Oldal kiválasztása

IMG_9433

 

Amit Szent Margit látott…

Noviciátusom egyik megtanulnivalója a szemfékezés gyakorlata volt. Kissé megmosolyogtatónak és céltalannak találtam annak idején az erről szóló útmutatásokat: ne nézzek feleslegesen ide-oda, ne bámuljak kirakatokat, férfiaknak ne nézzek a szemébe…és hasonlók. A lényege ennek – ez sajnos akkor még nem jutott el hozzám – hogy a szerzetes a tekintetét, a látását is őrzi, neveli, alakítja. Nem öncélúan, hanem hogy az Isten dolgainak „látására”, felfogására alkalmassá tegye magát. Nem mindegy, hogyan látom a világot, az embereket, mi van a szememben.
Hosszabb távon azért kiderült, mi is az ún. custodia oculorum-nak a jelentősége. Ha valaki pl. imádkozni szeretne, akkor első lépés az összeszedettségre való törekvés, és akkor szinte természetesen jön, hogy a tekintete egyfelé néz, megpihen, nem kalandozik folyamatosan.
Másik élményem ezzel kapcsolatban Fra Angelico festményei: ha az általa festett képeket nézem, mindig eszembe jut, mennyire tiszta lehetett az az ember, aki ilyennek látta a világot, az embereket, és ilyen alakokat tudott festeni!
A tekintet megtisztulását illetően Szent Margitnak mondhatni több szempontból is könnyű helyzete volt. Kolostor falai között élt, „élményei” igen csak szűkre szabottak voltak, okoseszközök sora, és azok képi információ-özöne sem vonta magára a tekintetét. Legendája, és a társnőinek a szentté avatási perben elhangzott vallomásai alapján, részleteiben is el tudjuk képzelni a kolostor képi világát: feszületek, Szűz Mária és a szentek szobrai.
Azt is tudjuk, Margit tekintete hol időzött legszívesebben: a keresztre feszített Jézus szemlélésénél. Sokat beszélnek erről mind Margit legrégibb legendája, mind a vallomások. Margit kedvenc imaformája az volt, hogy a kolostorban lévő feszületek előtt időzött térdelve vagy állva. Ahol csak meglátta a feszületet, ott mindig letérdelve imádkozott. A templomban az oltár előtt imádkozott, és a feszület lábait csókolgatta. Éjszaka, a kompletórium után, a káptalanterem keresztje előtt imádkozott többek vallomása szerint. Egy kis keresztet tartott mindig ágya mellett, és amikor felkelt, rögtön azt vette kézbe.
Bár nem olvasta, Margit mégis azt gyakorolta, amit Szent Tamás megfogalmaz: leginkább Krisztus emberségének szemlélése, sőt Krisztus szenvedésének szemlélése, abban az Isten hozzánk lehajló jóságának meglátása az, ami az embert Isten viszontszeretetére, az Ő szolgálatára, az Ő szemlélésére ösztönzi. Vagyis, a Krisztus szenvedésére vetett tekintet az, ami az ember látását, tekintetét finomítja, ma népszerű szóval érzékenyíti.
Így tett Margit is. Látása egészen érzékeny lett: imájának leírásából úgy tűnhet, Jézus személye, az ő szenvedése mintegy élőként, jelenvalóként állt előtte. És hogy ez nemcsak vallásos köldöknézés volt, azt bizonyítja, ahogyan a szenvedőkre és nélkülözőkre tekintett. A szenvedő Krisztus testét látta a feszületen, az oltár áldozatában, de a szenvedőkben és a szegényekben is. Arról beszélnek ugyanis a társai, hogy amikor Margit az apácák kórusáról Krisztus testét nézte az oltáron szentmise közben, ugyanakkor meglátta a templomban lévő szegényeket és betegeket is, és mindig küldetett a számukra a priorisszával adományt, ételt, ruhát, pénzt.
A megtestesült Istenre vetett tekintet által, olyan látásra tett szert, amellyel képessé vált Isten szemével nézni mindent és mindenkit.
(Deák Hedvig n.)