„Margit! Sápadtnak látszol, Sápadtan is virágzol…”

Sík Sándor fenti sora nem a mi logikánkat tükrözi.

Nem úgy gondoljuk-e legtöbbször, hogy valaki vagy sápadt, vagy virágzik; vagy gyenge, vagy erős; vagy fáradozik épp, vagy felüdül; vidám, vagy bánatos…. Felszínesen ítélünk meg dolgokat, eseményeket, személyeket. Aszerint tartjuk jónak, hogy azok számunkra – pillanatnyilag – mennyire jólesőek, kényelmesek, könnyűek, megegyeznek-e akaratunkkal, vágyainkkal.

Nehezen hangolódunk Jézus szívére, Aki azt tanítja: „az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében”; „Aki ugyanis kicsivé lesz, …az a legnagyobb a mennyek országában”, „A legnagyobb köztetek legyen a szolgátok”; „Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek”.

Árpád-házi Szent Margit életéből jól ismerjük, hogy sokat virrasztott, szolgált, vezekelt. Része volt megnemértésben, betegségben. Gyakran folyt könnye együttérzésből, másokért aggódva.

Ugyanakkor nővértársai vallomásából kiderül, hogy imái után ragyogott, sugárzott, valóban virágzott. „Nővérem, tűz vagyon fejed fölött!”-mondta egyikük.

Isten nem arra hívott minket, hogy keresztény életünk puszta kötelességteljesítés, örömtelen vegetáció legyen. Jézus mindnyájunkhoz szól: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”

De hogyan valósulhat meg ez a virágzás, ragyogás a mi hétköznapjainkban, ahol – Margithoz hasonlóan – nemegyszer betegséggel, családi és munkahelyi feszültséggel, feladatok tömkelegével, anyagi s egyéb gondokkal, magánnyal küzdünk? Hogyan lehetséges egy ilyen életbe beleédesedni ahelyett, hogy belekeserednénk?

A választ Szent Margit tanácsa nekünk is megadhatja: „Ajánld tested-lelked az Úrnak, és szíved mindig Nála legyen, úgy hogy se a halál, se senki emberfia el ne vonhasson téged Isten Szeretetétől!”

Mennyire egybe cseng ez Szent Pál apostol szavával! „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? …De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket.”

Szíved mindig legyen Nála! De hol van Ő? Épp ott, ahol én. Nem ott, amit ideálisnak képzelek, ahová elmenekülök a valóság elől. A mennyországra, Istenre csak itt és most van kapu. Soha semmit nem kell Őnélküle átélnünk. Szürke, egyszerű hétköznapjaink, mindennapi feladataink a Vele való találkozás helyei lehetnek, ha hittel és bizalommal átöleljük a valóságot. Így már most folyamatos kommunióban lehetünk Vele. Megtelünk Élettel. Nem annak ellenére, amivel szembe találjuk magunkat, hanem épp azáltal.

„A napjaink szövetét alkotó események képezik a fonalat, amellyel imádságot hímezhetünk Istennek, nem annak ellenére, amit tennünk kell, hanem azáltal, amit tennünk kell.”