Előfordul, hogy egyes alkotások hírneve olykor szinte teljesen beárnyékolja a szerzőt, minden más művével együtt. Az egyik legkiválóbb példa erre a Summa theologiae. Kétségkívül tudjuk, hogy a középkorban élt Aquinói Szent Tamás írta, azt azonban már igen kevesen tudják, milyen ember is volt ő valójában, hogyan élt, és vajon mit írt még a Summán kívül.
Egy szerző gondolatvilágának utóélete két szempont alapján mérhető: időbeli tartóssága szerint, illetve aszerint, hogy képes-e a gondolkodását vezető nagy belátásoknak köszönhetően megoldásokat sugallani egy későbbi kor számára, amely már nem a sajátja.
Kétségkívül ebben rejlik a Summa időtállósága és termékenysége. Természetesen a Summais magán viseli százada, vagyis a skolasztika virágkorának jellegzetességeit, melynek technikáját és módszerét is alkalmazza. Ahhoz, hogy ezekkel bánni tudjunk, ismerni kell őket, és nem titok, hogy ez némi nehézséget okoz, de ha már kicsit hozzászoktunk, felismerjük a módszer érvényességét és a tartalom gazdagságát.
Egy lelkes tanítvány, Ferrarai Szilveszter (Sylvester Ferrariensis) „minden időnek való” embernek nevezte Tamás mestert. Csak a jövő mondhatja meg, vajon a Summa „minden idők” könyve-e, de több mint hét évszázadot már átívelt. A tanítványok erőt nem kímélve kutatták mesterük gondolkodását – be kell vallani, változó sikerrel –, és igyekeztek azt koruk problémáival ütköztetni. Csak csodálni lehet, hogy Tamás gondolkodása epigonok nemzedékeivel szemben ilyen remekül helytállt, ugyanakkor korunkban számos jele van annak, hogy gondolkodása még most is élő. (Kairosz Kiadó)