Szent Tamás 1274. március 7-én halt meg. A tavalyi évben kezdték el a domonkos nővérek az éves Szent Tamás-előadást, hogy Tamás életművéének szakavatott előadásain keresztül is felhívják a figyelmet az Angyali Doktor tanítására. Külön aktualitást adott az idei előadásnak az a tény, hogy Szent Tamás 800 éve, 1225-ben született.

Március 7-én este Budakeszin Dr. Szeiler Zsolt, a PPKE BTK és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára volt az előadó: Szeiler tanár úr a középkori teológia és filozófia szakértője, aki már több évtizede foglalkozik többek között Szent Tamás, és mestere Nagy Szent Albert életművével.

Tamás gondolatainak természetesen vannak forrásai: az előadó először ezért feltárta a tamási tanítás történeti előzményeit, a párizsi szentviktori iskola teológusainak, valamint mesterének, Nagy Szent Albertnek tanítását. A 12. századi szerzők úgy beszéltek a szemlélődésről, mint ami az igazság megismerésének a módszeres gondolkodást túllépő módja: nem pontról pontra haladó töprengés, fontolgatás, hanem egyfajta megragadottság: elmélyült figyelem, amikor egy igazság úgy ragadja meg az ember értelmét, hogy ízlelni képes annak az igazságnak értelmét.

A levegőben szárnycsapások nélkül, minden erőfeszítés nélkül, egy helyben lebegő sas ennek alkalmas képe: a szemlélődés nem erőfeszítéssel jár, hanem pihenés, de így is gyümölcsöző.

E megalapozáson túl, mondhatjuk-e, hogy vajon maga Tamás szemlélődő volt? Hogyan szemlélődött ő? Tamás lelkisége két pillérre épült: a studiumra, vagyis az isteni igazság tanulmányozására, és a krisztusi lelkiségre, melynek középpontjában a szentmise és az Eucharisztia titka állt. Életének forrásai alapján, biztosak lehetünk abban, hogy Tamás képes volt rendkívüli elmélyedésre, erről sok történet tanúskodik: szeretett a kolostor kerengőjében csendben sétálni; a francia király vacsoravendégeként is, nem az ételre figyelt, hanem egy teológiai kérdés megoldására; egyszerre négy írnoknak diktált stb.

Krisztus-központú szemlélődésére pedig példa híres élménye 1273. december 6-án, amikor Tamás úgy nyilatkozott, hogy minden, amit írt, csak szalma („sicut palea”), ahhoz képest, amit látott.

Ugyanakkor a tamási szemlélődés épít Pseudo-Dionysius Areopagitára is, Nagy Szent Albert közvetítésével. Areopagita Dénes ún. negatív teológiája Isten transzcen-denciáját állította misztikus teológiája középpontjába: Isten teljesen más, mint mi, ezért akkor jutunk közelebb igazságához. ha tagadunk róla tulajdonságokat. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a szobrász lefejti a márványtömbről a felesleget, így jut közel az igazi archoz, melyet ki akar formálni. Hasonlóképpen, tagadással jutunk el Isten lényegéhez: Isten nem olyan, mint mi. Ahogyan Albert fogalmazta: „mindent tagadva lépünk bele Istenbe, mint titokba” – ahogyan Mózes a felhőbe. Ha valaki látta is Istent és azt gondolja, hogy Istent értette meg, akkor tudnia kell, hogy nem Istent magát, hanem csak a teremtményét értette meg. Istent teremtményeiben tudjuk megragadni – okozataiban. Nagy Szent Albert szerint, minél tökéletesebb a megismerésünk, annál jobban felismerjük, hogy Isten fölénk magasodik, megismerésünk pedig kudarcot vall, hiszen az isteni lényeget senki sem tudja megismerni, befogni.

Ez a tagadás még nem szemlélődés, de ahová eljut, az már az: tetten érjük saját elménk megfogyatkozását, hogy képtelen megragadni Istent. Istent mintegy „visszahúzódásában szemlélhetjük” – alkalmas kép erre a tenger visszahúzódása.

Mózessel mi is beléphetünk a felhőbe: amikor a természetfeletti szemlélődés visszaverődik önmagára, vagyis beleütközik abba, hogy Isten lényegét nem képes megismerni – ebben a képtelenségben megjelenik Isten, mint aki mindent túlhalad.

Emberi értelmünknek ezt a korlátosságát, melyet Istent, az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust szemlélve fedez fel, Szeiler Zsolt Tamás legismertebb költeményén, az Adoro te- szemléltette:

„Imádlak téged odaadóan, rejtőző igazság,

Téged, aki e jelek alatt rejtőzöl.

szívem teljesen aláveti magát Neked,

Mert téged szemlélve teljesen elveszik.”

Végül a tamási tanítás egy másik jellegzetességére hívta fel a figyelmet: Tamás szerint a csodálkozás, amikor értelmünk mintegy csügg a megismert igazságon, nem annyira a szemlélődés kiindulópontja, mintsem a vége: abból származik, hogy olyan dolgot ragadtunk meg, amely meghaladja képességünket. Ezért a leg-főbb igazsággal, a szenttel való találkozás eredménye a csodálat. Isten fenségét imádás illeti meg.

A teljes előadás megtekinthető Youtube csatornánkon.