Hivatás, személyesen

Vajon milyen lehetett úgy felnőni, hogy tudom, a nagynénémet nemrég avatták szentté, sőt apám egyik nagynénje is szent? Nem is beszélve a távolabbi őseimről, akik között szintén bőségesen akadtak szentek. És milyen lehetett úgy felnőni, hogy a sorsomról már születésem előtt döntöttek, a megkérdezésem nélkül? Számunkra a hivatás a legszemélyesebb dolog: Isten és ember szabadságának […]

Szent Margit a focipályán

Gyerekkoromtól kezdve szeretem a csapatsportokat, leginkább a labdajátékokat. Kisebb gyerekként ott volt a foci, később csatlakozott hozzá a kosárlabda, majd a floorball. Amit igazán élvezek ezekben a sportokban, hogy együtt gondolkodásra, együtt mozgásra, együttes cselekvésre sarkall. És persze a végén együtt lehet örülni a saját vagy a másik csapat győzelmének. Szépen rámutat erre a mai […]

Az utolsó hely

Az utolsó hely Amikor tegnap közösen imádkoztuk a közösséggel Szent Margit litániáját, az jutott eszembe, hogy a litániában Margit egyes megszólításai olyanok, mint egy-egy igazgyöngy. Szerettem volna ezeket egy sorra felfűzni, de végül nem tettem, mert tenyeremben most egyetlen gyön-gyöt görgetek, a következő invokációt: “aki tudatosan kereste az utolsó helyet”. A 21. század jelszavai az […]

Áldozattá válni

Áldozattá válni Áldozattá válni – leginkább Jézus éli elénk, mit jelent ez. Belső békével és egyfajta megnyugvással vesszük ezt tudomásul, valahogy így: „Az Isten tette értünk, megváltásunkért, nekünk ezt csak el kell fogadni, nincs más teendőnk.” Jó esetben esetleg szemléljük, talán hálát is adunk érte. Még jobb esetben hajlandók vagyunk kisebb-nagyobb szeretetszolgálatra, lemondásra, böjtre. És […]

Az odahallgatás művésze

Az odahallgatás művésze A szólás és a sajtószabadság világában élünk… Sőt, a tömegkommunikációs eszközeink olykor már-már kényszerítenek minket, hogy hallassuk hangunkat a különböző fórumokon, kommentekben, akkor is, amikor tulajdonképpen nem is konyítunk a témához… Az interneten sokan vélik, hogy minden témának szakértői: olykor megkísérthet bennünket is, hogy elhiggyük, egyszerre vagyunk professzionális „orvosok”, pszichológusok, történészek, nyelvészek, […]

Rongyokban járok, de rongyaimban is hercegnő vagyok

„Rongyokban járok, de rongyaimban is hercegnő vagyok” Már kislányként feljegyeztem magamnak ezt a mondatot A padlásszoba kis hercegnője c. regényből egy füzetbe, ahova csupa hasonló, tizenéveseket mélyen érintő gondolatokat gyűjtögettem. Frances Hodgson Burnett könyvében a főszereplő, Sara Crew szájából hangzik el ez, aki egy hercegnő méltóságával próbálja túlélni a nyomorúságát. Néhány héttel ezelőtt – az […]

Árpád-házi Szent Margit ünnepére készülünk

ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT LITÁNIÁJA Uram, irgalmazz nekünk!Krisztus, kegyelmezz nekünk!Uram, irgalmazz nekünk!Krisztus, hallgass minket!Krisztus, hallgass meg minket!Mennybéli Atyaisten,……………..Irgalmazznekünk!Megváltó Fiúisten,Szentlélek Úristen,Szentháromság egy Isten,Szentséges Szűz Mária,………….Könyörögjérettünk!Árpád-házi Szűz Szent Margit,….Könyörögjérettünk! Akit senki és semmi el nem vont Isten szere-tetétől, Aki senkit meg nem vetettél és meg nem ítél-tél, Aki elsőként igyekeztél teljesítenielöljáróid parancsát,Aki Krisztus szegénységét akartad utánozni,Aki szerzetesi fogadalmadhoz […]

Konferenciát rendeztek Árpád-házi Szent Margitról

Lehet-e még újat mondani egy olyan szentről, akit minden magyar katolikus jól ismer? Az „Árpád-házi Szent Margit és kora. 750 éves örökség” címmel rendezett konferencia szervezői (Alex Leonas, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, és Deák Hedvig OP domonkos nővér) szerint nagyon is: Szent Margit életéről és koráról nem volt még ugyanis sosem hasonló léptékű […]

Kiállítás nyílt

Árpád-házi Szent Margitról, Kongregációnk védőszentjéről és életének legfontosabb színhelyéről, a margitszigeti kolostorról nyílt meg november 17-én kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. A kiállítás eredeti apropója az volt, hogy 2020-ban volt aktuális Margit halálának 750 éves évfordulója – a pandémia miatt történt a két éves csúszás. A kiállításon  a szélesebb közönség előtt eddig ismeretlen tárgyak is […]