„Rongyokban járok, de rongyaimban is hercegnő vagyok”
Már kislányként feljegyeztem magamnak ezt a mondatot A padlásszoba kis hercegnője c. regényből egy füzetbe, ahova csupa hasonló, tizenéveseket mélyen érintő gondolatokat gyűjtögettem. Frances Hodgson Burnett könyvében a főszereplő, Sara Crew szájából hangzik el ez, aki egy hercegnő méltóságával próbálja túlélni a nyomorúságát. Néhány héttel ezelőtt – az angyali üdvözletről elmélkedve – Máriával kapcsolatban újra eszembe jutott ez a néhány szó. Aztán ahogy közeledett Szent Margit ünnepe, rájöttem, hogy épp ez a közös pont kettőjük személyiségében: identitásuk legmélyén él egy királynő és egy szolgálólány.
A kislányok többsége szeretne hercegnő lenni – természetesen a szép ruhák és ékszerek vagy a rajzfilm-hercegnők csodálatos világa miatt. Amikor az ősszel „hercegnőképzőt” szerveztünk a harmadikos lányoknak, kiderült, hogy míg sokan látványosan színészkednek a királykisasszony szerepében, vannak köztük olyanok is, akiknek a szíve mélyén az a királynői jelenség él, amelyet felfedeztem a Boldogságos Szűz Máriában és Szent Margitban is.
Milyen ez a királynő? Semmi köze a páváskodva vonuló, kényes, fölényeskedő „borsószem hercegkisasszonyokhoz”. Nem is a szinte férfias erővel kormányzó, kegyetlen fejedelemasszonyra gondolok, de a nőket sárga irigységbe taszító, férfiak eszét elvevő végzet asszonyáról sincs szó. Mária királynősége, Szent Margit hercegnősége valami nagyon mélyről jövő tartást, kiegyensúlyozottságot és tisztaságot jelent. Olyan belülről fakadó, nem tanult és talán nem is egészen tanulható természetes méltóságteljességet, ami hitelesíti mindazt, amit az illető mond vagy tesz.
Azt gondolom, hogy a teremtéskor Istennek valami hasonló gondolata lehetett a nőről. A mennyei Atya kedves gyermekének, Ádámnak nem egy cselédet, házsártos boszorkányt, nyafka hisztérikát vagy plázacicát szánt, hanem egy hercegnőt.
Az a nő, akiben ott él ez az Isten szívéből született hercegnő, tud az Úr alázatos szolgálóleánya lenni. Ő képes háborgás nélkül Betlehembe indulni, ő fog lehajolni a szegényekhez és a betegekhez, ő tudja elviselni a társnői sértéseit. Nincs szüksége arra, hogy harcoljon a jogai érvényesítéséért, a maga igazáért. Nem vesztegeti a testi és lelki erejét értelmetlen harcokra, így képessé válik arra, hogy anya, tanító, gyógyító, vagy épp meghallgató legyen.
Feltűnt, hogy Szent Margit még kisgyermek, amikor hevesen tiltakozik, szinte hisztizik amiatt, hogy a társnői királylánynak nevezik. Később, érett felnőtt szerzetesnőként nem pazarol figyelmet és energiát ilyen szélmalomharcokra. Nem az ellen harcol, ami nem akar lenni, hanem szíve mélyéből megéli azt, amivé az Úr tenni akarja. Megérti, hogy amikor királylánynak szólítják, akkor arra emlékeztetik, hogy neki nagyobb felelősséggel kell imádkoznia a hazájáért és nagyobb alázattal kell példát mutatnia a gyengébbek szolgálatában.
Kevés nőnek és csak ritka pillanatokban adatik meg, hogy külsőségekben is hercegnő lehessen. Ha vége a bálnak, az esküvőnek, a szép ruha a szekrénybe kerül. Mária alázatos, tiszta méltóságteljessége, Szent Margit hercegnői tartása és állhatatossága azonban hétköznapi viselet. Minden nap magunkra ölthetjük, hogy így belsővé váljon és a padlásszoba kis hercegnőjével együtt elmondhassuk: „rongyaimban (értsd: munkaruhámban, konyhakötényemben, habitusomban) is hercegnő vagyok.”