Oldal kiválasztása

Szent Margit és az Eucharisztia

lamb

“Szent Margit a 13. század legmodernebb magyarja volt….”
A magyar középkor híres személyiségeiről sajnos nagyon kevés hiteles részletet ismerünk. A tatárdúlás és a török hódítás nyomán, a rájuk vonatkozó források túlnyomó része megsemmisült. Van azonban egy kivétel, és ő nem más, mint Árpád-házi Szent Margit. Margitról olyan forrásaink vannak, melyek röviddel halála után készültek. Sőt, hét évvel a halála után lefolytatott (1276) szentté avatási perben összesen negyven rendtársa számolt be Margit mindennapi életéről, imádságáról.
Egy ilyen esetben természetes az, hogy a tanúk azt emelik ki, ami nem megszokott, ami eltér attól, amit elvárnának. Az egyik ilyen elem, amelyet Margitnak szinte minden rendtársa megemlített, Margit különleges szeretete volt az Eucharisztikus Jézus iránt. A 21. században persze egy szent-jelölttől ez nem lenne meglepő. Az Eucharisztia tisztelete, a személyes vallásosságban elfoglalt szerepe azonban a középkorban drámai változáson ment keresztül. Fontos lett az Eucharisztia látása – ekkor kerül a szentmise liturgiájába az Úrfelmutatás; a valóságos jelenlét tudatának elmélyülését jelzik a szentségi körmenetek, a szentségimádás gyakorlata, az úrnapja ünnepének bevezetése (1264), valamint, hogy az Eucharisztiát díszes és központi helyen őrzik. A kereszten szenvedő Jézussal való közvetlen kapcsolat az Oltáriszentségben nyílt meg a középkori hívő számára. A 13. század elmélyültebb eucharisztikus kultuszának egyik kezdeményezői a németalföldi beginák és Assisi Szent Ferenc voltak. Ő több levelében buzdít az Eucharisztia tiszteletére, kifejezetten kérve például, hogy az Úrfelmutatáskor a hívek térdhajtással fejezzék ki hódolatukat előtte . 
Nem tudjuk, hogy ezek a változások hogyan és mikor terjedtek el Magyarországon, amit azonban biztosan tudunk, az az, hogy Magyarországon Margit volt az első, akiről hiteles dokumentumok tanúsítják, hogy az Eucharisztiának ezt az intenzív tiszteletét élte. A tanúk nagy részletességgel mesélték el az Oltáriszentséggel kapcsolatos gesztusait.
Margit számára az évi tizenötszöri szentáldozás napjai voltak a legkiemelkedőbbek. Mindig nagyon gondosan készült rájuk: a szentáldozás előtti nap kompletóriumától kezdve imádkozott, egészen az áldozás napjának vesperásáig, böjtölt, és tudatosan kiengesztelődött azokkal, akikről úgy gondolta, nehezteltek rá a közösségben. A szentáldozás mellett, központi jelentőségű volt számára Krisztus testének látása. Erre az Úrfelmutatáskor volt lehetőség, hiszen szentségimádás még mai formájában nem létezett. A tanúk arról számolnak be, hogy nagy áhítattal nézte Krisztus testét az Úrfelmutatáskor, ilyenkor földre borult a hódolat jeléül és sokat sírt. Sőt a többi nővérek áldozásánál ő akarta álluk alatt tartani az oltárkendőt, amelyet az áldozók álla alá tartottak, hogy a szentostya darabjai nehogy a földre hulljanak. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért teszi, Margit azt válaszolta, „Hogy láthassam Krisztus testét.” A szentáldozás előtt is a földre borult, és sírva fogadta Krisztus testét. Minden nap a konventmise után a Szent Kereszt-oltár előtt, ahol Krisztus teste függött, térden állva, sírva imádkozott. Azt is tudjuk, hogy Margit nem csak a konvent közös miséjén vett részt, hanem már korábban hallgatott egy magánmisét. A szenvedő Krisztust látta Margit, amikor az Úrfelmutatáskor hódolata jeléül leborult vagy amikor az áldozásra készült.
Az ő eucharisztikus lelkisége azonban nem merült ki ebben az egyéni hódolatban, egyfajta vallásos individualizmusban, hanem egész életét átformálta. A szenvedő Krisztusra vetett szerető tekintete kifinomította a látását. Így a szenvedő Krisztus testét látta a szenvedőkben és a szegényekben is. Arról beszélnek ugyanis a társai, hogy amikor Margit az apácák kórusáról Krisztus testét nézte az oltáron szentmise közben (a kórus falán volt egy kis rés, amelyek keresztül az lehetséges volt), akkor meglátta a templomban lévő szegényeket és betegeket is, és mindig küldetett a számukra a priorisszával adományt, ételt, ruhát, pénzt.    
Nem véletlen, hogy Margit eucharisztikus lelke miatt is írta róla egy tanulmányában Mályusz Elemér egyháztörténész, hogy a 13. században Margit volt a legmodernebb magyar.