Oldal kiválasztása

 

Ne maradj le semmiről!
„Ne maradj le semmiről!”, sulykolja a közösségi média különböző felületeken: ne maradj le a legfrissebb és legszaftosabb „hírekről”, a legújabb akciókról, a legjobb ajánlatokról, a legmodernebb eszközökről stb. És valóban, megannyi értesítést állítunk/állíthatunk be okos eszközeinken, hogy ezekről tájékozódjunk; a végtelenségig görgethetjük a Facebook-ot, ahol a nagyvilág dolgai mellett ismerőseink életképeibe, ilyen-olyan bejegyzéseibe látunk bele. Töménytelen, s feldolgozhatatlan hírfoszlány ér el bennünket a világ minden tájáról, amik többé-kevésbé vagy egyáltalán nem érintenek, máskor pedig egészen felráznak és felkavarnak. Néha már furán érezzük magunkat, ha egy-két napig kimaradunk ebből a körforgásból, s különös nyugtalanság vagy rosszabb esetben szorongás fog el bennünket: „Vajon miről maradtam le…?”
Ez a fajta intenzív információáramlás nem csökkent a karantén-időszakban sem. Sőt, mivel a megszokott, személyes találkozási lehetőségeink, meglehetősen lecsökkentek, talán még inkább támaszkodunk az efféle információgyűjtésre, mintegy kipótolva azt, aminek híjával vagyunk.
De ebből a rengetegből tényleg mindenre szükségünk van? Mi közünk van egyáltalán mindehhez? Valóban érintenek minket?
Szent Margit alakja, bár távolinak tűnhet a 21. századi életünktől, mégis inspirálhat bennünket abban, hogy viszonyuljunk ehhez a rettentő színes, de olykor felszínes világhoz, s rávilágít, mi az, amiről valóban nem érdemes lemaradni. Margit felkiáltójel, hiszen ő aggodalom nélkül vállalta, hogy „lemarad” az előtte álló nagy lehetőségekről, a legmodernebb vívmányokról, jóllehet, őt vsz. tényleg a legkifinomultabb és a korabeli viszonylatokban a legújabb eszközök és a legfrissebb udvari hírek (és pletykák?) vehették volna körül. Ez a „lemaradás” mégsem fosztja meg őt semmitől, hiszen egy tudatos döntés, egy szabad válasz eredménye: vállalta, hogy kolostorában egy ingerszegényebb környezetben éli monasztikus életét, és önként további extra-lemondásokat is vállalt, amikkel azokról a dolgokról is „lemaradt”, amikben a kolostorban része lehetett volna stb. Mindezt azért, hogy Urával legyen.
De nem felelőtlenség ily módon semmibe venni a világ egy bizonyos szeletét? Szent Margit alakja előttem korántsem úgy tűnik fel, mint aki kizárja vagy ignorálja a külvilágot, hanem mint aki koncentrál. Koncentrál, hogy az igazán fontos és éltető dolgokról, s elsősorban az Úrral való találkozásról le ne maradjon. Egyre fókuszált, s figyelme nem szóródott szét a felszínen. Sőt, mintha ebben az összeszedettségben nyílt volna meg arra, ami körül vette őt, mintegy Isten szemével szemlélve a világot: így látta meg nélkülözők és az ápolásra szoruló betegek szükségét, így tudta megsejteni a hozzá tanácsért forduló rendtársak és keresők lelki szomjúságát, családi kapcsolatainak lehetőségeit és kibékítendő nehézségeit stb.
Ebben az Úrra figyelő tekintetben ugyanakkor megnyílt arra is, amihez látszólag semmi köze nem volt: az Egyház minden tagját mintegy magáénak tudta, az Egyház egész testét, életét szívében hordozta. Mély, szerető együttérzéstől indítva az engesztelés rendkívüli és különleges válasza született meg benne: vezekléseiben együtt szenvedett a tagokkal, és magához a Főhöz, Krisztushoz kapcsolódott. Mintha mindaz, ami Krisztust érintené, az ő személyes ügye is lenne, jóllehet, ez környezetének nem volt mindig érthető.
Margitnak ez az Istenre figyelő attitűdje, és az Úrral való együttérzése bátorít minket, hogy merjünk egyre, az igazán fontosra fókuszálni, akkor is, ha ezáltal lesz, amiről a nagyobb jóérdekében „lemaradunk”, amiről le kell mondanunk. Példája segíthet, hogy Jézus szerető tekintetén keresztül nézve környezetünket, mindazt, ami ilyen-olyan módon elér hozzánk, úgy fogjuk fel, mint amit maga az Úr Krisztus bíz ránk, hogy azt az ő szeretetével, Vele együtt hordozzuk.
Schnider Angelika n.