Oldal kiválasztása
Saint_Patrick_Church_(Columbus,_Ohio)_-_stained_glass,_St._Thomas_Aquinas,_detail

Szt. Tamás megmutatja Krisztusnak krisztológiai értekezését. A Szent Patrik templom egyik üvegablakának részlete (Columbus, Ohio )

A mai kultúra alapvető válsága és a domonkos hagyomány bölcsessége

Forrás: https://www.catholicworldreport.com/2020/01/27/the-fundamental-crisis-of-contemporary-culture-and-the-wisdom-of-st-thomas/ –

Az interjút készítette: Dr. Joseph G. Trabbic ©

Ford. Karsai Nóra Mária; a magyar fordítást Carl E. Olsosn (CWR, Editor) engedélyével tesszük közzé – ©

„Az értelem és a valóság megosztottá vált, az önmagunk megteremtésének gondolata pedig széthúzást vetett közénk és mindenki más közé”

Cajetan Cuddy atya a Szent József domonkos provincia papja. Számos katolikus és teológiai kiadványban jelentek meg írásai, jelenleg pedig teológiai doktori disszertációján dolgozik. Lapunk nemrég a mai kultúráról és annak problémáiról, saját munkásságáról és a tomizmusról beszélgetett vele.

 

CWR: Megtenné, hogy néhány szóban bemutatkozik olvasóinknak?
Cajetan Cuddy OP:  Domonkos szerzetes, pap vagyok a Szent József provinciából (Amerikai Egyesült Államok keleti része). Nemsokára befejezem teológiai doktori disszertációmat Svájcban a Fribourgi Egyetemen. Azt kutatom, hogy Aquinói Szent Tamás gondolkodásában és a tomista hagyományban milyen kapcsolatban áll a filozófia, a teológia és a lelkiség. Érdeklődésem nem teljesen akadémiai jellegű. Úgy gondolom, társadalmunkat alapvető, intellektuális jellegű válság uralja. Ki vagyunk éhezve a bölcsességre. Meg vagyok győződve arról, hogy Tamás és a tomisták lehetnek a legjobb vezetői azoknak, akik gondolataikban és életükben igazi békéjére vágynak.

 

CWR: Mondana egy kicsit többet erről az „alapvető válságról”, amelyet korunk társadalmában lát?
Cajetan atya: Úgy gondolom, a társadalmi konfliktusokat uraló megosztottság nem más, mint az emberi személyekben egyénileg meglévő belső ellentmondások tünete. Ezek az emberi tudással kapcsolatos intellektuális kiábrándultságra mutatnak rá.
Ezeknek a tüneteknek a megfigyelői rámutattak, hogy modern társadalmunkban egyre élesebb széthúzás figyelhető meg. Hatalmas konfliktusok vannak politikai, gazdasági, vallási, faji területen, de még a nemi identitás területén is. A társadalmi szerepek gyakran az elnyomó és az áldozat két pólusa köré rendeződnek: mindkét fél a másik csoport agressziójának áldozataként értelmezi magát.

 

Ezt a társadalmi széthúzást az egyének belső megosztottsága előzi meg. Az emberek nemcsak egymással kerülnek konfliktusba, hanem önmagukban is meghasonlást élnek meg. A nemi identitásról és az abortuszról zajló viták például ezt a belső feszültséget tükrözik. Az, hogy valaki meg akarja változtatni a nemét, mert úgy véli, ezzel teljesedhetne ki a személyisége, más pedig meg akarja szakítani a terhességét a teste feletti szabad rendelkezés nevében, a személyen belüli megosztottságra utal. Az ember egyéni szinten megosztott. Kétségbeesetten igyekszünk felszabadítani magunkat a bennünk lévő ellenségességtől. A személyes identitásra manapság problémaként tekintünk, amely csak úgy oldható fel, ha létrehozunk egy másik ént. Ebben áll a modern egyéniség paradoxonja.

 

Van az a híres szállóige: „amit a szívünkben érzünk, azok vagyunk”. Hozzátehetnénk: „Amit a szívünkben érzünk, azok vagyunk – társadalmilag.” A társadalmi megosztottság és az egyénen belüli ellentmondások háttere az intellektuális kiábrándultság. Ez igen ironikus helyzet, mert kultúránk amúgy nagyra tartja az intelligenciát. Az olyan értelmiségiek előkelősége, mint David Books, Jonathan Haidt, Alan Jacobs, Jordan B. Peterson, Steven Pinker vagy Slavoj Žižek jól mutatja, milyen értéket tulajdonít a modern társadalom az alapos elemzésnek. Az emberek meg akarják érteni a dolgok valóságát és azt, hogy minek hogyan kellene lennie. Érdeklődünk az olyan sarkalatos témákat érintő kérdések iránt, mint a személyes tapasztalat dinamikája, az emberi kibontakozás, a kulturális fejlődés és az élet értelme.

 

Ugyanakkor úgy látom, igen nehéz lenne az alapvető kérdések között olyant találni, amely végsősoron ne lenne visszavezethető a Bibliában Zakariás (Keresztelő János apja), az édenkerti kígyó vagy a Boldogságos Szűz Mária által felvetett kérdésekre. Ha e kérdéseket az értelmiség történetének fényében vizsgáljuk, interakciójukban a jelen kor krízisének körvonalait fedezhetjük fel, és talán a kivezető utat is megpillanthatjuk benne:
Zakariás kérdése: „Miből fogom megtudni? „ (Lk 1,18)
A Kígyó kérdése: „Valóban azt mondta Isten…?” (Ter 3,1)
Mária kérdése: „Hogyan lehetséges ez?” (Lk 1,34)
Zakariás kérdése (Miből fogom megtudni?) a modern gondolkodás kérdéseit vetíti előre (pl. „Felvilágosodás” kora”). Tág értelemben véve a modern filozófia azzal kísérletezik, hogy az emberi lélekben vagy azon keresztül keresse a valóságot. Hogyan lehetek biztos abban, hogy tudom amit tudok?  Descartes, Spinoza, Hume és Kant – hogy csak néhány emblematikus alakot említsünk – mind az emberi tudás erejének és korlátainak rabságában.

 

Sajnálatos módon e filozófiai tekintélyek egyike sem érte el kitűzött célját, hogy felszabadítsa az emberi lelket az önmaga által rákényszerített korlátoktól. Éppen a vágyott szabadság eszköze vált a rabság bilincsévé. A valóság nem az emberi gondolkodás vagy képzelet eredménye. Ha valaki az emberi értelemből indul ki, még ha az is a célja, hogy kimeneküljön az emberi értelem nyújtotta keretek közül, fennáll a kockázat, hogy pont az emberi értelem fogja bebörtönözni. És bármilyen csillogóra építünk is fel mesterségesen egy gondolatvilágot, annak fogalmai sohasem fognak kapcsolódni az igazi léthez és a tényleges valósághoz. A felvilágosodás korának kísérlete sikertelennek bizonyult. A modern filozófia „elnémult”, akár Zakariás az angyal jelenlétében.

 

Ezzel eljutunk a kígyó kérdéséhez („Valóban azt mondta Isten…?”). Ahogy régebben a gondolkodást a „Honnan fogom megtudni?” típusú kérdések uralták, napjainkban inkább egy másik kérdés kerül előtérbe: Van egyáltalán valóság? Valóságos bármi (vagy bárki) is?  A modernkori képtelenség arra, hogy az értelem eszközeivel lépjünk ki az értelem börtönéből, az objektív valóság léte iránti általános szkepticizmusba torkollott. Többé nem hisszük, hogy magán az értelmünkön kívül bármi is valós. A kortárs elmék nagy számban küzdenek, hogy elérjék az igazán igazi dolgok vágyott földjét.

 

Ennek következtében egy másik célkitűzés is felbukkant: az öntömjénezésig menő magabiztosság igénye. Ha az egyéni értelmen kívül egyáltalán nem létezik független valóság, az egyéni értelem kénytelen kialakítani saját egyéni valóságát. A mai világ radikális egyediséget hirdet, és az önkifejezést éljenzi. Az önteremtéssel vagyunk kénytelenek kísérletezni. A kígyó és az asszony édenkerti párbeszédére emlékeztető objektív, rendezett valóság iránti szkepticizmusunk („Valóban azt mondta Isten…?”) a rendetlen vágyak zsarnokságához vezetett („a tiltott fa gyümölcse kívánatos volt”): ahhoz az illúzióhoz, hogy magát a létünket saját fogalmaink szerint alakíthatjuk („olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat”).

 

Eleinte még élt a remény, hogy az eltérő, önmaga által teremtett valóságok békésen élhetnek egymás mellett. A relativista utópiának ez az ígérete azonban szintén nem teljesült be. A modern pszichét a szégyen és a félelem lelke uralja („Féltem, mert mezítelen vagyok, ezért bújtam el”). Egy olyan korban, amely határozottan elsőbbséget ad a féktelen vágyaknak, az önmagát létrehozó identitásnak és mindenféle „istenek” egyenlőségének, az ember aktívan megszégyeníti a másikat, és ő maga is radikálisan megszégyenül (pl. Twitter-kommentek). Nem könnyű mesterséges építményben élni – még ha mi magunk hoztuk is létre azt. Éppen az általunk szorgalmazott szabadság támaszt félelmet bennünk, illetve az az identitás, amelyet annyira vágyunk létrehozni. Ráadásul az egyéni elme önjelölt istenségeinek sokasága egymás elleni harcra kényszerül, mindegyik követelve, hogy a másik felismerje és tiszteletét rója le saját teremtett valósága előtt. Haragot kelt bennünk azok „erőszakossága”, akik nem idomulnak a mi valóságunkhoz. A félelem és a harag véleményem szerint a kiábrándult elmék gyümölcse, akik a lehetetlenre törekszenek: hogy saját valóságukat hozzák létre és növeljék.

 

Csak az igazi valóság elégítheti ki az igazi emberi személyek igazi vágyait.

Az elme és a valóság közti szakadék valamint az önteremtés célkitűzése vetett megosztottságot az egyén és embertársai közé. Véleményem szerint a valóság felfogásának megosztottsága jelenti azt az alapvető intellektuális válságot, amely a társadalomban zavarhoz és megannyi nézeteltéréshez vezetett. Azért nincs igazi egység, mert mindannyian radikálisan magányosak vagyunk. A valósággal, a másik emberrel, sőt, az önmagunkkal való szembenállás határoz meg bennünket. („Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fa gyümölcséből, azért ettem.”)

 

A kígyó kérdésével szemben Mária kérdése (Hogyan lehetséges ez?) elismeri, hogy létezik egy megismerésre váró tény. A létező dologra kérdez rá. Kérdése nem az önazonosságával (vagy bármi mással) kapcsolatos illúziókból, önmaga gyártotta fogalmakból ered. Az igazi valóság dinamikája felől érdeklődik. Továbbá Zakariással ellentétben Mária olyan kérdést tesz fel, ami ezeknek a dinamikáknak ad elsőbbséget az ő saját maga elképzelte kategóriákhoz képest. Ő nem a Felvilágosodás korának asszonya volt. Kérdése olyan lélekre utal, amely nem zárkózik önmagába. Saját magán kívülre nyúl ki teljes bizalommal aziránt, hogy értelme az igazi valósággal fog találkozni, és az fogja átalakítani („Legyen nekem a te szavaid szerint”). Mária személye nem szenvedett megosztottságot önmagán belül. Nem zárta börtönbe saját értelme. Nem az önteremtés tervében gondolkodott. A természetes és természetfeletti valóság embere volt, és emiatt volt alkalmas arra, hogy Isten Örök Fiának anyja, a megtestesült Bölcsesség anyja legyen. Mária példakép mindenkinek, aki az igazi valóságnak megfelelően gondolkodik és él. Ő a „Bölcsesség Széke” (Sedes Sapientiae).

 

CWR: Ön nemrégiben írt egy könyvet Romanus Cessario domonkos atyával közösen. Thomas and the Thomists: The Achievement of Thomas Aquinas and His Interpreters. (Tamás és a tomisták: Aquinói Tamás és magyarázóinak vívmányai). Mitől különleges ez a könyv, és miért döntött úgy, hogy megírja?

 

Cajetan atya: Az utóbbi körülbelül huszonöt évben reneszánszát kezdte élni Aquinói Szent Tamás gondolatainak tisztelete. Emellett egyre nő az érdeklődés a Tamást követő tomisták iránt – olyan gondolkodók iránt, mint Cajetan bíboros, Szent Tamásról nevezett János, Jacques Maritain és Raïssa Maritain, Charles de Konick vagy Reginald Garrigou-Lagrange (Szent János Pál pápa doktori témavezetője). Azért írtuk meg Romanus Cessario atyával a Tamás és a tomisták című könyvet (Fortress Press, 2017), hogy érthető, rövid bevezetést adjunk Tamás és az őt követő hagyomány géniuszához. Könyvünk egyedisége abban áll, hogy rávilágít a Tamás és a tomisták közti intellektuális és evangéliumi folytonosságra.
Tamáshoz hasonlóan a tomisták is vallották, hogy 1. a valóság létezik; 2. objektív módon megismerhető, és 3. a szeretet dinamikája e megismerhető valóság közegében bontakozik ki. Írásaikban elválaszthatatlan egymástól a gondolkodás, az élet és a megváltás. Könyvünk célja, hogy Tamás és a tomisták tanulmányozását újra e közös gondolkodási- és élet-terv köré rendezze.

 

A valóság, a tudás és a szeretet hangsúlyozásával Tamás és a tomisták az értelem és a hit kettősének fontosságára hívják fel a figyelmet. Ez a kulcsmotívum az egész könyvön végigvonul. A valóság természetét az értelem fénye és a hit fénye egyaránt megvilágítja – és mindkét fény végsősoron Istenhez vezet (aki minden valóság elve). Az értelem és a hit által az ember személyes, minőségi kapcsolatba kerül azzal, ahogy a dolgok valójában vannak, és az Eggyel, aki minden valós dolgot bölcsességben és szeretetben teremtett. Ezért a tomizmus amellett, hogy kétség kívül gondolkodásmódot jelent, egyben életmód is – az értelem és a hit szerint élt életé.
Végül a könyv rámutat, hogy Tamás és értelmezői mennyire az egyházat szolgálták gondolkodásukkal. Az akkori kulturális káosz és ellenségeskedés között az egyházra bízott szent hitletétemény magyarázatának és védelmének szentelték magukat. Könyvünket úgy foglalnám össze: Szent Tamás és értelmezőinek öröksége az értelmiségi evangelizáció műve. Tamás és a tomisták éles meglátásokkal hirdetik, hogyan teremt Isten bölcsességben és vált meg irgalommal.

 

CWR: Hogyan definiálná a tomizmust?
Cajetan atya: Nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy e kérdés egy formájára egy iAquinas vezette videós interjúban adtam választ (“Thomism and Intellectual Monasticism”) Most mégis számtalan kiegészítés eszembe jut.
Aquinói Tamás személye: A tomizmus nem csupán Tamás szavainak és mondatainak ismétlését vagy irodalmi stílusának utánzását jelenti. Tamás nem önmagát tette meg a keresztény gondolkodás céljának. Bár ő öntötte értelmes formába a nevét viselő hagyományt, tanításának célja Tamás személyén kívül helyezkedik el. Írásaiban Tamás egyáltalán nem foglalkozott önmagával, mert a valóságot sokkal érdekesebbnek találta. Ha most kellene szólnia hozzánk, kétség kívül megpróbálná lebeszélni a diákokat arról, hogy olyasmibe kezdjenek, mint „a történelmi Tamás kutatása”, ha ez elvonná figyelmüket Tamás saját céljától: az igazság keresésétől. A tomista látásmód nem magára Tamásra irányul, hanem inkább arra, amit Tamás tudott (és akit szeretett). A tomizmus tehát olyan gondolkodásmód, amely Tamással együtt keresi a valósággal kapcsolatos igazságot (és végsősoron az Istennel kapcsolatos igazságot).

 

Bölcsesség: Ebből következik, hogy Aquinói Tamás az őt tanulmányozóknak sokkal értékesebbet ad át („hagyomány”) egy halom tudományos könyvnél. Tamás valódi kincse – és a tomizmus lényege – az első elvek vezérelte bölcs gondolkodásmód. Ebben különböztethetjük meg a bölcsességet a tények memorizálásától. A bölcsesség nem azonos a veleszületett intelligenciával. Az okos ember képes értelmében ösztönző gondolatokat megformálni. A bölcs ember engedi, hogy értelmét a legalapvetőbb igazságok formálják. A bölcsesség által képessé válunk felismerni és munkálni a rendet. Mai világunkat túláradó mennyiségű információ uralja.
Azonban nem minden információ egyenlő. Bölcs tanító lévén Tamás megnevezi azokat a legfontosabb igazságokat – „első igazságokat” vagy „első elveket” – amelyek mindenfajta tudást bármilyen közegben meghatároznak. Az első igazságok között a legfontosabb: a lét és a nemlét valóban különböző. Tamás felismerte, hogy minden más igazság ebből az alapvető elvből ered. Kegyelemmel áldott géniusza jóvoltából hatalmas mélységeket látott meg a lét természetében, és felismerte azok egyetemes érvényű következményeit. Ennek köszönhetően a tomizmus a valóság egészét az „első igazságok” fényében közelíti meg, amelyek minden létező mélyén ott vannak – a fűszálban, a mókusban, az újszülött kisbabában, a házasságban, az egyházban, Istenben. A „tomizmus” Tamásról kapta a nevét, mert ő határozta meg az abszolút elsődleges elveket. A „tomisták” pedig azzal foglalkoznak, hogyan járják át ezek az első igazságok a gondolkodás és az élet minden aspektusát.

 

Az intellektuális szerzetesség: a mai élet zajai és káosza közepette érdekes módon megújult érdeklődés mutatkozik a szerzetesség és a kontempláció iránt. (Ld. például Rod Dreher The Benedict Option és Robert Sarah bíboros A csönd ereje című könyvét.) Mindenki vágyik a „lelki békére”. Ez nem meglepő. A nyugalom és a gondolkodás az emberi élet nélkülözhetetlen része. Életünk legfontosabb elemeinek mindegyikében racionális gondolkodásra van szükség – milyen szakmát választunk, kivel házasodunk össze, hogyan neveljük gyermekeinket, milyen politikai nézeteket vallunk stb. Aquinói Tamás olyan rendszerezett gondolkodásmódot kínál, amely úgy formálja az értemet, ahogy a szerzetesi regula alakítja az életritmust. Szeretem a tomizmust intellektuális szerzetességnek nevezni. A szerzetesség az élet minden aspektusát Istenhez rendeli – az idő, a munka, a pihenés, sőt, még a kolostor építészeti szerkezete is Istenre mutat. A tomizmus az emberi gondolkodás minden aspektusát a legmagasabb igazságok köré rendezi. Tamás összes „első igazsága” egyfajta alapkőként szolgál, amelyre a tomista gondolkodó lelkében felépül az „intellektuális kolostor”.

 

Összefoglalva: A tomizmus egy bölcs, rendezett gondolkodásmód, amely Tamás igazság iránti elkötelezettségét tükrözi. Egyedül az igazság által találhatjuk meg a tartós békét, a valódi szabadságot és az igazi boldogságot. És egyedül az igazságban kaphatunk kegyelmet.

 

CWR: Ön a Cluny Media kiadó Thomist Tradition Series című könyvsorozatának általános szerkesztője. Mondana néhány szót erről a sorozatról és arról, hogy mi a célja?
Cajetan atya: A Thomist Tradition Series azokat a mai olvasókat segíti, akik az egykori bölcs írók műveiből szeretnének gazdagodni. Ahogy a sorozathoz írt bevezetőmben említem: „A Cluny Media Thomist Tradition sorozata kettős meggyőződésen alapul: 1. Aquinói Szent Tamás gondolkodása semmihez sem fogható bölcsességet hordoz magában, és 2. az őt követő tomisták írásai fontos szerepet játszanak e bölcsesség továbbításában a következő generációk felé.”
Erre a meggyőződésre épülve a sorozat két dolgot tesz. Először is elérhetővé teszi (új kiadásban) a tomista filozófia és teológia klasszikus szövegeit. Ennek példája Thomas C. O’Brien Metaphysics and the Existence of God című briliáns filozófiai esszéje. Különösen is nagy örömünkre szolgál, hogy újra kiadhattuk Joseph Clifford Fenton What is Sacred Theology? című, a mai teológia mibenlétéről és gyakorlatáról szóló könyvét.
Másodszor, a sorozatban olyan művek is előfordulnak, amelyek azelőtt angolul sohasem jelentek meg. Az utóbbi évben megjelent Édouard Hugon mély, mégis jól érthető könyve Isten Anyjáról: Mária, kegyelemmel teljes. A sorozat legfrissebb kötete egy ragyogó gyűjtemény Garrigou-Lagrange esszéiből, amely számos filozófiai és teológiai témát lefed: Philosophizing in Faith (2019. december).
Ugyanakkor tisztázni szeretném, hogy a Thomist Tradition sorozat nem csupán összeválogatott reprintekből és fordításokból áll. Minden kötetben van egy új (sokszor hosszú) bevezető, amely kontextusba helyezni a mű és szerzője fontosságát. A törzsszöveget magyarázó lábjegyzetekkel látjuk el. Ezek a kiegészítések segítenek jobban megérteni a könyv témáját, és kapcsolatba helyezni a művet későbbi írókkal és fejtegetésekkel. Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy a sorozat nem a „régi szép idők” felidézésére szolgál. A régi gondolkodók sokszor világosabban és mélyebben gondolkodtak, mint a mai ember. Napjainkban sok kincset arathatunk le a régi tomisták bölcsességéből.

 

CWR: Mit tanácsolna a kezdő tomistáknak és azoknak, akik szeretnének elindulni a bölcsesség keresésének útján?
Cajetan atya: Imádkozzanak bölcsességért. A bölcsesség végsősoron ajándék. Eredete nem bennünk keresendő. Keresnünk kell – másokban – befogadó alázattal. Az „önteremtés” gondolata bármilyen izgató is, csak egy illúzió. Nem teremthetjük meg önmagunkat. Ez először is azt jelenti, hogy imádkoznunk kell, és kérnünk Istentől a bölcsesség ajándékát. Mivel Isten minden valóság első oka és végső célja, a bölcsesség rendje paradigma szerint magától Istentől származik. Másodszor jól tesszük, ha keresünk magunknak bölcs tanítókat, akik a bölcs gondolkodásban és a bölcs életvitelben példaképeink lehetnek. Meg kell hagyni, élő példaképet találni nem mindig könnyű. Isten azonban mindig gondoskodik szükségünkről – ha kérjük tőle.
Bölcsen tanuljanak. Szerencsére a történelem legbölcsebbjei közül voltak, akik könyveket írtak, amelyek a gyakorlati bölcsességre sarkallják olvasóikat, akár találkozhatunk személyesen a bölcsesség hordozójával, akár nem. Aki bölcsen akar tanulni, az jobban teszi, ha kevés jó könyvet és cikket olvas alaposan, mint ha csak átfut sok szöveget. A „kivonatolás” nem a bölcs ember tipikus módszere. Ha egy könyv nem érdemel figyelmes olvasást, valószínűleg a bölcsességünk növekedéséhez se fog különösebben hozzájárulni. A technológia segítségével ugyan könnyen publikálhatóvá vált sok szó és gondolat, az internet azonban mégsem nyújt átható gondolatokat, igazság vezérelte értekezéseket. A legfontosabb dolgok mélyreható ismerete többet ér, mint ha több dologról homályos ismereteink vannak. A. G. Sertillanges The Intellectual Life és Mortimer J. Adler How to Read a Book című könyvei értékes kiindulópontként szolgálnak annak, aki el szeretné sajátítani a bölcs tanulás művészetét.
Bölcsen éljenek. A bölcsesség és az erény elválaszthatatlanul összetartozik. Az idealizmus és a materializmus irányzataival ellentétben az emberi személy lélek és test valódi egysége. Következésképpen a rendetlen vágy káosza még a bölcs rend értelmes keresését is megzavarja. Az emberi személy lényegi egysége miatt azok, akik kizárjál életükből az igazságot, nehezen fogják tudni az igazság által tájékoztatni értelmüket. Az, ahogy élünk, befolyásolja azt, ahogy gondolkodunk, és fordítva. (A Paul Johnson Intellectuals című művében felvázolt életrajzi arcképek élénken szemléltetik ezt a meglátást.) A belső békét, a boldogságot bárki megtalálhatja testi egészség, anyagi javak vagy hírnév hiányában is. A belső frusztrációt, a betöltetlenség érzését azonban nem kerülhetjük el, ha nincs az életünkben bölcsesség és barátság. A kedvenc gondolatom Aquinói Szent Tamástól: „Krisztus a mi legbölcsebb és legnagyobb barátunk” (A Teológia foglalata Ia-IIae.q.108.a.4, ellenvetés). Semmiféle bűn sem akadályozhatja meg, hogy találkozzunk a megtestesült Bölcsességgel. Mi, akik a balgaság és az árulás fogságában élünk, mégis baráti közösségbe kerülhetünk Istennel.

 

Hogyan élhetünk barátságban Krisztussal? A hét szentség által. Mert a szentségek Jézussal egyesítenek bennünket; a szentségek a bölcsesség eszközei. Tehát a bölcs élet szentségi élet.