Oldal kiválasztása

Talán mindnyájunk számára ismerős az a Néri Szt. Fülöp életéből vett történet, mikor azzal bízzák meg Fülöpöt, hogy vizsgálja ki egy Róma közelében élő apáca misztikus elragadtatásainak és látomásainak hitelességét. Fülöp rossz időben, gyalog ment a kolostorba, és anélkül, hogy köszöntötte volna, odanyújtotta az apácának sáros csizmáit, hogy húzza le. Az visszahőkölt és heves szavakkal tiltakozott. „Már nem is szükséges lehúznia. A feladatomat elvégeztem!” – mondta Fülöp, és hazament.
Árpád-házi Szent Margit élete teli volt csodás eseményekkel: Marcellus legendája 6, a rendtársai pedig 23, Margit életében történt csodáról számolnak be. Ezek közt van gyógyítás, misztikus jelenségek, próféciák, csodás természeti események, sőt büntetőcsoda is.
Biztos, hogy ezeket az eseményeket nem volt könnyű feldolgozni sem neki, sem a környezetének. Margitnak is meg kellett küzdeni a népszerűség vagy a visszautasítottság kihívásával, talán még önmagával, saját önbecsülésével is.
Ha összehasonlítjuk Margit életét a fent említett apáca esetével, megállapíthatjuk, hogy a két csodatevő közti legnagyobb különbség az alázat volt. Amivel a névtelen XVI. századi szerzetesnővér híján volt, azt Szt. Margit hősies fokon gyakorolta.
De mit is rejt magában ez az erény? Annak nevezhető-e egyáltalán? Nem alacsonyít le bennünket túlságosan? Nem áll szemben személyes önbecsülésünkkel?
A kifejezés a latin humus (föld) szóból ered, és ezt jelenti: földig hajlás, szabad akaratból történő lealacsonyodás.
Az ókori filozófusok nem sokat foglalkoznak az alázattal, elveiket a „csak semmi túlzás” mondatban foglalhatnánk össze, vagyis: vedd tudomásul, hogy nem vagy isten, vannak korlátaid. Az alázatról alkotott felfogásban a Szentírás, azon belül is az Újszövetség hoz lényegi változást, mégpedig Jézus Krisztus személyében.
Ezt láthatjuk a hegyi beszéd első boldogmondásában: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.”, Máté evangéliumában pedig Jézus mint az alázatosság példája mutatkozik be: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.”
Aquinói Szt. Tamás szerint az alázat szerepe abban áll, hogy segít megszabadulni a gőgtől és nyitottá tesz Isten kegyelmének befogadására. Tamás szerint az alázatnak nagyvonalúsággal kell kiegészülnie. Isten előtti alázatunk tudatosítja bennünk teremtményi voltunkat, a felebaráttal szembeni alázat pedig segít túllépni önközpontúságunkon, valamint helyes mederbe tereli önszeretetünket.
Az alázat feltételezi a helyes önszeretetet. A főparancs második fele így szól: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Az önszeretet itt mint a másik ember iránti szeretet mércéje jelenik meg. Ezt látjuk Szent Margitnál is. Míg az itáliai apáca „csodái” öncélúak voltak, addig Margit életének csodái soha nem rá, hanem a felebarátra – a családjára, rendtestvéreire és a rá bízottakra irányultak.
Az alázat tehát különösen is szükséges a Szentlélek kegyelmének befogadásához, ahhoz, hogy Istentől kapott ajándékainkat a lehető legjobban használjuk mások javára, ahogy azt Szt. Margit is tette.