné válhat, hogy meghalld Istent. Légy őszinte magadhoz, menj el gyónni, így új kezdetet és kegyelmet kapsz.
Függőségi magatartás. Alkohol, drogok, pornográfia, szex, szerencsejáték, közösségi média, internet, okostelefon – olyan dolgok/tevékenységek is, amelyek önmagukban ártalmatlanok, mint a munka, sport, játékok – függőséggé válhatnak, amelyek befedik a legmélyebb szükségeinket és elszakítanak önmagunktól. Ha vannak az életedben függőségre utaló jelek, próbálj szakítani azzal, ami így megkötöz, ha pedig önerőből nem sikerül, kérj segítséget.
Menekülés a hivatás kérdése elől. Ha nyugtalanít, ne fuss el előle, úgyis visszatér, akár akarod, akár nem, és csak boldogtalanná teszed magad. Nézz szembe vele őszintén, imában, és valakivel beszélgess el róla.
Az elköteleződéstől való félelem. Féltem a szabadságom. DE, ha végtelen lehetőségek között választhatok mindig, akkor tulajdonképpen nincs is választási lehetőségem. Nem az a csónak szabad, amelyik kint hánykolódik a tengeren, hanem amelyik ki van kötve és bele lehet szállni. Ne feledd el, hogy gyökerek nélkül nem lehet gyümölcsöt hozni. És szabaddá igazából akkor válsz, amikor döntést hozva felvállalod a felelősséget az életedért.
Bizonyosság utáni vágy. Kevés a valószínűsége, hogy valaha is 100%-ban leszel biztos a választásodban. Valamennyi bizonytalansági faktornak szabad és kell is maradnia, már csak azért is, mert Isten a szabad igenedet kéri, és nem fog kényszeríteni. Ettől azonban még lehetsz elég biztos ahhoz, hogy dönteni tudj. Természetesen ez kockázattal jár. De ha nem döntesz, az is kockázat. Ne feledd, nem vagy egyedül: Isten melletted van és segít.
Alkalmatlanságtól való félelem. Attól félsz, hogy nem vagy elég szent, elég okos, képzett, kedves, szerető, vagy esetleg túl félénk és szégyenlős vagy, túl fecsegő stb. Lehet, hogy igazad van. DE! Lehet, hogy lebecsülöd magad és lebecsülöd az Istent. Ő a gyengéket választja ki, hogy megszégyenítse az erőseket. Tégy egy lépést és bízd Istenre, hogy eldöntse, neked való-e. Végső soron azt, hogy alkalmas vagy-e, az a közösség fogja eldönteni, akikhez be fogsz lépni.
Eddigi életmódhoz való ragaszkodás. Áldozattal jár lépni, különösen akkor, ha már berendezted magad számára az életed, de ha ez a hivatásod, olyan kincsre leltél, amiért minden áldozat megéri. Isten talál majd módot arra, hogy „kárpótoljon”.
Kudarctól való félelem. Ha ez a helyes lépés számodra, Isten meg fog tartani ezen az úton és segíteni fog. Ha ide hív, boldoggá is fog itt tenni. Ha úgy tűnik, hogy kudarcba fullad a dolog, talán máshová hív általa. Nem a siker vagy a kudarc számít, hanem az, hogy megpróbáltál-e válaszolni a hívásra és hűséges maradni minden percben hozzá.
Egymásnak ellentmondó vágyak. Azt mondják, az erős és mély vágyaid mutathatják az utat. De mi van akkor, ha túl sok, egyformán erős vágyat érzel és nem tudod eldönteni, melyik a fontosabb? Imádkozz, várj, ameddig szükséges, és ha mégsem tisztul ki jobban, indulj el egyik irányba egy lépéssel. Az Úr meg fogja mutatni, hogy jó felé indultál-e.
A tökéletesség vágya. Nincs olyan rend, ami elég jó lenne neked? Érd be azzal, ami „elég jó”. A tökéletesség keresése is lehet furcsa módon a hivatás elkerülésének útja. Ne feledd, hogy egyedül Isten tökéletes, és ha arra vársz, hogy előbb te is elérd a tökéletességet, vagy arra, hogy megtaláld a tökéletes, hibátlan közösséget, akkor sohasem fogsz döntésre jutni.
Életkor. Túl fiatalnak vagy túl öregnek tartod magad rá. Ha az utóbbi: sohasem túl késő. Nézz körül, mert vannak közösségek, ahol a korhatár nincs leszűkítve, és vannak olyan lehetőségek, ahol idősebben is Istennek szentelheted magad. Ha Isten akarja, lehetővé is teszi. Ha túl fiatal vagy: lépj kapcsolatba azzal a közösséggel, ahová menni szeretnél, és majd ők eldöntik, hogy mikor jöhetsz. És addig is, míg eljön az az idő, maradj rendszeres kapcsolatba velük, és ha teheted, látogasd meg őket többször is.
Ellenállás szeretteid részéről. Néha erősnek kell lenni és tenni, amit jónak látsz, az ellenállás ellenére. Szeretteink sokszor azért próbálnak lebeszélni, mert nem ismerik úgy az Istent, ahogyan mi, és nem ismerik igazán a szerzetesi élet lényegét sem. A te életedről van itt szó, ezért légy bátor és erős. Ha megfontoltan döntöttél, amennyire lehet, próbáld elmagyarázni, majd lépj bátran, Istenre bízva, hogy segítse őket a megértésben, hogy el tudják majd fogadni a döntésedet.
Hosszantartó, sehová sem vivő párkapcsolat. Se nem mélyül, se nem alakul a házasság felé. Vagy csak azért jársz valakivel, hogy ne légy egyedül. Bárhogyan is van, nem tudsz nyitott lenni más hivatások felé, de elköteleződni sem tudsz jó szívvel. Vagy döntsetek a házasság mellett, vagy vess véget a dolognak, hogy mindketten szabaddá váljatok Isten tervére.
Félelem attól, hogy nem lesz családod. Érthető, és ha elég mély benned, talán tényleg házasságra kellene lépned. De még önmagában nem jelenti azt, hogy nincs szerzetesi hivatásod. Attól is lehet ez a félelem, hogy szeretet nélkül kell élned, ami nem igaz. Az Istennek szentelt cölibátus szeretettel teljes élet (Krisztus szeretete, a közösség szeretete, a rád bízottak és a munkatársaid szeretete stb.), és felfedezed majd a lelki anyaságot is benne. Bizonyos áldozatok hozzátartoznak a szerzetesi életformához, bár a házassághoz is tartoznak egyéb áldozatok. Nincs szeretet áldozat nélkül. Az a fontos, hogy megtaláld, mi a neked való, és bízz Istenben, hogy megadja hozzá neked a szeretet, hogy hűséges tudj maradni hivatásodhoz.
(Stephen Wang Hogyan fedezd fel a hivatásod c. füzete nyomán)
Tippek és tanácsok a hivatástisztázáshoz
Mit és hogyan érdemes
Ahány szerzetest megkérdezel, annyi tippet vagy tanácsot hallhatsz arról, hogy mire érdemes figyelni a hivatástisztázás során, mit érdemes tenni vagy épp nem tenni, mi az, ami nekik segített, amikor ott tartottak, ahol most te tartasz a keresésben. Ilyen tippekből és tanácsokból gyűjtöttünk össze egy csokorra valót nővéreinktől:
Szempontok a közösség megválasztásához
Amikor azt keresed, hol a helyed, valószínűleg több szerzetesközösséget is megismersz. Hogyan tudod megtalálni közöttük azt, amelyik a te otthonoddá válhat? Két szempontrendszer szerint is érdemes ránézned: magadra tekintve, azt keresve, hogy hozzád mi áll közel, hogy hiteles és helyes motivációval tudj elköteleződni; a közösségre tekintve, annak alapján, amit ismersz belőlük, hogy egy hiteles közösségben, teljes bizalommal tudj rajtuk keresztül az Istenre hagyatkozva élni. Természetesen a fő szempont továbbra is az, hogy Isten hívását milyen irányban érzed. Íme néhány kérdés segítségképpen.
Magadra tekintve
Mire vágyok egészen mélyen: imádságban és munkában rejtetten Istennek szentelni az életem, vagy valamilyen apostoli munkával mások üdvösségét közvetlenül szolgálni?
Mi tölt el szenvedéllyel? Milyen mély vágyakat ültetett el bennem az Isten (ezek nem véletlenül vannak ott…)? Milyen szolgálat motivál? Mire tenném rá szívesen az életemet?
Mihez érzek magamban tehetséget?
Vannak-e olyan korlátaim (testi-lelki-adottságbeli), amelyeket figyelembe kell vennem? Ha pl. elájulok a vértől, nem egy egészségügyben szolgáló közösségben van a helyem…
Van-e olyan rendalapító, akinek az élete, írásai fontosak számomra, és vágyok arra, hogy úgy éljek, mint ő?
Ha már vonz egy közösség: észlelem-e magamban annak a karizmának az elemeit? Fontosak-e a saját életemben? Motiválónak találom-e őket?
Ha több közösség között vacillálok: mi az, ami a legerősebben vonz és lelkesít? Hol tudom elképzelni a gyakorlatban is az életemet (otthon érzem magam)? Van-e olyan visszatérő elem, ami újra és újra megdobogtatja a szívemet?
A közösségre tekintve
Milyen gyakran beszélnek Istenről?
Szeretik és tisztelik-e egymást, és az öröm meglátszik-e az életükön?
Hogyan beszélnek egymásról? Ha vita alakul ki közöttük, tudnak-e engedni a békesség kedvéért? Megvan-e bennük az engedelmesség lelkülete?
Gyakorolják-e az önmegtagadást?
Hogyan bánnak a betegeikkel, időseikkel?
Hogyan tartják meg a regulát és szabályaikat? Áthatja-e a mindennapi életüket? Hűségesek-e a karizmájukhoz?
Prioritást élvez-e az ima az életükben? A munkát túlhangsúlyozzák-e?
Szerények és egyszerűek-e (beszédben, magatartásban, öltözködésben, életvitelben)?
Szeretik-e az Oltáriszentséget és tisztelik-e a Szűzanyát?
A közösségre vonatkozó szempontrendszer bővebben itt olvasható:
http://www.religious-vocation.com/choosing_religious_community.html#.X_wnlthKgdU
És plusz egy szempont:
Van-e megalapozott rendi képzés a belépőknek, kapnak-e segítséget a közösségbe való beilleszkedésre?
Megkülönböztetés és döntés
A megkülönböztetés kilenc alaplépése
1. Maradj csendben és imádkozz naponta a hivatásodért: Hogy meghalld az Úr hívó szavát, szánj időt az imádságra és a hivatásodról való csendes elmélkedésre, ha lehet, akkor leginkább az Oltáriszentség előtt. Olvasd a Szentírást, és ha megérint az Isten szava, beszélgess róla az Úrral.
2. Járulj rendszeresen szentségekhez: a szentgyónás (legalább havonta) és a napi szentáldozás segít elmélyíteni a kapcsolatodat Jézussal, és megnyitja a szívedet arra, hogy felismerd a jelenlétét és meghalld a szavát. Ha teheted, tölts időt szabadon az Oltáriszentség jelenlétében, akár csak csendben üldögélve is.
3. Keress egy lelkivezetőt vagy kísérőt – valakit, akivel őszinte tudsz lenni, aki segíthet az Istennel való kapcsolatodat elmélyíteni és kibontakoztatni, aki segíthet magadat és az Istent jobban megismerni, segít növekedni a jóban, és abban is, hogy meg tudd különböztetni, vajon valóban a szerzetesi életre hív-e Isten.
4. Keress meg egy hivatásgondozó nővért – ha nem tudsz ilyenről a közeledben, írj bátran az itt elérhető (link: hivatas@domonkosnoverek.hu) hivatásgondozó nővérnek is.
5. Olvass a szerzetesi életről, ismerkedj meg a különféle lelkiségekkel, olvass az alapítókról, nézd meg milyen szerzetesrendek működnek Magyarországon. Nézd meg a weboldalaikat, nyomtatványaikat. Jó kiindulási pont: A
6. Írj azoknak a közösségeknek, akik felkeltették az érdeklődésedet, hogy személyesen is tájékozódj róluk és megismerd azokat a közösségeket, akiknél megérintett a karizma, vonz az életük. Ha teheted, látogass el hozzájuk, hogy láthasd, hogyan élnek.
7. Építs ki kapcsolatot azzal a közösséggel, ahol úgy érzed, hazajöttél és szívesen tartoznál közéjük, vegyél részt az általuk szervezett programokon, találkozz rendszeresen a hivatásgondozóval, csatlakozz az imáikhoz, és amennyire lehet, próbáld egyre jobban megismerni őket és a karizmájukat.
8. Engedd érlelődni magadban a döntést, figyeld, hogy milyen jelzéseket küld az Úr az imában, a hétköznapokban, hogy mindeközben mi történik benned, milyen kérdések merülnek fel, milyen kételyek vagy éppen bizonyosságok, és beszélj a hivatásgondozóval ezekről a tapasztalatokról.
9. Várj az Úrra: a hivatástisztázás egy folyamat, nem egy pillanat műve. Légy türelmes, akkor is, ha úgy érzed, még mindig nem kaptál választ, pedig már régóta kéred. Az Úr szeretné tudtodra adni, hogy mire hív, legalább annyira, amennyire te szeretnéd megtudni, de azt is tudja, hogy mikor van itt a közlés ideje. Bízz benne, és tarts ki!
Hogyan vezet Isten, és hogyan segít a megkülönböztetésben?
Jelek
A jelek az élet néhány olyan oldalára mutatnak, melyre oda lehet hallgatni, és ha az egész képet nézed, talán kirajzolódik egy minta, hogy milyen irányba is vonzódsz igazán.
A vágy és a vonzalom fontos tényezők (mi érdekel, mit szeretsz, mi lelkesít, mire szánnád oda szívesen magad?) Ugyanígy a csodálat is jelezhet valamit (kire nézel fel, kit csodálsz, mely szentek inspirálnak leginkább?).
Tevékenységben pl. mi az, ami örömet okoz, mit szeretsz és mit szeretnél tenni? Mi adja a legtöbb megelégedettséget? És természetesen fontos az is, hogy mire van tehetséged, miben vagy jó, és hol és milyen módon tudnád leginkább kamatoztatni. Mit tartasz értéknek (mi az, amit megéri felvállalni?).
Az eseményekben és körülményekben is lehetnek jelek számodra, pl. váratlan lehetőségek – merre nyílnak ajtók (te hiába akarsz menni egy irányba, ha a körülmények nem engedik…) – ezeken keresztül lehet, hogy Isten szeretne egy adott irányba mutatni. Néha más embereken keresztül is kaphatsz jeleket (lehet, hogy van, aki jobban lát, mint te magadat, ilyenkor érdemes odafigyelni arra, hogy mit gondolnak az elképzelésedről, DE! nem érdemes csak erre hagyatkozni, mert ez nem bombabiztos, és lehet, hogy mégsem jól látják a dolgokat). Lehet, hogy épp a belső meggyőződésed az, ami egy adott irányba mutat (arról való meggyőződés, hogy ez a jó neked és szinte elkerülhetetlennek érzed, annyira fontos) – természetesen ez sem egészen tévedhetetlen, de érdemes rá odafigyelni. Isten az imádságon keresztül is jelezhet neked (ima közben, amikor Istent kérdezed, bizonyos szavak, dolgok, ötletek vissza-visszatérnek; van, amikor megnyitod a szíved Isten előtt és eszedbe jut valami, ami aztán ott motoszkál benned, nem hagy nyugodni, fontosnak tűnik később is – ez jöhet a Szentlélektől).
Ugyanígy a Szentírás olvasása közben is: hallgass a szíveddel is arra, amit olvasol – lehet, hogy szíven üt egy mondat és valamilyen cselekvésre sarkall. Előfordulhatnak rendkívüli tapasztalatok is, bár ez meglehetősen ritka és egyáltalán nem feltétele a hivatásod felismerésének; ha előfordul ilyen, akkor nagyon óvatosnak kell lenni vele (nem biztos, hogy Istentől jön) – az esetek többségében Isten feltűnés nélkül, egyszerű utakon vezet el a helyedre. És mindezek mellett nagyon fontos egy egészséges adag realizmus: realistának kell lenned. Lehetnek vágyaid és álmaid, de abból kell kinőjenek, aki valóban vagy, és arra kell irányuljanak, ami számodra valóban lehetséges. Mit kell tehát tenned? Éld az életed, imádkozz, nyitott füllel és szívvel járj, vedd észre a jeleket, és lassanként felfedezed, hogy egy adott irányba húz a szíved, vagy esetleg azt, hogy már döntést is tudsz hozni.
Döntéshozatal
Mit kell tenned a döntéshez? Először is: várj – idővel világosabbá válnak a dolgok, ne erőltesd mindenáron. Mérlegeld a mellette és az ellene szóló érveket, tényezőket: írd le őket, gondolkodj, majd tedd el a listát és térj vissza rá néhány nap múlva, ezzel a kérdéssel: Mi tűnik fontosnak? Mi lenne a legjobb?
Aztán képzeld el, hogy meghoztad a döntést. Légy nagyon konkrét. Képzeld el, hogy elmondod a családodnak; képzeld el, hogy megteszed a következő lépést. Képzeld el, hogy eszerint megváltoztatod az életed. Milyen lesz néhány hét, néhány hónap múlva? Milyen érzelemmel tölt ez el? Milyen reménnyel vagy félelemmel? (öröm, béke, lelkesedés, megkönnyebbülés, sajnálat – bárcsak ne tettem volna, reménytelenség, csüggedés stb.) Vagy képzeld el, hogy már életed végén vagy, visszanézve erre az útra. Öröm tölt el miatta és elégedettséggel adod át Istennek? Vagy kiábrándultan és szomorúan?
A következő fontos lépés az, hogy beszélgess valakivel. Nem akárkivel, vagy olyannal, aki rád hagyja és azt mondja, amit hallani akarsz, hanem valakivel, aki bölcs, őszinte és elkötelezett hívő ember, esetleg a plébánosod, lelkivezetőd. Ha már egy konkrét szerzetesség felé érdeklődsz, akkor annak a közösségnek a hivatásgondozó felelőse is lehet. Az a fontos, hogy beszélhess arról, ami benned van, mert már az is segít, hogy meg kell fogalmaznod és ki kell mondanod.
És ami a keresésed minden állomásán a legfontosabb: imádkozz. Kérd Isten vezetését, főleg a Szentlélek bölcsességét. A döntés előtt kérhetsz arra is egy papot, hogy mutasson be szentmisét a szándékodra, hogy jó döntést tudjál hozni. És végül: hallgass a szívedre. Ami maradandó békével és örömmel tölt el, azzal a belső érzéssel, hogy ez a jó, megelégedettséggel, csendes izgalommal, amiben megerősödést és szabadságot élsz meg, a jó úton járás jele lehet. A félelem és a levertség lehet annak a jele, hogy rossz irányba indultál. Természetesen a legbiztosabb az, ha a lelkivezetőddel beszélsz ezekről az érzésekről, mert nem mindig ilyen egyértelmű a dolog. És nem baj az, ha egyszerre érzed ijesztőnek, és mégis vonzónak azt, ami előtted áll. Ha már látod az irányt, amerre húz a szíved, tégy egy lépést ebbe a kívánt irányba. Lépésről lépésre haladva, hogy lásd, milyen érzés (pl. keress meg hivatásgondozót a kérdéseddel, látogass el egy szerzetesközösségbe stb.) És ha már elérkezett az idő, hozz döntést, kezdj el cselekedni, és bízz a Gondviselésben. Ha túl sokáig halogatod a döntéshozatalt, azzal is döntesz.
(Kivonat Stephen Wang: Hogyan fedezd fel a hivatásod? c. füzetéből)
A szerzetesi képzés szakaszai
A szerzetesi élet fokozatos elköteleződéssel jár, ennek lépéseit mutatjuk be a saját közösségünk életében.
Amikor valaki belép egy közösségbe, akkor általában egy jelöltidő veszi a kezdetét, mely egy belső ismerkedési idő a közösséggel: a jelölt fokozatosan egyre jobban bekapcsolódik a közösség életébe, és ezáltal önmagát és saját indítékait jobban megismeri, tisztázza és elmélyíti keresztény és domonkos szerzetesi hivatását, és a magisztra vezetésével felkészül a noviciátusra. Ez az időszak a közösségnek is lehetőséget ad arra, hogy jobban megismerje a jelöltet. A jelöltség időtartama általában egy év.
A noviciátus a domonkos szerzetesi életbe való bevezetés ideje, amelynek kezdetén a beöltözéskor a jelölt megkapja a fehér domonkos habitust, övet, rózsafüzért, skapulárét, fekete kappát, fehér fátylat, és új szerzetesi nevet kap jeléül annak, hogy magára ölti az új embert Krisztusban.
A ruhadaraboknak sajátos szimbolikája van, melyet a beöltözés szertartása is kihangsúlyoz. Ez az időszak a sivatagba kivonulás időszaka, amikor Isten kiviszi a nővért a pusztába, hogy szívére beszéljen – zárt időszak, amikor a külvilággal való kapcsolat a minimálisra csökken, hogy figyelmüket az Istenről semmi ne tudja elvonni, és valóban Ő kerülhessen életük középpontjába. Ebben az imádságos magányban szembesülünk önmagunkkal, de Isten irántunk való végtelen és feltétlen szeretetével is, és életünk így belegyökerezhet Krisztusba. A novíciák a magisztra vezetésével bevezetést kapnak a domonkos szerzetesi életbe, különösen Szent Ágoston Regulája, Konstitúcióink és a domonkos lelkiség alapján, elsősorban a domonkos irodalomra és a Rend hagyományaira építve.
A noviciátus két évig tart, melyből a második év, az ún. probáció az apostoli munka megtapasztalásának az ideje, melyet a novíciák a Kongregáció különböző házaiban töltenek.
Az ideiglenes fogadalom letételére a noviciátus után kerül sor. Az evangéliumi tanácsokra (szegénység, tisztaság, engedelmesség), az elöljáró kezébe tett engedelmességi fogadalom a szerzetesi életben való elköteleződés minden szerzetesrendben.
A szertartás során a nővér megkapja a Kongregáció Reguláját és Konstitúcióit, mint „a lelki szépség tükrét”, amelyhez életét ezentúl igazítja. Az elöljáró a következő szavak kíséretében nyújtja át neki a fogadalmi keresztet: „Isten őrizzen meg attól, leányom, hogy mással dicsekedjél, mint az Úr Jézus Krisztus keresztjével, mert ha Krisztussal együtt akarsz lenni az örök dicsőségben, az Ő keresztjében is részesedned kell.”
A fogadalom letétele után elköteleződésének jeleként fehér fátylát feketére cserélik. A fogadalommal a nővér vállalja a szerzetesi életforma minden kötelezettségét, és ezt a fogadalmat négy éven keresztül évente megújítja. Ez alatt az időszak alatt folytatja tanulmányait, részt vesz az apostoli munkában, és mindenekelőtt elmélyíti a domonkos hivatás megélését, valamint felkészül az örökfogadalom letételére.
Az örökfogadalommal a nővér véglegesen, haláláig elköteleződik a domonkos szerzetesi élet és közösség mellett, és egész életére Krisztus követésére és Isten szolgálatára szentelődik, aki ettől fogva életének középpontja, öröme, társa és egyetlen igazi szenvedélye. Ez nem csak a közösség életének, de az egész Egyháznak is kiemelkedő eseménye, hiszen azzal, hogy valaki életre szóló igennel kötelezi el magát Isten szolgálatára, arról tesz tanúságot, hogy a szerzetesi életnek van értelme. Hogy az nem emberi menekülés vagy elzárkózás, hanem Isten által adott és boldog életforma azok számára, akiket Ő hív meg erre.
A szertartás egyik legmeghatóbb pillanata, amikor a Mindenszentek litániája alatt, a fogadalmat tevő kereszt alakban arccal a földre borulva (véniát téve) kifejezi teljes önátadását a mindenek Urának, ezzel is választ adva arra a kérdésre: „…mit adhatnék én az Úrnak…?”
A végleges Istennek szenteltséget a fátyol megáldása fejezi ki, a Krisztus iránti kizárólagos jegyesi szeretet szimbólumaként. Az örökfogadalom letételével a nővér teljes jogú tagja lesz a szerzetesi közösségnek.