Oldal kiválasztása

 

Identitásunk és skatulyáink

Szép és üdvös dolog, ha az ember egy tartalmas idézettel támasztja alá a mondanivalóját. Nem szokatlan dolog egy prédikációt valamelyik szenttől vagy nagy gondolkodótól vett szavakkal kezdeni. Én azonban most nagyon rendhagyó leszek. Ahogy forgattam magamban a választott témámat, egy filmsorozat egyik epizódja jutott eszembe, amelyet tizenéves koromban – a szülői felügyeletet kijátszva, illegálisan – követtem figyelemmel:
A főszereplő motelszobát bérel és beszédbe elegyedik a tulajdonossal, aki a következőt mondja neki: „Figyelembe véve tipikus amerikai vonásait, kimért modorát és elképesztő nyakkendőjét, arra következtettem, hogy a kormánynak dolgozik. Hogy FBI ügynök. Ugye érzi a dolog tragikomikumát? Hibásan, sztereotípiák alapján ítéltem meg. Beskatulyáztam. Ahelyett, hogy annak tekintettem volna, ami: egy egyedi személyiségek.” Erre főszereplőnk felemeli az igazolványát és ennyit mond: „De én tényleg FBI ügynök vagyok.”
Nem minden skatulyázás, ami annak látszik. Egyáltalán nem találom problémának, ha valakin látszik, hogy ki ő. Sugárzik róla az önazonosság, az önmagával való harmónia. Nem sértődöm meg és nem érzem magam beskatulyázva, ha azt a visszajelzést kapom, hogy látszik rajtam, hogy szerzetes, hogy magyar, hogy pedagógus vagyok, vagy hogy látszik rajtam, hogy jó kapcsolatot ápolok valakivel vagy kedvelek valamilyen tevékenységet. Ezek az identitásom részei. Az volna a baj, ha ezek nem volnának észrevehetőek az életvitelemben.
A skatulya más. A skatulya kicsi, behatárolt és zárt. Skatulyába egymást tesszük. Ha beskatulyázlak, az azt jelenti: majd én megmondom, milyennek kell lenned és hogy hogyan kell annak lenned, aki vagy. Aki beskatulyáz, az nem szereti a meglepetéseket. Ellenőrizni akar. Akkor nyugodt, ha pontosan ki tudja számítani, mit várhat tőled.
Szent Margitnak két skatulyával kellett megküzdenie. Az első: a jó királylány skatulyája. A jó királylány előkelő, kifinomult, büszke a rangjára és az ország érdekeit szem előtt tartva járja a királylány-karrier márvány lépcsőfokait. Szent Margit hamar nekilátott, hogy ebből a skatulyából kivergődjön: visszautasította a megkülönböztető jeleket: az aranytányért, a finom anyagból készült ruhát, a címeket és a rangjához méltó házasságot. Ha valaki jelét adja annak, hogy ki akar bújni a számára kijelölt skatulyából, akkor rá is igaz lesz az agg Simeon jövendölése: „Sokak romlására és feltámadásra lesz ő. Jel, amelynek ellene szegülnek.” (Lk 2, 34) Ahogy Szent Margit megélte az ő királylányi öntudatát, abba egyáltalán nem illett bele a fent említett úri luxus. Tudjuk, hogy emiatt sokan kifejezték a nemtetszésüket, de hiába: a viseltes szerzetesi ruhájában, beteget ápolva, árnyékszéket tisztogatva és a hazájáért imádkozva királylányabb volt a legmintaszerűbb királylánynál.
Szent Margit másik skatulyája a szerzetesi skatulya volt. Az a tapasztalatom, hogy minél távolabb áll valaki a szerzetességtől, annál jobban tudni véli, milyen a „jó apáca”. Ha ennek egytől egyig megfelelnénk, akkor nem egy önálló személyiségekből álló szerető közösség, hanem a klónhadsereg lennénk. Bátran megállapíthatjuk, hogy Szent Margit nem a nagykönyvben leírtak szerint élte a mintaszerzetes életét. Hiszen az élete tele van olyan „kivételezésekkel”, amiket mások nem tehettek meg, engedelmessége pedig sokszor inkább önfejűségnek tűnik. Kevés volt számára, hogy vakon és zokszó nélkül kövesse a szabály betűit. Identitásának talán legmélyebb, legmeghatározóbb alkotóeleme volt, hogy ő Krisztus jegyese. Ez határozta meg egész szerzetesi életét.
Skatulyában élni talán még kényelmes is lehet: olyan vagyok, amilyennek az elvárások szerint lennem kell, így elkerülöm a konfliktusokat, nem adok kevesebbet, mint amit kérnek tőlem – de nem adok többet sem.
Ám Isten terve sokkal nagyobb! Isten szereti a meglepetéseket. Skatulyáink: ajándékdobozok. Ha nem bújunk ki a saját skatulyáinkból, és ha nem engedjük szabadon a beskatulyázott embereinket, csak értelmetlen, cifra csomagolások maradnak. Az ajándék: a meglepetésekkel teli, a kihívásokat adó, szabad, boldog és önazonos személyiség belül van.
Az elvárások skatulyájának elhagyására nem az adta Szent Margit bátorságát, hogy ő akart lenni, aki majd megmutatja, hogyan is kell lázadni. Ez nagy „önmegvalósítósdi” csapda lett volna. Azért volt képes az önazonosságnak e merész útján járni, mert egyedül Jézusra tekintett, a Szabadítóra. Divatos mondás, hogy: „Merjünk nagyot álmodni!” De Isten álmai sokkal nagyobbak a mi álmodozásunknál.
(Tóth Veronika nővér)